Tizenhárom megyében még nem, vagy csak folyamatban van a nemzeti konzultációs kérdőívek kipostázása, de már 350 ezer ember küldte el véleményét a Soros-tervről.
Erről beszélt dr. Galambos Dénes, térségünk fideszes országgyűlési képviselője pénteken délután Nagyvenyimen, ahol utcai standolással is igyekeztek felhívni a járókelők figyelmét a nemzeti konzultáció fontosságára, és tájékoztatták az érdeklődőket a Soros-tervről.
Mint azt dr. Galambos Dénes elmondta, nemcsak Magyarországra, a magyar emberek biztonságára, hanem egész Európára veszélyt jelent az illegális bevándorlás. A Soros-terv pedig megnyithatja az utat a felső korlát nélküli betelepítések előtt, és része lehet az is, hogy minden egyes migránsra kilenc millió forint segélyt kellene költenie az országnak. Hangsúlyozta, ezt határozottan elutasítja a kormány, és szerintük nem a kvóta jelenti a megoldást a migrációra, hanem azokban az országokban kell rendet tenni, ahonnan a probléma is gyökerezik.
Az országgyűlési képviselő hozzátette, arra kérnek minden állampolgárt, hogy mondja el véleményét, töltse ki és küldje vissza a kérdőívet akár levélben, akár az interneten keresztül november 24-ig.
Nagyvenyimen már megérkeztek postai úton a kérdőívek a lakossághoz, Dunaújvárosban és a térség településein is folyamatosan kézhez kapják az emberek. Az utcai standolások és a személyes megkeresések mellett lakossági fórumokat is szerveznek a témában. November 7-én Budai Gyula országgyűlési képviselő, miniszteri biztos Adonyban, a Művelődési Házban majd november 14-én Csizi Péter országgyűlési képviselő Dunaújvárosban Városháza rendezvénytermében tart fórumot.

