Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tisztes helytállás a junioroknál

Sport
kosárlabda
Dunaújváros
Dunaújvárosi Sárkányok
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2017. nov. 24., 12:39

Jól küzdött a jelentősen megerősített Budaörs ellen, de nem volt esélye a győzelemre a Dunaújvárosi Sárkányok csapatának az Országos Junior Bajnokságban.

Hazai környezetben folytatta az Országos Junior Bajnokság küzdelmeit a közelmúltban a Dunaújvárosi Sárkányok U18-as kosárlabda csapata. Boda Gábor tanítványai a Budaörs együttesét látták vendégül a sorozatban, ám mivel a közelmúltban egyszer már legyőzték ellenfelüket, így a vendégek a kiemelt junior bajnokságban, vagyis négy osztállyal feljebb szereplő együttesükből erősítették meg keretüket. Ez nagyjából előre is vetítette azt, hogy túl sok esélye nem lesz a dunaújvárosiaknak a sikerre, már a szoros mérkőzés is komoly bravúrnak számított volna, ám a Sárkányok fiataljai nem foglalkoztak ezzel, s igencsak megnehezítették a budaörsiek dolgát.

Kép: DO-archív

Ugyan az első negyedet biztosan nyerték a vendégek, a második már egyenlő erők küzdelmét hozta, s ez nemcsak a játék képében, hanem az eredmény alakulásában is meglátszott, ugyanis ezt a játékrészt sikerült egálra hozni a favorit ellen. A 35. percben még mindig csak 76-56-os vendégvezetést mutatott az eredményjelző, ám ekkor már muszáj volt többet cserélnie a dunaújvárosi szakvezetésnek, s ezt már egyértelműen kihasználták a budaörsiek, akik végül 105-60-as győzelmet arattak.

Mint azt Boda Gábor edző a találkozó után elmondta, a csapat tagjai végig becsülettel küzdöttek, s egyáltalán nem törtek meg akkor sem, amikor megtudták, hogy ellenfelük ezúttal lényegesen erőseb csapattal áll ki a találkozóra. A mieink védekezése ráadásul sokat fejlődött szeptember óta, ugyanakkor támadásban még a zóna elleni játékban kell sokkal fegyelmezettebben teljesíteni ahhoz, hogy az ilyen szintű csapatok ellen még sorosabb eredményt érjenek el.

Dunaújvárosi Sárkányok – Budaörs "BA" 60–105 (12-23, 20-20, 16-25, 12-37)

Kezdők: Csépányi 10/3, Bozsik 5, Matucza 14/3, Bak 18, Katona 8. Cserék: Kőhalmi 4, Nagy 1, Paulovics, Borbély, Juling, Karászi, Karczub.

A rovat további hírei: Sport

Vereséggel zárta az Erste Ligát a DAB

2026. jan. 29.

A mérkőzés nagy részében veszélyesebben játszó BJA HC háromgólos győzelmet aratott a tartalékos Acélbikák ellen az Erste Liga alapszakaszának utolsó fordulójában.

DSTV: röplabdás évnyitó a Campusban

2026. jan. 28.

A Campus Étteremben tartotta meg hagyományos évnyitó ünnepségét a DSE Röplabda Akadémia a közelmúltban. Az évértékelővel egybekötött rendezvényen a DSTV kamerája is ott volt. Hangkép.

Szolnokra látogatnak a röplabdázók

2026. jan. 28.

A tabellán tizenkettedik Szolnok vendégeként lép pályára a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának újabb fordulójában ma este nyolc órától.

A BJA otthonában zárjak az Erste Ligát a DAB

2026. jan. 28.

A Vasas Jégcentrumban, a BJA HC elleni összecsapással fejezi be az Erste Liga 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

Elismerték legjobbjaikat a motorcsónakosok (galériával)

2026. jan. 27.

A 2025-ös esztendő eredményei alapján idén is Horváth Attila vehette át az Év Sportolója kitüntető címet a Magyar Motoros Vízisport Szövetség hagyományos díjátadóján.

Nem okozott gondot a román csapat a magyar válogatottnak

2026. jan. 27.

Fölényes, 25 gólos győzelmet aratott kedden a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságon: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata 28-3-ra nyert a román együttes ellen a csoportkör második fordulójában.

DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban

2026. jan. 27.

Ahogy az elmúlt harminc esztendőben már annyiszor, idén is megrendezte hagyományos Kenguru Kupáját a Vasvári iskola. Az intézmény tornatermében megtartott viadalra kilenc helyi óvoda gyermekei látogattak el, hogy egy játékos sorversenyben mérjék össze egymással erejüket. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ezüstérmes a magyar válogatott az Eb-n

  2. Átgázolt a bajnok röplabdázóinkon

  3. "Dunaújváros fái a négy évszakban": finálé a fotópályázat téli fordulóján

  4. DSTV: birkózó emlékverseny

  5. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. Újra élnek a bajnoki remények

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Közösségépítők (1.): a varázsos Madártanya

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő