Kiteljesedni a színpadon
Egymaga vitte a hátán a darabot Vándor Éva a Bartók legújabb előadásában. Márai Sándor Judit című írása ugyanis egy egyszereplős játék, ehhez pedig egy rendkívül kivételes színésznő kell. Ebben a darabban színészi eszköztárának minden apróságát használja és úgy fűzi Judit életét, hogy ezeket mind beépíti, remek érzés látni egy színésznőt így kiteljesedni.
A huszadik századi nincstelen szolgálólányból lett méltóságos asszony életét bemutató egyszemélyes előadás egészen különleges játékot igényel. A Bartók stúdióteremében csütörtökön bemutatott darab rendezője Szemán Béla elmondta, mint rendező, elégedett, hiszen majdnem minden megvalósult, amit szeretett volna, csak néhány kompromisszumra volt szükség, a rendezés pedig a kompromisszumok művészete, hogy azt, amit elképzelt, azt a színésszel, a technikusokkal és mindenkivel, aki a darabon dolgozik meg tudják együtt valósítani. Ez alkalommal pedig nagyon kevés kompromisszumot kellett kötnie.
- Ami Vándor Évát illeti, a munkáját és az alakítását, azzal maximálisan elégedett vagyok, és mindent megmutat, amit gondoltam erről a nőalakról, minden benne van, az egész élet. Az nem kérdés, hogy Vándor Éva csodálatos művész, szerintem korosztályának legjobb színésznője. Ebben a darabban pedig színészi eszköztárának minden apróságát használja és úgy fűzi Judit életét, hogy ezeket mind beépíti, remek érzés látni egy színésznőt így kiteljesedni.
A rovat további hírei: Kultúra
Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban
2025. jún. 11.
Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.
DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában
2025. jún. 11.
Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.
Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!
2025. jún. 10.
A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!
DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle
2025. jún. 10.
Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.
DSTV: folytatódott a bemutatók sora
2025. jún. 09.
Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.
"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége
2025. jún. 08.
Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.
"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat
2025. jún. 08.
A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.