Állj pályára!
Pályaválasztási kiállítás nyílt a Dunaújvárosi Egyetemen a Fejér Megyei Kormányhivatal szervezésében kedden, a Tudomány Hetének részeként.
Több, mint negyven oktatási intézmény, illetve cég, vállalat vett részt a Fejér Megyei Kormányhivatal szervezésében létrejött Állj pályára! elnevezésű Pályaválasztási kiállításon. A kedden a Dunaújvárosi Egyetem 'A' épületében lezajlott eseményre elsősorban az általános iskolásokat várták akik a múlt pénteki Szakképzés Napja után rövid időn belül még több információhoz juthattak, melyek segíthetik őket a döntésükben. Erre utalt köszöntőjében Cserna Gábor, városunk polgármestere is, aki elmondta, akkor egy nagyszerű, látványos, interaktív találkozás jött létre a diákok és a Szakképzési Centrum intézményei között, míg ezúttal egy informatívabb napra kerülhet sor. Kiemelte, hogy a nyolcadikosok életük talán első nagy és fontos döntése előtt állnak, ezért köszönet illeti a szervező Fejér Megyei Kormányhivatalt, hogy próbálnak irányt mutatni a diákoknak és segítik őket továbbtanulásukban.
Az ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Palotás Béla, a házigazda Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese, Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója, Králik Gyula, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a szervező Fejér Megyei Kormányhivatal elnöke, Dr. Tanárki Gábor is. Megnyitójában megköszönte mind a 42 kiállítónak a részvételt, köztük a 21 oktatási intézménynek, valamint a leendő munkáltatóknak is, akik felismerték a lehetőséget diákokban, mint majdani munkavállalókban. Hangsúlyozta, ez már a 18. alkalom a megyében, hogy Pályaválasztási kiállítást szerveznek, ami ezúttal nem egy egyszerű pályaorientációs nap, hanem egy komplex programsorozat gyárlátogatással, előadásokkal, egy tartalmas kiadvánnyal, amiben megtalálhatók a megye és a környék iskolái, de mindezek mellett készültek különböző kompetencia alapú tesztekkel is, amik mind segíthetik a diákokat döntésükben.
A megnyitók után az érdeklődők a kiállítóknál érdeklődhettek és gyűjthették az információkat egészen délután négy óráig, vagy részt vehettek a szakmai fórumon, ahol Csapó Gábor főigazgató „A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum bemutatása” és Takács Andrea, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési igazgatója, stratégiai koordinátora „Út a szakmaválasztás felé” címmel tartott előadást.
A rovat további hírei: Oktatás
Évzáró tárlat az Arany János iskolában
2022. máj. 24.
A felsős évfolyam rajz tagozatosainak idei terméséből álló gyűjteménnyel ér véget a sorozat. A tárlat szerdán nyílik a Béke városrészi intézményben.
Tagozatos tárlat az Arany János iskolában (galériával)
2022. máj. 04.
Folytatták az évtizedes hagyományt, a legfiatalabb alkotók gyűjteményes kiállítása nyílt meg az Arany János Általános Iskolában tegnap délután.
Megkezdődtek az érettségik – ma a magyart írták a végzősök
2022. máj. 02.
Ahogy országszerte több tízezren, városunkban is több száz végzős középiskolás diák vágott neki az feladatoknak ma délelőtt: a magyar nyelv és irodalom írásbelivel kezdődött az érettségi. DO bónusz: egy csokorban az összes nem hivatalos megoldás!
A Föld napján versengtek a Dózsa iskolában
2022. ápr. 28.
Tankerületi környezet-és természetvédelmi versenyt rendeztek a Föld napja alkalmából a Dózsa iskolában – az 5-6. évfolyam megméretése nagy sikert aratott a diákok körében.
Az óvoda és iskola mellett a jövőben Waldorf gimnáziumban is tanulhatnak a fiatalok
2022. ápr. 15.
A Waldorf közösség a Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány révén már a kétezres évek eleje óta jelen van Dunaújvárosban. Kezdetben egy szülői kezdeményezés nyomán 2011-ben egy óvoda, majd 2015-ben egy általános iskola is létesült. A közösség jelenleg egy gimnázium alapításán dolgozik.
Verses verseny a Vasváriban – díjak özönével
2022. ápr. 13.
Verselő gyerekek versengtek, versimádó pedagógusok zsűriztek – remek hangulatú megméretésnek adott otthont a Vasvári iskola a költészet napján. Én meg nyomatom az összes eredményt, íme!
Színes, gazdag volt a Tavaszi Pedagógiai Napok (galériával)
2022. ápr. 10.
A vírus veszélyhelyzet miatti több éves kényszerszünet után újra személyes jelenléttel kapcsolódhattak be a Tavaszi Pedagógiai Napok programjába a város és a térség óvodapedagógusai – a tavaszköszöntő szakmai kavalkád ezúttal is szép sikert aratott.