Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végre győzelem az Erste Ligában

Sport
jégkorong
DAB
Acélbikák
Dunaújváros
Erste Liga
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. okt. 13., 20:30

A második harmadban mutatott gólerős játéknak, valamint remek csapatmunkájuknak köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói a Ferencváros ellen a jégcsarnokban ma este.

Nem várt könnyű mérkőzés ma este a Bikákra, akik a remek formában lévő, a tabella harmadik helyén álló Ferencvárost fogadták. Míg a mieink egy felejthető erdélyi túra után - ahol két nap alatt két vereséget szenvedtek – szerették volna megszakítani a rossz sorozatukat, addig a ferencvárosiak győzelmi szériájuk folytatására törekedtek. Mint azt a hazaiak vezetőedzője, David Musial nyilatkozta, a győzelemhez feltétlenül javítani kellett a támadás befejezéseken, hiszen a lehetőségek az előző meccseken is megvoltak, de azokat nem tudták gólra váltani a hazai játékosok. Ráadásul a védekezésben is fejlődni kell, hiszen az idei szezonban több olyan mérkőzésük volt a Bikáknak, ahol pár perc alatt szétesett a játékuk, ennek következtében gyorsan kaptak két, három gólt, amely el is döntötte a párharcokat. Amint az várható volt, nem esett egymásnak azonnal a két gárda, majd Borbás kétperces kiállítását sikerült kivédekezni. Ezt követően Tendler kapott bottal akasztásért kettő perces büntetést, melyet jól játszott meg a DAB, több lövést sikerült leadni Pleszkán kapujára, de azokat jól hatástalanította a vendégek kapusa. Miután kiegészültek a csapatok megélénkült a meccs, így mind Duschek Dávidnak, mind Pleszkánnak akadt munkája.

Szemre tetszetős támadásokat vezettek a Bikák, így Nageler, aki a palánk mellett szépen forgatta meg védőjét, majd a középre tett korongra is volt érkező, de a befejező lövésben nem volt elég erő. A harmad közepén Dubek puskázta el a meccs addigi legnagyobb helyzetét, aki a védők hibája után szerzett korongot a hazai kapu előtt, lövése azonban nem volt pontos. Élvezetes, ezzel együtt hullámzó játékot hozott a következő pár perc, mely időszakban mindkét kapu előtt adódtak kisebb helyzetek, eredmény nélkül. A harmad hajrájában Szappanos állt legközelebb a gólszerzéshez, aki szólóban lépett ki védőink mögül, de a rávezetés után a lövése csúnyán célt tévesztett, majd egy védekezési hiba miatt Németh került szembe Duschek Dáviddal, aki bravúrral védte meg kapuját a góltól. A gól nélküli első játékrész után Borbás eresztett meg egy életerős lövést, mely a bal felső sarok felé tartott, azt azonban látványos mozdulattal, a lepkés kesztyűvel fogta meg Pleszkán, Bögök dolgoztatta meg a hazai kapust, míg a másik oldalon Nageler a kapu mögül lőtte vissza a pakkot a vendégek hálóőrére olyan sikeresen, hogy egy kis videózás után azt gólnak ítélték meg a játékvezetők (1:0).

Egy perccel később újabb gólt szereztek a Bikák. Ezúttal nem volt szükség a video elemzésre, mert tisztán lehetett látni, ahogy Hetényi Péter távoli lövése után a korong megremegtette a hálót (2:0). Ezek egyértelműen a DAB percei voltak, melyet a játékvezetők Lencsés kiállításával próbáltak meg megállítani. Azonban ez a szándék nem jött be, miután a négy játékossal kontrázó újvárosi csapat Orbán távoli lövésével megszerezte a harmadik gólját (3:0). Nagy Márk ütőjében volt a negyedik gól is, de míg az nem ment be, a túloldalon Könczei terelte a kapusról kipattanó pakkot a kapunkba (3:1). Ekkor kellett igazán a Bikák minden játékosától a fokozott koncentráció, nehogy ismét elkövessék azt a hibát, hogy megfogja őket a bekapott találat. A 37. percben Rafaj szerencsére megtette azt a szívességet, hogy fegyelmezetlensége miatt két perces büntetést kapott, ezzel megtörve csapata ritmusát, akik a szépítő találat után keményen támadták Duschek kapuját. A harmadik húsz percet kétgólos vezetés birtokában, pluszban emberelőnyben kezdték meg Azariék. Bár záporoztak a lövések a Fradi kapujára, Pleszkán hatástalanította azokat. A DAB megpróbálta feljebb tolni a játékát, melynek az volt a veszélye, hogy egy eladott passz után azonnal kontrázni tudtak volna a vendégek, de szerencsére jól zárt a hazai védelem.

A meccsen már harmadszor vezette rá a korongot Pleszkánra Nagy Márk, ezúttal is eredmény nélkül, míg bő tíz perccel a vége előtt az újvárosnál csapathibát vettek észre az éles szemű játékvezetők. A kétperces büntetést ugyan sikerült kivédekezni, de Fliszár közeli lövését már nem védhette Duschek, így teljesen nyílttá vált a mérkőzés végkimenetele (3:2). Egy védelmi megingás után Dubek nem talált kaput, viszont kiállították róla Skrypets Daniilt. Óriási nyomást kellett ekkor kibírnia a hazai védelemnek, mely maximális koncentrációval sikerült. Török lőtt csattanós kapuvasat a vége előtt két perccel, majd kapusát mezőnyjátékosra cserélte a Fradi. Mivel ezt Odnoga használta ki, eldőlt a találkozó, így a Dunaújváros a Ferencváros elleni győzelemmel megtörte sikertelenségi sorozatát (4:2).

Dunaújvárosi Acélbikák – Ferencváros 4:2 (0:0, 3:1, 1:1)

Dunaújvárosi Acélbikák: Duschek Dávid - Orbán Attila 1, Mestyán István, Nageler Daniel 1, Izacky Jakub, Novotny Dominik, Hetényi Péter 1, Skrypets Daniil, Azari Zsolt, Nagy Márk Máté, Borbás Gergely, Lencsés Tamás, Hruby Gellért, Odnoga Mátyás 1, Silló Arnold, Németh Péter, Erdélyi Tamás, Léránt René, Tanka Lőrinc, Török Viktor. Vezetőedző: Musial David.

Ferencváros: Pleszkán József - Hietamaki Juhamatti, Tuominen Joni, Dubek Vladimir, Fliszár Zalán 1, Szappanos Dávid, Jabornik Henrich, Korbuly Gergely, Könczei Áron 1, Virág Tamás, Rafaj Attila, Jászai Dávid, Owen Nicholas Michael, Németh Attila, Shupe Preston, Tendler Jereme, Lengyel Levente, Tóth Renátó, Bödök Bence, Kovács Viktor László, Farkas Lőrinc Simon. Vezetőedző: Lindqvist Greg Kjell.

A rovat további hírei: Sport

Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger

Óriási izgalmak után bronzérmes az Eger

2025. máj. 21.

Bár négygólos hátrányból fordított a DFVE az Eger ellen, az utolsó másodpercben egyenlítettek a vendégek, majd ötméteresekkel behúzták a bajnoki bronzcsata ötödik, dunaújvárosi mérkőzését.

DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól

DSTV: búcsú a csapattól és a szurkolóktól

2025. máj. 20.

A mögöttünk hagyott hétvégén az idei szezon utolsó mérkőzését játszotta a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. A meccsről majd holnap beszélünk, hiszen a találkozó azért volt különleges, mert mert ezen a találkozón búcsúzott el a dunaújvárosi közönségtől Szalai Babett és Oguntoye Viktória, akik felhagynak aktív pályafutásukkal. Hangkép.

Itthon lehet bronzérmes a DFVE

Itthon lehet bronzérmes a DFVE

2025. máj. 20.

A bajnoki bronzpárharc ötödik, mindent eldöntő mérkőzését játssza a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen a Fabó Éva Sportuszodában ma este hét órától.

Nagy csaták a Suli Foci Kupáért

Nagy csaták a Suli Foci Kupáért

2025. máj. 19.

Az első korcsoportban kulcsi, a másodikban dunaújvárosi siker született a DLSZ Arénában megrendezett Suli Foci Kupa első fordulójában.

Hajdu-ezüst a magyar éremesőben

Hajdu-ezüst a magyar éremesőben

2025. máj. 19.

Összesen húsz dobogós helyezéssel zárta a szegedi világkupa küzdelmeit a magyar kajak-kenu válogatott, melynek a DKSE kiválósága, Hajdu Jonatán is tagja volt.

Kiütéssel bajnok a DFC

Kiütéssel bajnok a DFC

2025. máj. 18.

Hét gólt szerezve biztosította be bajnoki címét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér vármegyei első osztály szombati fordulójában.

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

Dunaújvárosban dől el a bronzérem sorsa

2025. máj. 18.

Óriási csatában aratott 9-8-as győzelmet Egerben, így egyenlített a bajnoki bronzcsatában a DFVE női vízilabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  2. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  3. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  4. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  5. Csodás együttállás, frenetikus élmény

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  5. Három pont a fa alá

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő