Hétszer nyitotta ki a mentőernyőt

Kiss József Baracson született, a mai napig ott él családjával. Ipari szakmát tanult, lakatosként végzett, de foglalkozott vendéglátással is. Feleségével húsz évvel ezelőtt saját vállalkozást indítottak Dunaújvárosban.  Autókölcsönzőjüket (Kissrentacar Autókölcsönző Kft.) nagy gondossággal, becsülettel vezetik, jelenleg negyven saját autóval rendelkeznek, és saját műhelyben végzik a karbantartást is. A Skála és az egyetem közt található irodában történő munka foglalja le mindennapjaikat, ám a sűrű napirend közé Kiss József egy másik nagy szenvedélyt, sportot is beépít. A katonaság idején, 1983-ban kezdett ejtőernyőzni. Mint mondta, azóta nagyon sokat változott ez a sport, és akárcsak az informatika világa, ez is folyton fejlődik, megújul.

- Szép lassan a szenvedélyemmé vált az ejtőernyőzés. Egyszer négy évre abbahagytam, de aztán rájöttem, hogy nem megy nélküle. Az elmúlt tizenöt évben fordult komolyabbra ez a sport számomra, azóta ugrom többet. Az ejtőernyőzésnek sok ága van, én a több résztvevős, zuhanás közben hason végrehajtott formaugrással foglalkozom, ebben is versenyzek. Tagja vagyok a négyfős nemzeti válogatottnak, mind a levegőben történő, mind a szélcsatornás számokban. Magyarországon viszonylag kevés, hatszáz ejtőernyős van. A fővárosban szélcsatornás formaugrást is oktatok heti rendszerességgel, és különböző nemzetközi versenyeken indulunk.

A közelmúltban egy új világrekordot állítottak fel ejtőernyős formaugrásban az arizonai sivatagban. A több, mint kétszáz fős csapatban mindössze két magyar résztvevő volt, köztük Ön is.

- Nagyon nehéz bekerülni egy ilyen csapatba, mert bárki bármit mondhat magáról, nem számít, csak az, ha megnézik, mit tud az ember, mit csinált eddig. 2011 óra több helyen jártam már, először európai rendezvényeken, ahol megismerhettek a szervezők.  Európában nem egyszerű a helyzet, mert van néhány ejtőernyős nemzet, például a franciák, az oroszok, a németek, ahonnan könnyebb válogatni a jó ugrók közül. A világrekordra tavaly lehetett jelentkezni, amelyet aztán el is fogadtak.

Miben új ez a világrekord?

- A jelenlegi formaugró világrekord 400 résztvevős, amelyet tizenöt évvel ezelőtt állítottak fel. Viszont nincs annyi repülőgép, amelyekkel ezt meg lehetne csinálni. A rekord tekintetében az változott, hogy kisebb alakzatokat csinálunk, de egy ugrás alatt több alakzatváltás történik. Van egy úgynevezett első pontja az alakzatnak. Ezt sem könnyű felépíteni, de ezután a szélen lévő emberek, ebben a rekordban körülbelül nyolcvan fő, további mozgásokat csinál a külső alakzatban. Az előző rekord 202 fővel történt két pontos mozgással. Mi most 217-en végeztünk három pontos ugrást.  Tíz repülőgép vitt fel minket. Ezek egyenként szálltak fel, majd felvettek egy V-alakú köteléket, ennek megfelelően lett szétosztva az ejtőernyősök csapata is.

Hogyan lehet ennyi ember ugrását összehangolni? Mennyit kellett erre gyakorolni?

- Nem véletlenül ezt a 217 ejtőernyőst hívták meg a rekordra, és nem véletlenül azok a pilóták voltak jelen, akik felvittek minket. Őket már ismerték a szervezők, bizonyítottak kisebb ugrásokban, és nagy részük részt vett korábbi világrekordban is. Nekem egyébként ez volt a legnagyobb létszámú ugrásom. Nem kellett külön készülnünk, mert egyszerűen az embernek alkalmasnak kellett lennie a feladathoz, ez alapján választották ki a szervezők a résztvevőket. Amikor Arizonába értünk, először kisebb, 45-90-136-os alakzatokat ugrottunk, majd a harmadik napon mentünk fel egyszerre mindannyian. Megépítettük az alakzatot, és amikor sikerült, megépítettük még egyszer, utána jöhettek a pontok. Eredetileg tizennyolc ugrást terveztünk, de mivel volt egy még napunk, úgy döntöttünk, hogy plusz kettőt bevállalunk. Így a huszadik ugrásra sikerült a világrekord. Mindenki alkalmas külön-külön egy ilyen ugrásra, de az, hogy maga a csapat is alkalmas legyen, valahogy össze kell érnie a dolognak. Mindenki egyfelé koncentrál, odafigyelünk, de kell hozzá még egy kis plusz, és amikor ez megérik, megtörténik a csapatban, az felemelő érzés.

Most is készül egy hasonló, nagyszabású ugrásra vagy rendezvényre?

- Mint már említettem, nagyon nehéz európai eseményekre bekerülni, hiszen sok jó ejtőernyős van, és kevesebb a rendezvény. Ám idén sikerült bejutnom egy elit százasba, éppen a világrekord kapcsán, hiszen ugyanaz az egyik szervező. Remélem bent is maradok, ez a rendezvény Ukrajnában lesz augusztusban, és februárban kapunk választ arra, hogy kik kerülnek be majd az ugrásba.

Meddig van szezonja az ejtőernyőzésnek? Mit szokott csinálni télen, amikor nem lehet ugrani?

- Az ejtőernyőzés szezonja márciustól október közepéig tart, télen pedig szélcsatornás edzések vannak. Most hétvégén pont lesz egy tízcsapatos bajnokság. Nagy büszkeségem, hogy a nagyfiam ugyan nem ejtőernyőzik, de tavaly mi nyertük ezt a szélcsatornás versenyt, idén pedig a feleségemmel indulunk közösen.

A fiai nem ejtőernyőznek?

- A kisebbik fiam még ki sem próbálta, ő tangóharmonikán játszik, a pécsi művészeti iskolában tanul. Nagyobbik fiam tandemben már ugrott, de egyedül még nem. Van nálunk egy mondás, hogy egy család, egy ejtőernyős. Nyílván, ha majd lesz kedve később, akkor mindenképpen. Egyébként 46 évesen kezdtem el kungfuzni a fiammal, mert szerettem volna olyan programot, amit együtt tudunk csinálni.

Sokan úgy vélik, az ejtőernyőzés életveszélyes sport.

- Abszolút nem, de nyilván megoszlanak a vélemények. Szerintem átmenni a zebrán vagy az úttesten sokkal veszélyesebb, bár vesztettem el nagyon jó sporttársakat, akik ejtőernyőzés közben haltak meg. Amikor ejtőernyőzés közben történik meg a tragédia, általában emberi hiba miatt van. Az ejtőernyőzésben ritkán történik lezuhanásból haláleset. A halálesetek 70 százalékát az okozza, hogy olyan extrémek a kupolák, olyan gyorsan repülnek, hogy akár 80-100 kilométer óránkénti sebességet érhetnek el a föld fölött, ebből lehet nagyot esni. Azt sem mondjuk, hogy nem nyílik ki az ejtőernyő, hanem hogy valami probléma van vele. Ez mind természetes, előfordulhat, nekem hét ilyen mentőernyő nyitásom van. Ha valami baj van az ejtőernyővel, tudnom kell, hogy nincs időm szórakozni, hanem egy mozdulattal leoldani a meghibásodott ernyőt, és kinyitni a mentőernyőt. Ez sokkal gyorsabban nyílik, és sokkal precízebben van összehajtogatva. Ha normális, jól karbantartott felszerelésünk van, és észnél vagyunk, nincs semmi baj. Nem tartom extrém sportnak, nincs bennem semmilyen adrenalin-függőség. Az elején mindenkiben van félelem, de már sportnak tekintem. A futó sem attól fél, hogy elesik, hanem arra koncentrál, hogy elsőnek érjen célba. Így vagyok én is az ejtőernyőzéssel. Viszont nem ülök fel gyorsasági motorra, nem csúszok le egyenes, meredek csúszdán, nem ugrok szikláról, és nem is bungee-jumpingolok, mert félek tőle.

Mi a helyzet a repüléssel?

- Maga a repülés az egy szükséges rossz az ejtőernyőzésben általában négyezer méter magasságból szoktam ugrani, ezer méternél nyílik az ernyő. Persze, elnézelődünk, hogy szépek a felhők, de igazából azzal csak megy az idő, mert már ugranánk. Az ejtőernyőzés után már máshogy áll az ember a repüléshez. Ha úgy adódik, hogy az időjárási körülmények miatt nem lehet ugrani és le kell szállni a repülőgéppel, az az ejtőernyősnek a legborzalmasabb dolog.