Jönnek a hajnali fagyok

doszerk - 2017. november 13. 7:52

Erős hidegfront nyomán többfokos lehűlés várható a héten - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.

Az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésük szerint több helyen várhatók mínuszok, és néhol napközben is 5 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.

Hétfőn reggel a déli országrészben egy-egy zivatar is lehet. Napközben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, a dunántúli hegyekben havas eső, havazás is. A csapadék súlypontja a nap folyamán egyre inkább a Tiszántúlra, illetve Dél-Magyarországra tevődik át. Emellett többfelé megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik a szél is. A leghidegebb órákban a Dunántúlon 3-7, másutt 7-11 fok lehet.  A nappali maximumok a Dunántúlon 4-8, a Dunától keletre 10-15 fok között alakulnak.

Kedden is erős, a Dunántúlon és a Zemplénben kezdetben viharos is lehet a szél. Elsősorban az ország déli felén várható még eső. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb 4-9 fok között valószínű.

Szerdán nem várható csapadék. Az ország északi felén többórás napsütés is lehet. A minimumhőmérséklet mínusz 4 és plusz 4 fok között valószínű. Az ország északi felén várhatók fagypont alatti értékek: Nógrád, Heves, Pest megyében lehet a leghidegebb. Napközben 6-10 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön a Szécsény-Debrecen vonaltól keletre hosszabb időre is kisüthet a nap. A Dél-Dunántúlon és a Dél-Alföldön viszont kisebb eső is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul, az Északi-középhegység völgyeiben, a Nyírségben lehet a hidegebb. A legmagasabb hőmérséklet 6-11 fok között valószínű.

Pénteken nem várható csapadék. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 6, a maximumhőmérséklet 6-11 fok között valószínű. Szombaton elszórtan fordulhat elő kisebb eső. A leghidegebb órákban 1-6 fok lehet. Napközben 6-11 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap reggeltől csökken a felhőzet, napközben helyenként, főként keleten lehet eső, zápor. Emellett viszont néhol megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 2 és plusz 5 fok között valószínű, a nappali maximumok 6-10 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Mozaik

Madárszámlálásra hívja a lakosságot az MME február végéig

Madárszámlálásra hívja a lakosságot az MME február végéig

2025. jan. 03.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Nagy téli madárles címmel országos madárszámlálásra hívja a lakosságot február 28-ig.

Már itt is vannak a város kedvencei!

Már itt is vannak a város kedvencei!

2025. jan. 02.

Régi motorosok és új szereplők, lezárult a Dunaújváros kedvence 2024 elnevezésű megméretés – a második forduló során öt kategóriában gyűjthették a netvoksokat a jelöltek, itt a végeredmény!

Boldog, élményekkel teli új évet kívánunk!

Boldog, élményekkel teli új évet kívánunk!

2024. dec. 31.

Kedves böngészők és aranyos mindenki! Rendhagyó szilveszteri összeállítással búcsúzunk az óévtől – egyúttal a DSTV, DO és a Dunaújváros közéleti hetilap csapata nevében hasonlóan vidám, eseményekben és eredményekben gazdag, emlékezetes élményekkel zsúfolt, boldog új esztendőt kívánunk!

Hogyan lehet maximalizálni a napelem rendszer teljesítményét? Tippek háztartásoknak és cégeknek

Hogyan lehet maximalizálni a napelem rendszer teljesítményét? Tippek háztartásoknak és cégeknek

2024. dec. 30.

A napelem rendszer teljesítményét nagyon sok minden befolyásolhatja. Természetesen a laikus magánszemélyek és a vállalkozások közül sokan ezzel nincsenek tisztában, így ebben az esetben érdemes szakembert felkérni a tervezésre és a kivitelezésre is. (X)

Ködös évzáró után derültebb napok az új esztendő elején

Ködös évzáró után derültebb napok az új esztendő elején

2024. dec. 30.

Nem a szebbik arcát mutatja az év végén térségünk időjárása a DO meteorológiai szakértőjének friss összegzése szerint. Borús, ködös napokkal búcsúzik az esztendő – igaz, már újév napján 10 fok körüli értékek is lehetnek, csak csússzunk át valahogy addig!

DSTV: együtt karácsonyoztak a nyugdíjas pedagógusok

DSTV: együtt karácsonyoztak a nyugdíjas pedagógusok

2024. dec. 29.

Karácsony előtt néhány nappal megtartotta az utolsó idei rendezvényét a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösség tagjai újra remek hangulatot varázsoltak az MMK színháztermébe – és nagyon várták a Szabó Magda iskola diákjainak műsorát. Hangkép.

Színes szilveszter a Városháza téren

Színes szilveszter a Városháza téren

2024. dec. 28.

Az Adventi Forgatagnak vége, de a Városháza tér az adventi időszakot lezárva sem hagyja programok nélkül a lakosságot – a csúcspontnak, naná, szilveszter estéje ígérkezik!