Dunaújváros Hetilap

Orbán: az EP megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását

doszerk - 2017. október 20. 16:31

Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a "Soros-terv" végrehajtását azzal a jelentéssel, amelyet a képviselő-testület belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) fogadott el az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjáról - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója után.

"Nem kevesebb van a puskacsőben, mint az a golyóbis, amely szerint ezentúl létrejönne Európában egy állandó, kötelező és felső határ nélküli szétosztási mechanizmus, vagyis egy kötelező betelepítési kvóta" - nyilatkozott Orbán Viktor a közmédiának.

A jelentés nem a mostani helyzet kezeléséről, hanem a jövőről szól, és negligálja azt a veszélyt, hogy kapcsolat áll fenn a migráció, illetve a terrorizmus és a közbiztonság romlása között, továbbá el is venne jogköröket a tagállamoktól - tette hozzá.

"Igaz, hogy kötésig állunk a küzdelemben, hogy megvédjük nemzeti szuverenitásunknak ezt a szeletét, de eddig ez sikerült, hiszen ez idáig a mi döntésünk volt, hogy ki tartózkodhat Magyarország területén, azonban az Európai Parlament most minden korábbinál erősebb támadást indított a szuverenitásunk ellen" - fogalmazott a kormányfő.

Kijelentette, jól jönne ilyenkor a nemzeti egység, de ez nincs meg, mert az "ellenzéki pártok Brüsszelnek a kötelező kvótára épülő bevándorláspolitikáját támogatják". Orbán Viktor felháborítónak nevezte, hogy a kérdéses javaslat kidolgozásában is vett részt magyar ellenzéki politikus, és hangsúlyozta, hogy "kevés alávalóbb dolgot" ismer annál, mint ha valaki a "magyar nemzeti érdekekkel szemben dolgozik Brüsszelben menekültügyben".

"Amíg ez a kormány van, és ennek a kormánynak az élén én állok, addig semmilyen betelepítés meg kvóta nem lesz Magyarországon" - szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy kemény és elhúzódó vitákra kell számítani, ezért "jól fel kell kötni a nadrágot". Orbán Viktor beszélt a "példa nélküli" szerdai esti munkavacsoráról is, amelyre Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - kormányfőit.

Fotó:MTI

Mint mondta, bizonyos ügyekben "aggasztó, szinte reménytelen" az álláspontok különbözősége a két oldal között, és nem is annyira politikai, inkább kulturális gyökerű nézetkülönbségekről van szó, ahogyan Európa jelenét és jövőjét, például a migráció kérdését látják.

"Mindennek ellenére a találkozó eredményes volt, hiszen számos félreértést tisztáztunk, el tudtuk mondani Juncker úrnak, hogy több tiszteletet szeretnénk kapni a közép-európai államok polgárainak, közöttük a magyaroknak is" - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint van esély az együttműködés javulására a felek között.

Továbbá kijelentette: fel kell ismerni, hogy ma Közép-Európa a legsikeresebb térsége az EU-nak. Orbán Viktor végezetül azon véleményének is hangot adott, hogy fontos lenne felgyorsítani a csatlakozási tárgyalásokat Montenegróval és Szerbiával, hogy a két ország, de különösen az utóbbi minél hamarabb tagja lehessen az Európai Uniónak.

Ez stabilizálná az EU helyzetét a balkáni régióban - tette hozzá a kormányfő. Emellett közölte, az állam- és kormányfők ülésén a török helyzet is napirendre került, és hangsúlyozta: "a Balkán nélkül nem lehet értelmezni Törökországot".

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

Napelemes rendszerek a város szolgálatában

2025. szep. 24.

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.

DSTV: még zöldebb arborétum

DSTV: még zöldebb arborétum

2025. szep. 24.

Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.

 

Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben

Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben

2025. szep. 23.

Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.

Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat

Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 22.

A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.

Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)

Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)

2025. szep. 21.

Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.

 

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)

2025. szep. 20.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát

2025. szep. 19.

Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.