Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Háromszáz millió forint a sportszervezeteknek

Közélet
közgyűlés
Cserna Gábor
városháza
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. nov. 16., 12:55

Több, mint negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a novemberi közgyűlésen. Az ülésen dönteni kellett az élményfürdő műszaki munkálataival kapcsolatban is. A Modern Városok Program keretén belül pedig fejlesztené a város a víziközmű-hálózatot és mintegy háromszáz millió forinttal támogatják a sportszervezetek létesítményhasználatát.

Sürgősségi indítványként vették fel és támogatták is a képviselők azt a napirendet, amellyel 350 ezer forint gyorssegélyt biztosítanak a Köztársasági úti tűzeset károsultjának: november 6-án egy tízemeletes épület egyik lakásában tűz keletkezett, leégett a szekrénysor, az egész lakás pedig füsttel és korommal telített volt, ami miatt a lakónak el is kellett hagynia otthonát.

Két nagy fejlesztés, mégpedig a labdarúgó stadion és a radari sporttelep tekintetében a beruházás lebonyolítói, valamint az építés műszaki ellenőri feladatainak ellátásával a közgyűlés megbízta a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-t .

A közgyűlésen dönteni kellett az élményfürdő műszaki munkálataival kapcsolatban is. A napirend alapján, a fürdő- és vízisport centrum távhő ellátó rendszerének módosítását úgy valósítanák meg, hogy az ISD Dunaferr Zrt. távhőrendszerét egy direkt vezetékkel összekapcsolják az Aquantis élményfürdő és a Fabó Éva sportuszoda létesítményekkel.  A Dunaferr „csúszósín hőjét”, mint kohászati technológiai hulladékhőt használnák fel a létesítmények hőigényének fedezésére. Ehhez a beruházáshoz engedélyes és kiviteli tervek szükségesek egy tervezési program keretében. A feladat elvégzésével a DVG Zrt.-t bízta meg a közgyűlés.

A Modern Városok Program keretén belül fejlesztené a város a víziközmű-hálózatot. A projekt végrehajtása előtt tervezés szükséges, ezzel is a DVG Zrt-t bízták meg az ülésen. A tervezési programban a meglévő csáposkutak felújítása, a Venyimi út – Papírgyár új ivóvíz összekötő, körösítő vezeték megépítése, a Dunaferr stadion – Papírgyár ivóvíz vezeték rekonstrukciója szerepel.

Az önkormányzat pályázatot hirdetett a helyi sportszervezetek támogatására, amellyel a sportlétesítmények bérleti díjához nyerhettek forrást. Tizenhat egyesület nyújtott be kérelmet, amelyek összesen mintegy 304 millió forint támogatásban részesültek a jövő évre vonatkozóan.  A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 6,1 millió, a Duna-Pent Női Kézilabda Sportegyesület 13,9 millió, a Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület 51 millió, a Dunaújvárosi Amerikai Futball Sportegyesület 4,2 millió, a Danubius KSE 15 millió, a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület 10 millió, a Titán Sportegyesület 5,8 millió, a Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Sportegyesület 4 millió, a Dunaferr Sportegyesület 47 millió, az Angels Női Jégkorong Sportegyesület 7,1 millió, a Dunaújvárosi Jégkorong Kft. 63,5 millió, a Dunaújvárosi Kohász Labdarúgó Öregfiúk Egyesület 2,7 millió, az Újvárosi Hokillák Sportegyesület 7,4 millió, a Dunaújvárosi Atlétikai Club 12,1 millió, a Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia Non-profit Kft. 32 millió, a DSE Röplabda Akadémia Non-profit Kft. 22 millió forintot kap. Az önkormányzat a támogatási keret maradékát, mintegy 77 millió forintot, szabad korcsolya finanszírozására, diákok szabadidő sportolására és tömegsportra, egyéb szabadidős tevékenységre, sportszervezetek pályázaton kívüli létesítményhasználatára, oktatási intézmények igényére biztosítja majd.

Már két éve havi ötezer forintos béren kívüli juttatást biztosít az önkormányzat a fenntartásában lévő intézmények dolgozóinak. A közgyűlésen a jövő évre is megszavazták ezt a támogatást, amely a mintegy 672 dolgozó (bölcsődék, óvodák, idősek otthona, Egészségmegőrzési Központ, múzeum, könyvtár, színház, Útkeresés Segítő Szolgálat) esetében 54,2 millió forintot jelent.

