Az elsöprő többség nemet mondott a Soros-tervre
A nemzeti konzultáció részleges feldolgozási adatai alapján a résztvevők elsöprő többsége nemet mondott a Soros-tervre - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten.
Tuzson Bence a sajtótájékoztatón emlékeztetett, a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció volt a legsikeresebb Magyarország történetében, azon ugyanis több mint 2,3 millió választó vett részt, december 7-ig pedig másfélmilliót meghaladó ívet dolgoztak fel, amelynek több mint 99 százaléka volt érvényes.
Az eredmények ismerete alapján csaknem minden válaszoló nemet mondott arra, hogy a "Soros-terv" részeként évente egymillió bevándorlót telepítsenek Európába, továbbá Magyarországon lebontsák a határvédelmi kerítést, a kontinensre érkezőket, illetve a már itt tartózkodókat pedig valamilyen állandó betelepítési kvóta alapján szétosszák a tagállamok között - fejtette ki a kormány képviselője, aláhúzva: "a magyarok tehát nem akarnak bevándorlást, és nem akarnak bevándorlóországgá válni".
Tuzson Bence szólt arról, a válaszadók nagy többsége nemet mondott arra is, hogy "bevándorlónként 9 millió forintot fizessen az állam ezeknek az embereknek támogatásként", valamint arra is, hogy a bevándorlók bizonyos bűncselekmények esetében enyhébb büntetési kategóriákba tartozzanak. A nemzeti konzultáción résztvevők nemet mondtak arra is, hogy Magyarország nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon, megváltozzon, továbbá nem fogadják el azt sem, hogy büntetést kelljen fizetnie azoknak az országoknak, amelyek elutasítják a "Soros-tervet" - mondta az államtitkár.
Kiemelte, a kormány tisztában van azzal, hogy "Soros Györgyöt nem érdekli a magyar emberek álláspontja". Tuzson Bence szerint ezt támasztja alá, hogy Soros György az utóbbi időszakban 4800 milliárd forintnak megfelelő összeget csoportosított át alapítványaihoz, "amiből meg is indult az a tevékenység, amivel befolyásolni kívánja a magyar választásokat is". "Tulajdonképpen úgy viselkedik, mintha egy politikai pártot szervezne, pártként kívánnak fellépni és ezzel kapcsolatban már irodák felállítását is szervezik" - mondta, hozzátéve, a "Soros-hálózat tehát egy pártszerűen működő szervezet".
Tuzson Bence ismételten hangsúlyozta, a "magyar kormány azért fog küzdeni, hogy Európában és Magyarországon is a magyar emberek álláspontja érvényesüljön, azaz semmilyen formában ne valósulhasson meg a Soros-terv".
Az államtitkár, kérdésre válaszolva, a lehető leghatározottabban visszautasította Soros Györgynek a nemzeti konzultációs kampányt antiszemitizmussal illető vádait. "Nem megengedhető, hogy ha valaki, valamilyen kérdésben megkérdezi a magyar emberek álláspontját, akkor a másik oldalon ilyen típusú vádakkal illessék" - fogalmazott Tuzson Bence, hozzátéve, nagyon rossz emlékeket idéz, ha valaki a magyar kormányt antiszemitizmussal vádolja, amikor a magyar emberek érdekében lép fel.
A kabinet képviselője, ugyancsak kérdésre reagálva, politikatörténetinek nevezte azt a "castingot", amiként a szocialisták keresik miniszterelnök-jelöltjüket. Tuzson Bence szerint hasonlóra legutóbb Gyurcsány Ferenc kormányfői lemondása után volt példa.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán
2024. dec. 14.
Az önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy 2024. december 23. (hétfő) és 2025. január 3. (péntek) között igazgatási szünet lesz a Városházán, és ez idő alatt a Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.
DSTV: véradások az ünnep jegyében
2024. dec. 14.
A téli ünnepek időszakában sem csökken a vérigény, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkéntesek számára több lehetőség is adódik – az MMK-ban például a Mikulás jegyében szerveztek "csapolást" a közelmúltban. Hangkép.
"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"
2024. dec. 13.
Előadóként vett részt a Külügyminisztérium egyik alapítványa által szervezett konferencián Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a közelmúltban. A tanácskozás témája a közvetlen Európai Uniós pályázatok tervezéséhez kapcsolódott.
Gyakran ismételt kérdések az időskorúak önkormányzati támogatásáról
2024. dec. 13.
Évente két alkalommal támogatja Dunaújváros Önkormányzata a városban élő időskorúakat. Tavasszal már megérkezett a támogatás, most karácsony előtt pedig ismét érdemes figyelni, mert az érintettek a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a pénzt.
Pénzügyi döntések sora a közgyűlésen
2024. dec. 12.
Az esztendő utolsó rendes ülését tartotta városunk közgyűlése a Városháza "C" szárnyában ma délelőtt. A testület 40 témában hozott döntést nyílt ülésén, zárt ajtók mögött további kettőt.
"Besegítettek" a Mikulásnak a képviselők
2024. dec. 12.
Szent Miklós ünnepe hagyományosan a meglepetés, az ajándékozás öröméről szól. Az önkormányzat, a városvezetés és a képviselőtestület tagjai is mindent elkövettek, hogy a lehető legtöbb dunaújvárosinak örömet tudjanak okozni ezen a napon.
Elkészült a járdafelújítás
2024. dec. 12.
Október elején jelezte már Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő, hogy még az idei esztendőben járdafelújításra kerül sor a Római krt. 7-11. számú lépcsőházak előtt. Néhány napja végeztek a munkálatokkal, az új járda elkészült.