Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Meghalt Som Lajos

Kultúra
meghalt
zenész

facebook megosztás

doszerk - 2017. okt. 30., 16:53

Meghalt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője. A basszusgitáros, dalszerző, aki évtizedek óta betegeskedett, 70 éves korában hétfőn hunyt el.

A hosszú évek óta az alkoholizmussal és betegségekkel küzdő zenész halálhírét Gallai Péter, a Piramis billentyűse erősítette meg az MTI-nek. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, fennállása alatt, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.

"Elképesztő energiával tudta képviselni a Piramist. Nyolc éven át végig ő volt a zenekar vezetője, szinte mindent ő intézett, a hátán vitte a csapatot. Ő tartotta a kapcsolatot az ORI-val, a Hanglemezgyárral és az Interkoncerttel is. Neki köszönhető elsősorban, hogy a Piramis nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európában is rendkívül népszerű tudott lenni, volt olyan év, amikor kétszáz koncertünk volt" - idézte fel Gallai Péter.

Kitért arra, hogy Som Lajos fénykorában zenészként is a legprofibbak közé tartozott és basszusgitárosként nagyon sokat tett hozzá a Piramis zenéjéhez. "Koncertjeinken sokszor két basszusgitárral játszott: az egyik a nyakában lógott, a másik előtte, egy állványra volt felfüggesztve".

Som Lajos zenéket és szövegeket egyaránt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Ha volna két életem, a Mondj egy mesét, A becsület, az Ajándék, A szerelem ördöge vagyok, a Gyere szoríts erősen, a Hív a sötét, a Kóbor angyal vagy a Nincs kegyelem.

A Piramisban Som és Gallai mellett Závodi János gitározott, Révész Sándor énekelt és Köves Miklós dobolt. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, de Som tizenegy évvel ezelőtt már csak a fellépés elején és végén állt a színpadra. A Piramis után egy ideig a Senatorban zenélt, de annak 1987-es feloszlását követően nagyon ritkán hallatott magáról mint zenész, a sajtóban rossz egészségi állapotáról, alkoholizmusáról lehetett olvasni. 2011-ben azzal keltett feltűnést, hogy sajtótájékoztatón bejelentette, Storm néven újra zenekart alapít, de ebből végül semmi nem lett.

Som Lajos a hatvanas évek közepén a Record együttesben kezdett zenélni, később tagja volt a Tűzkeréknek, a Neotonnak és a Taurusnak. Írt dalokat korábbi feleségének, Karda Beátának is.    Piramis néven jelenleg is aktív az a formáció, amelyben Závodi, Gallai és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik.

-MTI-

A rovat további hírei: Kultúra

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

2025. júl. 22.

Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
 

DSTV: dacolva az elemekkel

DSTV: dacolva az elemekkel

2025. júl. 21.

A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
 

DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

2025. júl. 20.

A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.

DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában

DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában

2025. júl. 19.

Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.

ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"

ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"

2025. júl. 18.

Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!

Interaktív időutazás a kőtárban

Interaktív időutazás a kőtárban

2025. júl. 18.

Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!

A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus

A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus

2025. júl. 17.

A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő