Storck távozik a válogatott éléről
Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint az elnökség keddi ülésén "jóváhagyólag tudomásul vette", hogy Storck közös megegyezéssel távozik a szövetségből, azaz "minden feladatkörében befejezi a munkáját".
Sipos Jenő szóvivő közölte, az elnökség kedden felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy tárgyaljon a szövetségi kapitányi jelöltekkel. Hozzátette, a szoros határidőre tekintettel az is elképzelhető, hogy a magyar válogatottat ideiglenes szakvezető irányítja november 10-én Luxemburgban, majd négy nappal később hazai pályán a vb-résztvevő Costa Rica elleni barátságos találkozón.
Az MLSZ vezető testülete elismerését és köszönetét fejezte ki a két és fél évig Magyarországon dolgozó Bernd Storcknak, mivel "a gyengébb záró időszak ellenére az elmúlt három évtized legtöbb nemzetközi sikerében közreműködő szakvezetőnek mondhatja magát a labdarúgó-szövetségben".
|
A német szakember a magyar szövetség (MLSZ) honlapján olvasható nyilatkozatában megköszönte a támogatást, amelyet kapott, és amelynek köszönhetően több mint két éven át dolgozhatott az ország futballjának sikeréért, és részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon. "Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk" - fogalmazott Storck. Kifejtette, büszke a franciaországi kontinenstornán elért eredményre, a nyolcaddöntőbe jutásra. "A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok - beleértve a fiatalokat - profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek" - írta. Hozzátette, hogy a világbajnoki selejtezősorozatban sikerült elérniük a minimális célkitűzést, hiszen megszerezték a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a tíz mérkőzésen kevesebb pontot szereztek az elvárhatónál. Ugyanakkor ezt a sorozatot is fel tudták használni arra, hogy nagy számban adjanak lehetőséget a fiataloknak. A távozó szakember szerint az ország labdarúgásának tárgyi feltételei nemzetközi viszonylatban is kiválóak, a kitűzött célok eléréséhez azonban további komoly, professzionális munkára van szükség. Egyértelműen látható, hogy a fejlődés már elindult, további alázatos munkával pedig fenn is tartható - szögezte le. "A sportág sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el" - nyilatkozta Bernd Storck. |
Storckot 2015 márciusában nevezték ki sportigazgatónak, első feladataként az U20-as válogatottal továbbjutott csoportjából a világbajnokságon, majd a nyolcaddöntőben a későbbi győztes szerbekkel szemben esett ki hosszabbítás után. Júliusban szövetségi kapitány is lett. Irányításával a válogatott 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra a pótselejtezőn Norvégiát kettős győzelemmel búcsúztatva. A tavaly nyári kontinenstornán öt ponttal csoportgyőztesként jutott tovább, majd a nyolcaddöntőben esett ki Belgium ellen.
A vb-selejtezőkön azonban a vártnál gyengébben szerepelt a válogatott, ugyanis 13 ponttal zárta a sorozatot, ami a megszerezhető pontok 43 százalékát jelenti, ez a harmadik legrosszabb a sorozatban nyolc sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezősorozatból. Storckkal nyolc győzelem mellett hétszer döntetlent ért el és tízszer kikapott a válogatott, amely 2015-ben és 2016-ban az év csapata lett a hazai sportújságírók szavazásán, az Év Sportolója Gálán.
Az MLSZ azt is kiemelte, hogy az utánpótlás-válogatottak közül az U17-es csapat csoportgyőztesként jutott a legjobb nyolc közé az idei Európa-bajnokságon, továbbá 2016-ban és 2017-ben az U17-es és U19-es együttesek a legutóbbi hat selejtezőtorna közül ötben továbbjutottak.
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Három magyar érem Szombathelyen
2025. szep. 28.
Három dobogós helynek is örülhettek a magyar tornászok a szombathelyi világkupán, melyen a DKSE kiválósága, Mayer Gréta ugráson ért el második helyezést.
Nagy küzdelem és döntetlen Budaörsön
2025. szep. 28.
A házigazda Budaörs két másodperccel a lefújás előtt egyenlített a DKKA kézilabdázói ellen a két csapat szombat esti bajnoki találkozóján.
Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében
2025. szep. 27.
Szinte végig vezetve aratott kétgólos győzelmet a holland ZV de Zaan ellen a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára.
Három pont a fővárosból
2025. szep. 27.
A három gólt szerző Aszkarov vezérletével aratott 5-3-as győzelmet a BJAHC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga pénteki játéknapján.
Hozta a kötelezőt a DFVE
2025. szep. 26.
Kiütéses, 27-6-os győzelmet aratott a DFVE női vízilabda csapata a francia Grand Nancy ellen a Bajnokok Ligája dunaújvárosi selejtezőcsoportjának ma péntek esti mérkőzésén, melyen a mindössze tizennégy esztendős Mihók Mandula négy góllal tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben.
DSTV: mindenből jutott az asztaliteniszezőknek
2025. szep. 26.
A Pentele ASE asztaliteniszezőinek mindhárom csapata megmérette magát a bajnokságok legutóbbi fordulójában. Az NB I-es alakulat biztosan nyert, az NB II-esek döntetlent játszottak, míg a harmadosztályú gárda vereséggel zárta újabb bajnokiját. Hangkép.
A BJA csapatához látogat a DAB
2025. szep. 26.
A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással folytatja az Erste Liga csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.








