Sikeres nemzeti összefogás
Cserna Gábor polgármester "Sikeres nemzeti összefogás" címmel az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
-Sikeres nemzeti összefogás-
A nemzeti összefogás eredményeként eddig soha nem látott mértékben küldik vissza a konzultációs íveket, és mondják el véleményüket Magyarország polgárai. A széleskörű részvétel okán a Fidesz és parlamenti képviselőcsoportja kérésére a kormány meghosszabbította a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció határidejét december 1-jéig, hogy mindenki számára biztosított lehessen a véleménynyilvánítás lehetősége.
Az a tény, hogy már több mint 1,7 millióan mondták el a véleményüket megmutatja, hogy a magyar embereknek fontos határaink és jogaink védelme. A Jobbik, a DK az MSZP, LMP és valamennyi ellenzéki párt belpolitikai csatákat vív a kérdésben, támadja a Fideszt, ezzel pedig a Soros-terv végrehajtását segíti, Magyarország jövőjét veszélyezteti.
Nem engedhetjük, hogy a Soros-terv alapján évente 1 millió bevándorlót telepítsenek Európába, szétosztva őket a tagországok között, és minden bevándorlónak 9 millió forintot adjanak az adófizetők pénzéből! Ez a kérdés éppúgy fontos Dunaújvárosban, mint az ország bármely településén. Ha ez a terv megvalósulna, Magyarország kultúrája és Európa identitása is gyökeresen megváltozna.
Támogatásukkal segítsék a jövőben is kormányunk és Orbán Viktor miniszterelnök küzdelmét, hogy Magyarországon és Magyarországról továbbra is a magyar emberek dönthessenek!
Cserna Gábor
Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere
Dunaújváros, 2017. november 24.
A rovat további hírei: Közélet
A gyermeknevelés támogató közege
2024. nov. 21.
Színes szakmai napot tartottak a Városházán szerdán. Az Életutak – Kezdetektől a nagy döntésekig című rendezvény ötlete azért született meg, hogy tabuk nélkül lehessen beszélgetni a szülővé válásról és a gyermeknevelésről, mindezt támogató, együttműködő közegben. A Duna Dog Center Alapítványa jóvoltából számos intézmény és fejlesztő szervezet mutatta meg magát.
Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat
2024. nov. 21.
Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!
"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"
2024. nov. 20.
A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.
Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért
2024. nov. 20.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.
Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén
2024. nov. 20.
Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.