Elektromos távvezeték javítási munkálatai miatt a rendőrök időszakosan lezárják a 6-os számú főút Rácalmást és Dunaújvárost összekötő szakaszát 9 és 12 óra között. A forgalmat a 60-as kilométerszelvényben a rácalmási csomópontnál és a 67-es kilométerszelvényben – a 62-es főútnál – az M6-os autópályára terelik. Az autópálya érintett szakasza a terelés idején díjmentesen vehető igénybe.
Útlezárás és terelés a 6-oson
A rovat további hírei: Sziréna
Több mint ezren mentek el vért adni
Az idén is megtartotta immár hagyományos, a Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából szervezett közös véradását a katasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt. A szervezet tagjai közül ebben az évben majdnem ezren voltak alkalmasak arra, hogy vérükkel is segítsenek.
Vita után agyba-főbe verte
A járőrök tegnap a Szent György úton igazoltattak egy 21 éves pusztaszabolcsi férfit, akiről megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés miatt elrendelte a körözését. A megalapozott gyanú szerint a férfi szeptember 1-én hajnalban, a Szórád Márton úton előzetes szóváltást követően bántalmazott egy dunavecsei férfit, aki ennek következtében súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a pusztaszabolcsi férfit gyanúsítottként hallgatták ki.
Rézkábelt lopott
A Vasmű térre kértek rendőri segítséget tegnap délután, mivel egy raktárépületből rézkábelt tulajdonítottak el. A járőrök még aznap elfogták a 36 éves dunaföldvári elkövetőt, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Nagy KRESZ Teszt
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen meghirdeti a Dunaújvárosi Nagy KRESZ Teszt elnevezésű közlekedési vetélkedőt.
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő
Helyesen jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy társasházi lakásban tegnap a városban. A földszinti lakásban két felnőtt és egy gyerek tartózkodott, amikor riasztott a készülék.
Súlyos baleset Sárbogárdnál
Sárbogárd közelében két személygépjármű és egy mezőgazdasági munkagép ütközött össze.
Elsodorta a biciklist
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy szalkszentmártoni férfi ellen.