A 14. számú fogorvosi körzet rendelőbe (Hold utca 1.) egy akadálymentesítését biztosító mobil eszközt vásárolnak, erre a közgyűlés 633 ezer forintot biztosított.

Az elmúlt időszakban kilenc új zebrát alakítottak ki városunkban, például a Venyimi úton, a Bocskai utcában. A mostani közgyűlésen mintegy 25 millió forintot szavaztak meg arra, hogy ezekhez megvilágítást is kiépítsen a DVG Zrt.

A Gagarin tér 7-11. számú társasház közös képviselője azt kérelmezte az önkormányzattól, hogy az épület jelenleg balesetveszélyes árkádjának felújításához járuljon hozzá.  A lépcsőházak közötti árkád műszaki állapota annyira leromlott, hogy közvetlen veszélyt jelent az arra közlekedőknek. Az árkádot nem csak a lakók használják, hanem jelentős ott a gyalogos forgalom is. A közgyűlés a költségek felét, 500 ezer forintot biztosít a felújításhoz.

Megszavazták a képviselők a Technikum városrészi kisposta újranyitásával kapcsolatos lépéseket, vagyis a Vörösmarty utcai helyiséget felújíttatják a DVG Zrt-vel mintegy 8 millió forint értékben, majd a céget bízzák meg az üzemeltetéssel évi 7 millió forintos költségvetéssel.

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújvárosi Estek: Romsics Ignác előadása is telt házat vonzott

Dunaújvárosi Estek: Romsics Ignác előadása is telt házat vonzott

2024. már. 08.

A rendszerváltozásról és annak okairól tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán Romsics Ignác történész, akadémikus, egyetemi tanár. Telt ház előtt, nagy sikerrel.

Kamarai klub bont zászlót – még lehet regisztrálni

Kamarai klub bont zászlót – még lehet regisztrálni

2024. már. 08.

Aktuális technológiai trendeket, gyakorlati alkalmazhatóságot ismertető, a témába vágó kérdéseket megvitató klubot alapít a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK). Jövő héten zászlóbontás – várják az alapítókat!

A szociális szféra és a kulturális szektor szakembereivel egyeztetett az önkormányzat

A szociális szféra és a kulturális szektor szakembereivel egyeztetett az önkormányzat

2024. már. 07.

A hét elején a szociális szféra intézményei, illetve szervezetei, majd a város kulturális ágazatának vezetői, szervezetei egyeztettek a munkájukról, feladataikról a Városházán. Két tanácskozás volt, kedden szociálpolitikai, szerdán pedig kulturális kerekasztal fórumot szerveztek.

Isten éltesse még sokáig, Béla bácsi!

Isten éltesse még sokáig, Béla bácsi!

2024. már. 07.

Katona Béla Alajost 90. születésnapján otthonában köszöntötte Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő. Sok boldogságot!

Kis lépések a város életében, nagyok az emberekében

Kis lépések a város életében, nagyok az emberekében

2024. már. 06.

Aki ismeri Mezei Zsolt alpolgármestert, az tudhatja, láthatja, hogy folyamatos és rendszeres közösségifelület-használó. Ha ott érkezik bármilyen jellegű felvetés, bejelentés, akkor amilyen gyorsan csak lehet, orvosolja, megoldja.

Hogyan tovább az új Vasmű út mögött?

Hogyan tovább az új Vasmű út mögött?

2024. már. 06.

Az új Vasmű út kilenc emeleteseiben élők egy része elfogadhatatlannak tartja, hogy közvetlenül az épület mögötti részen parkolnak az autók. Lakossági fórumot is rendeznek a témában jövő szerdán!

Azon dolgoznak, hogy újra legyen posta a Békében

Azon dolgoznak, hogy újra legyen posta a Békében

2024. már. 05.

A Béke 1. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester önkormányzati képviselőket és körzeteket felkereső sorozata. Ezúttal dr. Székely Károllyal, a 8-as választókerület képviselőjével találkozott. Különleges volt ez a találkozó, hiszen ebbe a beszélgetésbe harmadik félként már becsatlakozott Pappné Grabant Ilona is.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő