Örömutazás
Cegléd, Budai út, megálló az 1896-os évszámot viselő 226. jelű őrháznál. Itt szállt vonatra kora reggel huszonkét kis óvodás és négy nevelő. Bevonatoztak a szépen gondozott, hangulatos-platánfás törzsállomásra, leszálltak. A gyerekek izgatottan lesték, mikor jön a Hírös Intercity. Az ő vonatuk.
Eddig a képzelet, mostantól a személyes tapasztalat.
Cegléd állomás – hallatszik a peronról a hangosbeszélő szava. Kisvártatva gyerekzsivaj tölti meg a vagont, apróságok vágtatnak be, felnőttek próbálják lassabb tempóra bírni őket, a már Pest óta egykedvűen ücsörgő utasok felélénkülnek, kíváncsian nézik a jókedvű seregletet. A zsivaj láthatóan senkit nem zavar, hát persze, kinek ne lenne tapasztalata legalább egy gyermek, vagy unoka, netán kistestvér természetes izgalmi reakcióiról… A kicsik bevackolnak a helyükre, csivitelnek, földobottak. Megindul a vonat.
Fiatal kalauznő érkezik. Jegyek a kezébe, ekkor valami zavar támad. A legközelebb ülők is csak hangfoszlányokat hallanak, de lassan érteni vélik: a kocsi helyjegyes, az apróságoknak pedig valószínűleg nincs ilyen bilétájuk, csak ami a többi kocsiba szól. Az emberek drukkolni kezdenek: nehogy átparancsolják a kicsiket a másik vagonba! Inkább én adom át a helyem – mondja valaki. Többen bólogatnak. Hamar kiderül, aggdalomra nincs ok, az emberséges kalauzlány inkább szabályt szeg, mintsem hogy elszomorítsa a gyerekeket. Persze, hogy maradhatnak. Elismerő szó a köszönet.
Egy mosolygós, barna óvónőtől megtudom: Cegléd észak-nyugati csücskéből valók, onnét, ahol az Öregszőlőket is lelni. Pici óvoda az övék, negyvennégy kisgyereket gondoznak. (Szeretettel, türelemmel – ezt már én szűröm le a nevelők gesztusaiból.) És – mondja a hölgy – sok a nehéz sorsú kicsi, van, aki ezelőtt még vonaton sem ült soha. Leplezni próbálom a csodálkozást, aligha sikerül. De miért is a meghökkenés azon, hogy nem egyformák az életesélyek itt meg ott? Hisz’ sokszor jártam az országot, jaj, tapasztaltam épp eleget…
Az apróságok mondják: a Ciróka bábszínházba készülnek, nagyon várják! Kis hátizsák mindegyiknél, benne az élelem – természetes, hogy otthonit kapnak tízóraira meg ebédre is, nem drága büféétket. Kecskemét állomás következik – hallatszik a géphang, a rokonszenves fiatal kalauznő jön, jó szórakozást kíván a kicsiknek, azok integetve, mosolyogva búcsúznak. Leszállnak, a peronon sorba rendeződnek. Irány a bábszínház! A fent maradt utasokra csönd borul. Meg különös, bántó ürességérzet…
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: Szoborváros I.
2025. máj. 01.
Különleges összeállítással jelentkezik a város születésnapjára időzítve a DSTV. A város köztéri szobrait veszik sorra, az első részben természetesen a városépítés hőskorában az utcákra, terekre került, mára a városkép meghatározó tényezőivé vált alkotásokra koncentrálva. Hangkép.
"... más világban szerettünk volna élni"
2025. ápr. 29.
"A Volt, L-múlt című könyvem 4. Sugárúti Fesztiválon történő bemutatása elé szánom ezt a kis ajánlót – szeretettel várva mindenkit egy csipetnyi múltidézésre, régi történetekre, az elmúlt város utcáin történő barangolásra." Tóth István vendégposztja.
DSTV: ünnepeltek a versbarátok
2025. ápr. 29.
Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép.
Gondolatébresztő tárlattal készültek
2025. ápr. 28.
Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.
DSTV: versekkel versengtek a Vasváriban
2025. ápr. 28.
Szép hagyományt folytatott a Vasvári iskola közössége a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény idén is nagyszabású versmondó versennyel ünnepelte a magyar költészet napját. Hangkép.
DSTV: húsvéti készülődés a múzeumban
2025. ápr. 27.
Az Intercisa Múzeum is ünnepi foglalkozásra csalogatta a vendégeket húsvét előtt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek és a felnőttek is kreatívan kapcsolódhattak be a készülődésbe, apró ajándékok és díszek készítése is szerepelt a kínálatában. Hangkép.
Idén is világsztárok és a hazai élvonal a Budapest Parkban
2025. ápr. 24.
Idén is számos világsztár, köztük Will Smith, a Biffy Clyro és a Queens of the Stone Age, valamint a hazai élvonal, például a Kiscsillag, a VHK, Geszti Péter és a Blahalouisiana ad koncertet a csütörtökön nyíló Budapest Parkban.