Dunaújváros Hetilap

Kisvonat segíti a közlekedést a temetőben

Molnár Emese - 2017. november 1. 6:59

A november eleji ünnepek, a Mindenszentek és a Halottak napja miatt változott a forgalmi rend a temetőnél. Terelés, útlezárás, parkolás. Mutatjuk a legfontosabb részleteket.

Ahogy az elmúlt években, úgy most is forgalmi rend változás van érvényben a köztemetőnél. Az autósok nem hajthatnak fel a temető bejáratához, csak a buszokat és a taxikat engedik fel. A temető irányába haladó járművet a Vadvirág utca - Frangepán utca útvonalra terelnek, az autóbuszok, taxik, valamint a mozgáskorlátozottakat szállító járművek kivételével. A Vadvirág utca egyirányú lesz a Temető utca felől a Frangepán utca irányába. A Frangepán utca egyirányú lesz a Vadvirág utca felől a Temető irányába. Parkolni a környező utcákban és a közeli füves területen lehet. A Frangepán utcában a menetirány szerinti baloldalon két kerékkel a járdán a parkolást jelzőtábla engedi majd.

A hagyományos forgalmi rend november 6-án áll vissza. Addig a rendőrség, a polgárőrség és a városőrök segítik a zavartalan közlekedést. A gépjárművel érkezőktől azt kérik, hogy a jármű utasterében látható helyen semmilyen értéket ne hagyjanak.

A Dunaújvárosi Kegyelet Bt. vezetője, Palkovics Katalin lapunknak elmondta, már hetek óta dolgoznak a temető rendbetételén, folyamatosan gyűjtik az elhullott faleveleket és végzik a kertészeti munkákat. Az ünnepek miatt meghosszabbítják a nyitvatartást. Október 31-től november 2-ig 6-22 óra között lesz nyitva a temető, a gondnokság pedig november 1-ig 8-18 óra között. November 3-ig kinyitják a temető 6-os út, valamint az 56-os emlékmű felüli bejáratát is.

November 1-jén 16 órakor ünnepi megemlékezést tartanak a ravatalozó épületénél, ahol Szeleczky Csaba római katolikus helyettes plébános és Kovács István, görög-katolikus parókus mond beszédet. A gyerekeknek mintegy száz héliummal töltött lufial készülnek, amelyeken egy kártya található. Ezekre írhatnak vagy rajzolhatnak elhunyt szeretteiknek üzenetet, amelyet az ünnepi megemlékezés után egyszerre engednek a magasba.

Mivel autóval nem lehet közlekedni a temetőben, ezért idén egy kisvonat közlekedik a sírkert területén, elsősorban az idősebb, nehezen közlekedők kényelmét szolgálva. A kisvonat használata ingyenes, ezt a Kegyelet Bt. biztosítja, és november 1-jén 10-18 óra között folyamatosan közlekedik.

 

A rovat további hírei: Közélet

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze

2025. okt. 17.

A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén

2025. okt. 16.

Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért

2025. okt. 15.

Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.

DSTV: lezárult az Urbact projekt

DSTV: lezárult az Urbact projekt

2025. okt. 15.

Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.

 

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

2025. okt. 12.

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

2025. okt. 11.

Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.