Üzenet a múltból

2017. november 12. (vasárnap) 8:32 - Várkonyi Balázs

Rég volt. Egy barát házaspár nekivágott Ausztriának. Építészként egy nemes feladat jutott nekik, nem állhattak ellen a kísértésnek. Mentek, terveztek, aztán odakint ragadtak. Kisfiuk akkor hat-hétéves lehetett. Rajzkészségét az óvoda csodálta, megkönnyezték, amikor a szeretnivaló kissrác elment. Ritkán jöttek haza, szülei egyvégtében az új kihívásokat keresték.

Az egyik tragédiát hozott. Avatóra mentek, új munkájuk megdicsőülésére… és sosem értek oda. Autójuk fának csapódott. Az elárvult fiúcskát kint élő rokona vette gondjaiba. Azóta tán kétszer volt idehaza.

Most üzenetet kaptam tőle. Karácsonyra hazajön. Segítségemet kéri: el kell jutnia sokfelé, de gyermekemlékei már szétfoszlottak, jó lenne, ha gardíroznám. Készséggel. Mi lenne kíváncsisága tárgya? Sorolja. A bakancslista nem hosszú: a főváros, ott is különösképp a budai várhegy, történelmi emlékek, aztán a Sissi-kastély… Itt megtorpanok, aztán leesik, hogy a gödöllői királyi kastélyról lenne szó, ám egy már félig osztrákká lett fiúnak a császári fenség, Wittelsbach Erzsébet magyar királyné persze hogy egyszerűen csak Sissi.

Megyünk tovább, alakul az útiterv, Esztergom, Visegrád, aztán Fehérvár, érdekli a barokk, meg egy kicsit a szocreál, amiről csak képeket látott eddig, tudni kell erről is, mert szülei példájára ő is építésznek készül. Ez a kívánság is teljesíthető, az útitervbe bekerül Újváros. Még valami? És jön a meglepetés: Balatonfűzfő, mámai romtemplom… Kezem megtorpan, a csetelés egy pillanatra megszakad – honnan hallott ez a fiú Mámáról, meg az ottani varázslatos templommaradványról? Mire ő: Robert Julian Horkytól – írja. Hát persze, mi sem természetesebb, egy magyar gyerek Bécsben összefut a világhírű fuvolista-zeneszerzővel, aki azt mondja neki: Ungarn, Máma… Valahogy így – replikázik a srác. Elmondja, gimnáziuma Horky-sorozatot rendezett, váratlanul betoppant a mester, velük volt késő estig, mesélt, még az országunkról is.

Igen, Robert Julian szereti Magyarországot.

Emléket idéz az agy. Egy régi nyári estét. Lassan besötétedik Csopakon. A strand kiürült, előtte a széles út megtelt. Korzózik a vendégsereg. A borhetek közönsége a szabadtéri kimérésekben kóstolgat, de nekünk idő van, indulunk Fűzfőre. A mámai templomhoz. Ott ismét csak tömeg.

Sötét, csak a holdvilág derít némi fényt a túlvilágian szép látványra: a sok évszázados templom romjaira. Aztán éles fénysugár, nyalábjában megjelenik egy beszédes tekintetű, szakállas férfi, kezében fuvola villan, színezüst – mondja egy beavatott –, és a delejes kisugárzású ember játszani kezd. Amilyen hátborzongató a háttér homályában a rom, olyan hátborzongató a zene, a közönség dermedten hallgatja a Kristálybarlangok hangjait, aztán jön A hegy látomása, majd A belső csend – ekkor már tényleg félig néma fuvola, alig hallható, misztikus hangok jönnek elő belőle, de éppen az a félelmetesen szép… mint Jarre Oxoigene-trilógiája, csak más, noha rokon.

Hát így lesz, hogy egy osztrák művész fedezteti fel egy magyar fiúval az országát…

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

2018. május 21. (hétfő)

Na, hogy? Kezdjük a legrosszabbal: sehogy. Ma már, legalábbis. Pedig a daliás időkben mennyire másképp volt! Az ingyen iváshoz csak el kellett nyerni a pünkösdikirály-címet. Ez persze nem volt könnyű.

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

2018. május 21. (hétfő)

1867. március 30-a: az országgyűlés elfogadja a Habsburg-uralkodóházzal kötött úgynevezett kiegyezési törvényt. Ez az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat volt hivatva rendezni. Szentesítéséhez azonban szükség volt I. Ferenc József császár jóváhagyására.

Zúgó szélnek zendülése…

Zúgó szélnek zendülése…

2018. május 21. (hétfő)

Ígéret hava. A régiek szavával ez – május. A hónap, amely leggyakrabban magába foglalja a „vándorünnepet”, pünkösdöt, a megújulás ígéretét. Azt, amikor – a népdal mondja – „Piros pünkösd napján mindenek újulnak”. És rá is fér ez a „mindenekre”. Ránk is. Meg az időjárásra.

… és hol vannak a birtokaitok?

… és hol vannak a birtokaitok?

2018. május 13. (vasárnap)

Két hatvanasforma asszony közeledik az utcán. A nyitott ablakon át hallom: „És képzeld, semmije sincs, de könyve, az van, bőségesen. – Ne mondd! – De. És tudnád, hogy mennyi!” Gyermekkorom jut eszembe. Jószerével semmink se volt, de könyv igen. Tán nem „bőségesen”, de szellemi útravalóként éppen elegendő.

Láng, gyöngy, anya…

Láng, gyöngy, anya…

2018. május 06. (vasárnap)

Szabadkán vagyunk. A Kertváros csendes utcájának utolsó házába idegen tér be. Később ezt írja: „Mindenfelé szőlők és gyümölcsösök látszanak, melyek közül csak itt-ott meredeznek elő többnyire vakolatlan falaikkal az új házak. A csend és a nyugalom féltve őrzött szigete ez. … A gyermekkori emlékek gyűjteménye a ház egyszerű falai között ma is frissen megtalálható.

Emlékek tárházából…

Emlékek tárházából…

2018. május 01. (kedd)

Az 1952-es május elseje Újvárosban szinte előrehozott gyermeknap volt: akkor nyílt meg a Vidám Park. Azonnal népszerű lett.

Kettős kötésben

Kettős kötésben

2018. május 01. (kedd)

Munkásünnep, egyben néphagyományőrző nap: e kettősség adja május elseje patináját. A néphagyomány gazdagabb – de hát örök igazság: életélményeink meghatározzák emlékezetünket. Márpedig a felvonulások jelentik a történelmi közelmúlt újvárosi valóságát.