Dunaújváros Hetilap

A migráció belpolitikai kérdés

Molnár Emese - 2017. november 14. 20:38

Csizi Péter, Pécs országgyűlési képviselője, a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja tartott lakossági fórumot a nemzeti konzultáció témájában kedden délután városunkban. A képviselőt teltház fogadta a Városháza „C” szárnyának rendezvénytermében, ahol a Soros-tervről, a migráció veszélyeiről, következményeiről beszélt az érdeklődőknek.

A fórum házigazdája ezúttal is dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője volt, aki elmondta, már több mint 1,12 millióan töltötték ki a nemzeti konzultációs kérdőívet a keddi összesítések szerint, amiről Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára számolt be a Facebook-oldalán. Dr. Galambos Dénes hangsúlyozta, november 24-ig lehet visszaküldeni a nemzeti konzultációs kérdőíveket, illetve eddig lehet az interneten keresztül is válaszolni rájuk. Arról is szólt, hogy a Soros-terv kapcsán szervezett konzultációban nemzeti sorskérdésekről van szó, Magyarország önrendelkezési jogáról, szuverenitásáról, az emberek biztonságáról.

Csizi Péter a fórum elején elmondta, Pécsen személyesen is tapasztalták, milyen is az Európát most érő migráció.

- Az ellenzék sokszor azt mondja, hogy nem létezik a Soros-terv és gyakorlatilag az a gazdasági bevándorlás és annak irányítottsága sem, amit tapasztalunk, és hogy ez csak egy fikció. Viszont vagyunk jó páran, főleg Magyarország déli határa mentén, akik a két szemünkkel láttuk a valóságot. 2015-ben a saját lakókörnyezetünkben tapasztaltuk, hogy milyen is az a migráció, az a népvándorlás, amely most érinti Európát, és hogy ez nem véletlenül alakult ki, hanem igenis, komoly szálak mozgatják. Mi Pécsett tudjuk, milyen az, hogy ha az ember menekül a háború miatt, és ott kell hagyni az otthonát, hiszen a délszláv háború során nagyon sok menekültet fogadtunk be. Erre nagyon is büszkék vagyunk, 1997-ben UNESCO béke-díjat is kaptunk. Így pontosan látjuk, hogy milyen különbség van a kettő között. Most nem beszélhetünk menekültválságról, hiszen egy menekült addig menekül, amíg biztonságba nem ér. Ha onnantól kezdve tovább megy, gazdasági bevándorlásról beszélünk. Azt látjuk a NATO és az ENSZ egyes becslése szerint, hogy 34 millió ember már elindult, elhagyta otthonát annak érdekében, hogy Európába jöjjön, és itt kezdjen új életet. Ennyi háború nincs a világban. Minden jel jól mutatja, hogy gazdasági bevándorlásról, azon belül is népvándorlásról beszélünk. Ez nem külpolitika, nem arról szól a helyzet, hogy most Brüsszelben valamit jól vagy rosszul döntenek, és egyébként ez minket nem fog érinteni. Mi Pécsett két hét alatt láttuk, hogy a migráció miként változtatja meg életünket, a közterületeket, a város teljes kultúráját, arculatát. Nagyon jól tudjuk, a kerítés a déli határ mentén azt eredményezi, hogy nincsen Pécs közvetlen határában, Martonfán menekült tábor. Ha nem lenne kerítés, Pécs már Magyarország legnagyobb menekülttábora lenne. Ha olyan kormánya van Magyarországnak, aki engedi a kvótarendszert, és hogy migránsok érkezzenek az országba, azt érezni fogják majd itt, Dunaújvárosban is, mint ami Pécsett is előfordult 2015-ben.

Az országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy a Soros-terv belpolitikai ügy, többek között gazdasági következményei is lennének a kötelező betelepítéseknek.

- Németország fővárosában már tapasztaltuk azt, hogy a berlini önkormányzat felmérte a szociális bérlakásokat, és az ottani bérlők szerződését felmondta, kitette őket annak érdekében, hogy migránsokat helyezzenek el. Ahogy Németországban, ugyanúgy előfordulhat ez Magyarországon is. Ne felejtsük el azt sem, hogy ma már azt is látjuk, mennyibe kerül egy migráns letelepítése. Nem csak azért, mert maga Soros György beszélt erről, hanem azért, mert Németországban 1100-1500 eurót fizetnek migránsonként, ami havi 350 ezer forintot jelent, két évre 9 millió forintot. Ezt valamiből ki kellene fizetni, a dunaújvárosiaknak éppúgy, mint az ország más adófizető polgárának. Amikor tehát Soros-tervről beszélünk, akkor nem nemzeti külpolitikáról beszélünk, hanem igenis belpolitikáról, a Soros-terv és annak ellenállása helyi ügy, belügy.  

Csizi Péter hangsúlyozta, a magyarok nemzeti ügyként kezelik a migrációt és a bevándorlást.

- Ezt jól láttuk a népszavazáson, az előző nemzeti konzultáción, amikor teltházas fórumok fogadnak minket országszerte, a Fidesz népszerűségében. A statisztikák és a közvélemény kutatások is azt erősítik, hogy az emberek tudják mi a következő választásnak a tétje. Most már egyre nagyobb az átmozgás a különböző ellenzéki pártokat támogató választópolgárok közül a Fidesz irányába. Egyértelmű a tét, mivel az összes ellenzéki párt már arról nyilatkozott, hogy ők a kvótát elfogadhatónak tartják, és a kerítést le kell bontani a déli határon. Gyakorlatilag jövő év tavaszán, az országgyűlési választásokon arra kell majd választ adnunk, hogy egy migrációval, migránsokkal teli, Brüsszelből irányított Magyarországot szeretnénk, vagy maradunk az értékeinknél, az elért eredményeinknél. Minden jel azt mutatja, hogy a magyarok ebben az esetben nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdésként fognak majd dönteni a választások során.

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.