Egy programdús év végén

Vass Ádám - 2017. december 8. 14:17

Mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesületének tagjai, amit természetesen egy nagy ünnepséggel zártak a Római városrészi Közösségi Szolgáltató Pontban.

Nem volt olyan hónap 2017-ben, amikor a Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesületének tagjai ne tartottak volna egy nagyobb rendezvényt, ne mentek volna el kirándulni, vagy ne ünnepeltek volna közösen. Csütörtök délután a hagyományos év végi összejövetelen Szilágyi Ferenc, az egyesület elnöke köszöntötte a tagokat és a vendégeket, Kondor Lászlót, a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület elnökét, valamint Törő Anikót és Bilinszki Ágnest, akik évek óta mindenben támogatják az egyesületet. A Római városrészi Közösségi Szolgáltató Pontban összegyűlt ötven tag mindegyike egy-egy kis ajándék karácsonyfát kapott, és együtt felelevenítették az elmúlt közel tizenkét hónap eseményeit. A kiskőrösi kirándulásokat, a cserkeszőlői fürdőzést, a nő- és férfinapot, a szüreti bált, a locsolóbált, az utazást az Országházhoz, vagy az epilepsziások világnapját. A jó hangulatú beszélgetéshez pedig remekül passzolt az ötven fős torta.

 

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: véget ért a tavaszi ciklus

DSTV: véget ért a tavaszi ciklus

2025. júl. 16.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket. Hangkép.

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

Hasznos tudnivalók a belföldi fuvarlevél kapcsán

2025. júl. 15.

A fuvarozáshoz sokféle okmány, dokumentum kapcsolódik, mert a tevékenység szerződéses keretek között zajlik, közben árumozgatás történik, melynek során az áru átvételét, mozgatását, célba juttatását dokumentálni kell. (X)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

Hűek a márkához, hűek Dunaújvároshoz (galériával)

2025. júl. 15.

Sorozatban ötödik alkalommal rendezték meg az AlfaCity programkavalkádját a Szalki-szigeten a mögöttünk hagyott napokban, ahol számtalan program és autócsoda várta az Alfa Romeo szerelmeseit.

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

Kánikula, aztán némi lehűlés, a végén megint hőség várható a héten

2025. júl. 14.

Markáns hidegfront tompít a tikkasztó nyár erején a hét első felében, de az előrejelzések szerint a hét végére visszatér a strandidő, érdemes vízparti programokra izmozni!

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

Vitaminok – létfontosságú szövetségeseink a modern élet kihívásaiban

2025. júl. 13.

Az utóbbi évek tudományos kutatásairól szóló hírek egyre több olyan tápanyagról számolnak be, amelyek segíthetnek a modern életmód okozta terhelések – például a stressz, a mozgáshiány, a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása – ellensúlyozásában. (X)

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

DSTV: összefog és segít a Vasas nagy családja

2025. júl. 13.

A kezdeményezésről már beszámoltunk, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes egy hajdani táncos kisfiának gyógyulását segítő jótékony célú akcióval körítette az immár hagyományos évadzáró családi összejövetelt a közelmúltban. Hangkép.

A márkahűség diadala (galériával)

A márkahűség diadala (galériával)

2025. júl. 12.

Az elmúlt esztendőhöz hasonlóan idén is Dunaújváros ad otthont az AlfaCity-nek, vagyis az Alfa Romeo hagyományos márkatalálkozójának. A négynapos rendezvény ezúttal is számtalan remek programmal várja az érdeklődőket, akik ma délutánra töltik meg teljesen Szalki-szigetet.