Cihika és az ideges elfajzás

2017. november 19. (vasárnap) 14:58 - Várkonyi Balázs

Úgy hívták: Cihika Mihály. A Toldy Gimnázium diákjai már a furcsa név hallatán hangos röhögésben törtek ki, legalábbis az elején. A nevéről persze senki sem tehet, Mihály tanár se, hogy ezt örökölte szüleitől. A gyerekek később alaposan megtanulták, hogy nevetni semmi okuk, félni annál inkább.

1957. október 23-a volt. A patinás budai iskolában véget ért a második óra. Kicsengettek. A nagyszünet következett, amikor szokás szerint hatalmas zsibongás töltötte be az épületet. De nem azon a napon! Az emeleti folyosón mélységes csend fogadta az arra tévedőt, aki azt láthatta: diákok állnak a fal mellett, nem mozdulnak, egy szót se szólnak, még egymáshoz sem. Pillanatok alatt elterjedt: néma tüntetés! Hamarosan az egész iskolára csöndfátyol borult.

Amikor az irodában Cihika igazgatóhelyettes észlelte a különös jelenséget, üvöltésben tört ki. A diákság nem törődött vele. Aztán becsengettek, a gyerekek visszamentek osztályaikba, és a tanítás folytatódott tovább. De nem úgy, mint előtte. Nem úgy, mintha semmi nem történt volna.

Egy középiskolás csapat akkor, a forradalom egyéves évfordulóján kitett magáért. Miközben az országra már félelem telepedett – ők a félelemmel dacolva emlékeztettek és tiltakoztak. A néma tüntetés a diákbátorság próbája, az ellenállás kivételes megnyilatkozása volt.

Azonnal megindult a nyomozás. A rendőrök mellett Cihika volt a fő kihallgató. Íróasztala félig kihúzott fiókjából „véletlenül” pisztolycső kandikált ki. A megfélemlítés ördögi tervének kiötlője ekkor már munkásőr egyenruhában járt be az iskolába, századosi rangjelzését büszkén viselte, fegyverét alig titkolta. Ilyen ritka példány volt volt Cihika munkásőr-ig. h., aki egy évvel korábban még diákjait a tüntetéseken való részvételre buzdította, és kardoskodott, hogy a saját tantárgya, az orosz nyelv kikerüljön a kötelező tárgyak közül. De mint tegyen, ha a „dolgok” változtak… Köpönyeget cserélt. És a legrettegettebb megtorló lett. A diákok közül a „falkavezért” kicsapták, a többiek előtt minden felsőoktatási intézmény kapuját becsukták. Ám az elveit könnyen váltogató Cihikát is elérte a sorsa: főnökei idővel tehertételnek tartották, így őt, a félelemkeltés bajnokát is kirúgták.

A néma tüntetést kitervelő gyerekek osztályfőnöke egy fiatal tanár volt: Antall József, a rendszerváltoztatás utáni miniszterelnök. Róla mondta az ’57-es akciót feldolgozó filmben egy emlékező: „A fiúk közül a legtöbben pont ilyen: kissé fölényes, néha enyhén gunyoros, merész, sokat tudó gentlemanek szerettek volna lenni, akinek láttán egy párttitkár azonnal rájön, hogy az osztályharcot végképp elvesztette.” Nem sokkal később bosszúból őt is elbocsátották…

A kegyetlen munkásőr-tanár Cihikához képest galamblelkű ember volt az Ady Endre Gimnázium hajdani igazgatója: ő „csak” följelentette tanítványait, azt írva: „gócokat jelenthetnek”. Igaz, „védelmükben” is írt pár szót, azt, hogy a káros „gócság” mögött „ideges elfajzások” lehetnek. Tán Cihika is csak egy „ideges elfajzás” volt…

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.