Örömutazás

2017. november 29. (szerda) 19:04 - Várkonyi Balázs

Cegléd, Budai út, megálló az 1896-os évszámot viselő 226. jelű őrháznál. Itt szállt vonatra kora reggel huszonkét kis óvodás és négy nevelő. Bevonatoztak a szépen gondozott, hangulatos-platánfás törzsállomásra, leszálltak. A gyerekek izgatottan lesték, mikor jön a Hírös Intercity. Az ő vonatuk.

Eddig a képzelet, mostantól a személyes tapasztalat.

Cegléd állomás – hallatszik a peronról a hangosbeszélő szava. Kisvártatva gyerekzsivaj tölti meg a vagont, apróságok vágtatnak be, felnőttek próbálják lassabb tempóra bírni őket, a már Pest óta egykedvűen ücsörgő utasok felélénkülnek, kíváncsian nézik a jókedvű seregletet. A zsivaj láthatóan senkit nem zavar, hát persze, kinek ne lenne tapasztalata legalább egy gyermek, vagy unoka, netán kistestvér természetes izgalmi reakcióiról… A kicsik bevackolnak a helyükre, csivitelnek, földobottak. Megindul a vonat.

Fiatal kalauznő érkezik. Jegyek a kezébe, ekkor valami zavar támad. A legközelebb ülők is csak hangfoszlányokat hallanak, de lassan érteni vélik: a kocsi helyjegyes, az apróságoknak pedig valószínűleg nincs ilyen bilétájuk, csak ami a többi kocsiba szól. Az emberek drukkolni kezdenek: nehogy átparancsolják a kicsiket a másik vagonba! Inkább én adom át a helyem – mondja valaki. Többen bólogatnak. Hamar kiderül, aggdalomra nincs ok, az emberséges kalauzlány inkább szabályt szeg, mintsem hogy elszomorítsa a gyerekeket. Persze, hogy maradhatnak. Elismerő szó a köszönet.

 

Egy mosolygós, barna óvónőtől megtudom: Cegléd észak-nyugati csücskéből valók, onnét, ahol az Öregszőlőket is lelni. Pici óvoda az övék, negyvennégy kisgyereket gondoznak. (Szeretettel, türelemmel – ezt már én szűröm le a nevelők gesztusaiból.) És – mondja a hölgy – sok a nehéz sorsú kicsi, van, aki ezelőtt még vonaton sem ült soha. Leplezni próbálom a csodálkozást, aligha sikerül. De miért is a meghökkenés azon, hogy nem egyformák az életesélyek itt meg ott? Hisz’ sokszor jártam az országot, jaj, tapasztaltam épp eleget…

Az apróságok mondják: a Ciróka bábszínházba készülnek, nagyon várják! Kis hátizsák mindegyiknél, benne az élelem – természetes, hogy otthonit kapnak tízóraira meg ebédre is, nem drága büféétket. Kecskemét állomás következik – hallatszik a géphang, a rokonszenves fiatal kalauznő jön, jó szórakozást kíván a kicsiknek, azok integetve, mosolyogva búcsúznak. Leszállnak, a peronon sorba rendeződnek. Irány a bábszínház! A fent maradt utasokra csönd borul. Meg különös, bántó ürességérzet…

A rovat további hírei: Napraszóló

A normalitás kockázatai

A normalitás kockázatai

2018. július 22. (vasárnap)

Apa, mit jelent az, hogy mezü? Az apa csodálkozva néz fiára. Kérdi, hol láttad ezt? Hát ott – bök egy cégtáblára a gyermek. A táblán felirat, egy üzem azonosítója. Üzem vagy mezű, kis tévedés, gondolja a szülő, sebaj, elsős a srác, majd belejön az olvasásba.

Bukjunk, Maris?

Bukjunk, Maris?

2018. július 15. (vasárnap)

Juliska néni lebukott. Nem egészen úgy, mint a címbéli Maris, róla majd kicsit később, előtte essék szó a fölemlegetett Juliska néniről. Ő egykor sok érdekes történettel ajándékozott meg. Valamennyit úgy mesélte, mintha maga élte volna át.

A szép Anna és a legendája

A szép Anna és a legendája

2018. július 08. (vasárnap)

Apa, látod? Mit kéne látnom, édes gyermekem? – kérdezek vissza a legkedvesebbnek vélt mosolyommal, amire csak képes vagyok, ha a munkában megakasztanak. Lányom a számítógép képernyőjére bök: Ott, ni! Látod, Anna-bál.

Énlaka, emlék és magatartás

Énlaka, emlék és magatartás

2018. június 30. (szombat)

"A vén torony kövei izzadtak a ködtől és sötét hajlataiban századok igézete nyugszik. Gyermekek meztelen lábanyoma látszik a hiányos lépcsők finom porában és szédülten meginog a rozoga torony, mikor a nehéz harang elcsattan benne.”

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

Csak hogy ma se maradjunk foci nélkül...

2018. június 29. (péntek)

Egy nap szünet a futball vébén. Elviselhetetlen kín ez a fociőrülteknek. Épp ezért, kárpótlásként megmutatunk nekik egy kis „hazait”: egy szép védést a régmúltból.

Magyar foci, nyerőben

Magyar foci, nyerőben

2018. június 24. (vasárnap)

Na nem, ezt azért mégsem! Mit hülyéskedek én itt, amikor amúgy is van elég bajunk a harminckét fokos gatyarohasztó hőségben, és még az oroszországi vébé meccseinek gyötrelmeit is ki kell állnunk. Mármint a felismerést: hol vagyunk mi ettől! Hol vagyunk – nemcsak a tudástól –, hanem attól a tűztől, az utolsó vérig küzdéstől, amit a kiscsapatok mutatnak, s ami olykor kétségbe ejti a világverő nagyokat.

Egy ember szíve a szelencében

Egy ember szíve a szelencében

2018. június 17. (vasárnap)

1735-ben járunk. Április hó utóján postakocsi igyekszik francia földön a kisváros, Grosbois felé. Megérkezik, a kamalduli szerzetesek kolostoránál megáll. Követek szállnak ki a kocsiból, egyikük kezében faládikó. A házfőnök elébük jön. Beinvitálja őket.