Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Őze Áron és A mi kis városunk - Este premier!

Vass Ádám - 2017. december 8. 13:43

Véget értek A mi kis városunk című darab próbái, ma már a premier várja a nagyérdeműt. A főpróbahét a finomhangolásoké és a technika csiszolásáé volt, hogy elkészüljön ez az egyszerűségében nagyszerű darab a Bartók színházban.

Mindössze 2640 főt számlál a New Hampshire államban található Grover’s Corner. Vagyis már 2642 főt, hiszen 1901. május 7. napján pirkadatkor született egy ikerpár. Ebben a kis városban mindenki szeret megtudni mindenkiről mindent, nekünk pedig a Rendező (a Gobbi Hilda-életműdíjas Papp János) segít eligazodni közöttük. Ő az, aki irányít és kommentál, kedve szerint mutat meg nekünk jeleneteket a szereplők életéből és szól, ha valakinek el kell hagyni a színpadot. Papp János a szereppel kapcsolatban elmondta, eredetileg a szerző nem azt írta, hogy Rendező, hanem azt, hogy Ügyelő. Nagyon fontos a színházi hierarchiában, hogy mi az ügyelő szerepe. Amikor Benedek Marcell lefordította a darabot, akkor ennek a szerepnek a Rendező nevet adta, mert a magyar hierarchiának a rendező áll a csúcsán. Az ügyelő viszont este héttől, az előadás kezdésének pillanatától a végéig élet és halál ura.

- Ebben a darabban ez azt is jelenti, hogy nem lehet tudni, ez az ember most egy ügyelő, rendező, író, a város egy lakosa, Isten, vagy kicsoda. Nem lehet tudni pontosan. Mindenesetre megpróbál egy olyan tükröt tartani, amiben nem torz képet látnak a nézők, hanem ha velünk játszanak, közösen játszunk, akkor megláthatják a mélységét az életnek, nem csak a felszínét. Mindeközben nem történnek különleges dolgok, és mégis az élet mélyére hatol ez a zseniális darab.

Ahhoz, hogy az élet egyszerűsége még inkább kidomborodjon, egészen minimális színpadkép és díszlet társul hozzá. A darab rendezője Őze Áron ezzel kapcsolatban megjegyezte, a díszlettelenség kifejezetten az író instrukciója és szerinte az embernél nincs értékesebb és érdekesebb a színházban.

- Ebben a darabban különösen fontos, hogy semmi nem vonhatja el a tartalomról a figyelmet. Ha a darabot sikerül megcsinálnunk úgy, amire Thornton Wilder író gondolt, és mindaz megszólal benne, amiért ezt megírta, akkor a nézőnek mindenképpen el kell felejtenie a végére, hogy nincs díszletünk. Azt gondolom azoknál, akik nagy látványt várnak a színháztól, azoknál is lehet csatát nyerni a tartalommal és a színészek személyiségével.

A mi kis városunk december 8-án, pénteken este hét órakor látható először a Bartók színpadán két felvonásban.

A rovat további hírei: Kultúra

Kakaókoncerttől pünkösdi hangversenyig

Kakaókoncerttől pünkösdi hangversenyig

2024. máj. 14.

A Sándor Frigyes Hét eseményei után is sűrű programra készül a jeles muzsikus, zenepedagógus nevét viselő művészeti iskola: hétfőn kezdődött, és péntekig még három esemény csalogatja a muzsika szerelmeseit – minden korosztályban.

Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)

Pentelei Molnár János alkotásaiból nyílt kiállítás a Mondbach-kúriában (galériával)

2024. máj. 12.

A Pentelei Molnár János festőművész halálának  centenáriumi évfordulójára meghirdetett emlékév eseménysorának keretében nyílt az egész életművet bemutató kiállítás a felújított Mondbach-kúriában szerdán. 

DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját

DSTV: gálával ünnepelték a tánc világnapját

2024. máj. 09.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: gálával ünnepelte a tánc világnapját a Wesley-Da Capo iskola közössége. A Bartókban rendezett eseményen több száz növendék lépett színre látványos, változatos műsorral – kétszer is! Hangkép.

Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek

Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek

2024. máj. 08.

Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!

Jótékonysági gála a Bartókban

Jótékonysági gála a Bartókban

2024. máj. 08.

Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután. 

Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában

Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában

2024. máj. 07.

Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!

DSTV: új kiállítás a könyvtárban

DSTV: új kiállítás a könyvtárban

2024. máj. 07.

Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.