Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nem bírtuk legyűrni a Dabast

Sport
DPASE
foci
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. okt. 21., 16:52

A kifejezetten jó formában játszó Dunaújváros ezúttal a tabellán hatodik helyet elfoglaló Dabas FC otthonába látogatott. A mieinknek kettős célja volt, hiszen meg szerették volna őrizni a tabellán elfoglalt első helyezésüket, ezzel együtt megszerezni a három bajnoki pontot.

Ez azonban nem tűnt egyszerűnek, hiszen a vendéglátók is egyre jobb formát mutattak a bajnokság legutóbbi négy fordulójában, így csupán négy ponttal maradtak el a mieinktől. Összességében tehát igen nehéz mérkőzésre volt kilátás. Jól kezdett a Dunaújváros, hiszen már a 13. percben Szepessy Róbert révén megszerezte a vezetést (0:1). Ennek azonban nem sokáig örülhetettünk, mivel három perc múlva az egykoron Dunaújvárosban futballozó Sárközi Norbert egyenlített (1:1). Az első félidő folytatásában mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de gól nem született. Fordulás után gyorsan eldőlt a találkozó, hiszen a vendéglátók négy perc alatt bebiztosították győzelmüket. Eördögh Levente kétszer is mattolta Vaszócsik Viktort (3:1), mellyel kettőre növelte csapata előnyét. Dobos Barna cserékkel frissítette csapatát, így az Újváros támadóbbá vált. Ennek eredménye lett a szépítő találat, mely öngólból született, de mivel az a hosszabbítás harmadik percében sikerült, így az egyenlítésre nem maradt idő. A Dunaújváros legközelebb október 25-én, szerdán 20 órai kezdéssel hazai pályán játszik majd az első osztályú Vasas ellen a Magyar Kupa 7. fordulójában.

Dr. Dobos Barna, vezetőedző, Dunaújváros: Sajnálom, hogy nem sikerült ezúttal a pontszerzés, pedig arra minden esélyünk megvolt ezen a ki-ki mérkőzésen. Az első félidőben megszerzett vezetés után Sárközi ollózó mozdulatával szerzett góljával gyorsan jött a hazai egyenlítés. A mérkőzés kulcsa a második félidő volt, hiszen megvoltak a ziccereink, megvolt a meccslabdánk, de azokkal nem tudtunk élni. Vagy mi hibáztunk az utolsó pillanatban, vagy a hazaiak kapusa védett bravúrral, mint például Tóth Tibor fejesénél. A tanulság, hogy nem lehet ennyi ziccert kihagyni, hiszen azt egy ilyen jó ellenfél, mint a Dabas FC, azonnal megbosszulja. A következő fordulóban megpróbálunk javítani.

FC Dabas – Dunaújváros PASE 3:2 (1:1)

Játékvezető: Görög Márió. Asszisztensek: Rigó Martin, Péntek Zsuzsanna

FC Dabas: Scheilinger György - Crkvenjakov Dalibor (Takács Kornél a 46. percben), Sárközi Norbert, Makrai László, Fitos László (Szűcs László a 79. percben), Fritz Attila, Erős Ronald, Eördögh Levente, Csepregi Richárd (Sándli Márk a 65. percben), Kiss Viktor, Földes Milán. Vezetőedző: Kerekes Barna

Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor - Zvara Dávid (Ferencz Bálint a 77. percben), Csendes Péter, Farkas Viktor, Karacs Roland (Dorogi Renátó az 56. percben), Csehi Tamás, Tóth Tibor, Szepessy Róbert, Király Bence, Tóth Ákos Károly, Barna Zsolt. Vezetőedző: Dr.Dobos Barnabás László

A rovat további hírei: Sport

Ez nem a DKSE estéje volt

Ez nem a DKSE estéje volt

2024. okt. 25.

Támadásban elkövetett hibái miatt nem tudott szoros meccset játszani a vendég miskolciakkal a DKSE röplabda csapata Extraliga csütörtök esti fordulójában.

Hatékony, fegyelmezett játék kell

Hatékony, fegyelmezett játék kell

2024. okt. 25.

Nagyon oda kell figyelnie védekezésére is Acélbikáinknak ahhoz, hogy pontot, pontokat szerezzen a BJA HC elleni hazai összecsapáson ma este fél héttől.

Már a középszakaszban csatáznak

Már a középszakaszban csatáznak

2024. okt. 24.

Gólokban gazdag mérkőzéseket vívtak a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság középszakaszának első fordulójában.

Tisztességes meccsben bíznak röplabdázóink

Tisztességes meccsben bíznak röplabdázóink

2024. okt. 24.

Erősen tartalékos felállásban is jó meccset játszana a vendég MEAFC gárdájával a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga csütörtök esti fordulójában.

DSTV: családi foci a műfüvön

DSTV: családi foci a műfüvön

2024. okt. 23.

Családi focikupát szervezett magának a Vasvári iskola 1.b osztálya október 16-án. A sportos kikapcsolódást mindenki komolyan vette, ennek megfelelően a Lorántffy iskola kerítésén belüli DLSZ aréna adott otthont a megmozdulásnak. Hangkép.

Végül biztos győzelem

Végül biztos győzelem

2024. okt. 23.

Egy nyolcperces védelmi rövidzárlat ellenére is négygólos győzelmet aratott fővárosi bajnokiján a DFVE női vízilabda csapata a bajnokság harmadik fordulójában.

Fél tucat érem a diákolimpiáról

Fél tucat érem a diákolimpiáról

2024. okt. 22.

Jól szerepeltek a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a Zalaegerszegen megrendezett országos szabadfogású diákolimpiai döntőn a mögöttünk hagyott hétvégén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  2. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  3. Két vereség az Andersen Ligában

  4. DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

  5. Nem volt esély a Gyergyó ellen

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő