Kiváló évet zárt a kajak-kenu szakosztály

Szárszó Lajos - 2017. december 11. 18:23

A 2017-es év aranybetűkkel lesz beírva a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának emlékkönyvébe, hiszen sportolóik eredményei alapján fennállásuk legsikeresebb évét zárták.

Az idei decemberben is zsúfolásig megtelt az ISD Dunaferr Lemezalakító szabadidőparkja, ahol a Dunaferr SE ajak-kenu szakosztályának sportolói gyűltek össze, hogy ünnepélyes keretek között foglalják össze a mögöttük álló évet. Elsőként Doma Gergő a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója köszöntötte a sportolókat, kiemelve, hogy Dunaújváros olyan kajak-kenu fellegvár, amely kitűnő úton jár abban, hogy sportolói minél szebb, felfelé ívelő eredményeket érjenek el. Mint elmondta, olyan kiváló a felépítése a szakosztálynak, amely példaértékű az országban.
Ezt követően Pető Zsolt szakosztályelnök ünnepi évzárójában elmondta, hogy sportolóik a szakosztály eddigi legsikeresebb évét zárták, s a jövő is szépnek tűnik, ugyanis 2018-ban 90 millió forintból szépíthetik tovább csónakházukat.

- Gratulálok minden sportolónknak, szakvezetőnknek, hiszen felnőtt és utánpótlás szinten is remekeltek versenyzőink, akik számos nemzetközi és hazai éremmel érkeztek haza Dunaújvárosba. Egyáltalán nem volt elvárásunk a sportolóink felé, hiszen nem akartunk terhet tenni rájuk. A mi dolgunk, hogy biztosítsuk azokat a feltételeket, amelyek fontosak számotokra a folyamatos fejlődés érdekében. Azt szeretnénk, ha mindannyian igazi sportemberré válnátok. Ebben van a mi igazi erőnk, akik a szövetség zászlós hajójában közösen evezünk. Büszkék vagyunk azokra a gyermekekre, akik saját korosztályukban folyamatos fejlődést mutatnak, és örömmel járnak le az edzésekre, de azokra a profikra is, akik a hét nemzetközi versenyünkön szép helyezéseket értek el.
Pető Zsolt szakosztályvezető azokra a felnőttekre gondolt, akik a felnőtt világ- és Európa-bajnokságon érmet szereztek, az U23-as vb-n szintén bronzig jutottak, akik az ifik között is remekeltek, valamint akik ebben a korosztályban világ és Európa-bajnoki címeket szereztek. A Dunaferr versenyzői a világ közvetlen élmezőnyét jelentő hazai viadalokon is kiválóan szerepeltek, akik több mint tíz bajnoki aranyat gyűjtöttek be a 2017-es versenyszezonban.

Az ünnepség folytatásában a szakosztályelnök fotók segítségével foglalta össze a kiemelkedő versenyeket, majd az edzők segítségével minden sportolónak egy kis jutalomcsomaggal kedveskedtek.

Hogy mely versenyzőkre lehet külön büszke a klub, azt a teljesség igénye nélkül próbáltuk meg csokorba szedni. Molnár Gergely edző versenyzői rengeteg sikert szállítottak, akik nemcsak a felnőttek között, hanem az utánpótlás versenyeken is nagyszerűen szerepeltek, mely a jövőre előre tekintve biztató jel. A hazai sprinttáv legjobbja, Hajdu Jonatán a C-1 200 méteren világ és Európa-bajnoki érmet szerzett, viszont ebben az évben meg kellett kezdenie a váltást az olimpián szereplő 1000 méterre. A 2017-es esztendő legeredményesebb dunaújvárosi versenyzője Slihoczki Ádám volt, aki az idén gyakorlatilag mindent vitt, ugyanis amellett, hogy az ifjúságiak mezőnyében két Európa-bajnoki aranyat, valamint egy világbajnoki aranyat és ezüstöt szerzett, az U23-as és felnőtt Országos Bajnokságon is kiválóan szerepelt. A még mindig csak 17 éves versenyző ugyanis az U23-asok mezőnyében egy bajnoki aranyat szerzett, míg a felnőtteknél még ezt is felül tudta múlni, ugyanis a kenu kettesek mezőnyében 200 és 500 méteren is bajnoki címnek örülhetett, ahol Hajdu Jonatán és Kiss Balázs voltak a párjai. Külön megtiszteltetés, hogy az ifjúsági világ- és Európa-bajnoki címet szerző Slihoczki Ádám győri párjával, Szőke Attila érdemelte ki idén a Kolonics-díjat. A díjeső azonban ezzel nem ért véget a számára, hiszen Ádám számára a Magyar Kajak-Kenu Szövetség átadta a 2017-es év legjobb kenusának járó elismerést is. Kiss Balázs is meghatározójává vált az egyesületnek, aki felnőtt és U23-as bajnoki címet szerzett, továbbá a Világkupán a hetedik helyen ért célba.

Mint azt Pető Zsolt szakosztályelnök elmondta, a fent említett élsportolók mögött nincs űr, hiszen igen komoly utánpótlás bázissal rendelkezik a szakosztály. Az évzáró legvégén a legjobb eredményeket és kiemelkedő teljesítményeket elért sportolók vehették át megérdemelt díjaikat.

Kupát kaptak:

A 2017-es év legeredményesebb férfi felnőtt kenus versenyzője Hajdu Jonatán
A 2017-es év legeredményesebb férfi ifjúsági kenus versenyzője Slihoczki Ádám
A 2017-es év legeredményesebb férfi U23-as kenus versenyzője Kiss Balázs
A 2017-es év legeredményesebb férfi serdülő kenus versenyzője Kollár Kristóf
A 2017-es év legeredményesebb serdülő női kajakos versenyzője (V. korcsoport) Boldis Csenge
A 2017-es év országos bajnokságán nyújtott kiváló teljesítményéért Pető Ákos Zsolt
A 2017-es év legeredményesebb gyermek férfi kajakos versenyzője (II. korcsoport) Kovács Bendegúz
A 2017-es év legeredményesebb kölyök férfi kajakos versenyzője (V. korcsoport) Decsi Márk
A 2017-es év országos bajnokságán nyújtott kiváló teljesítményéért Vicsik János
A 2017-es év legeredményesebb serdülő női kajakos versenyzője (VI. korcsoport) Székely Dorka
A 2017-es év legeredményesebb kölyök női kajakos versenyzője (IV. korcsoport) Decsi Dorina
A 2017-es év legeredményesebb kölyök férfi kajakos versenyzője (III. korcsoport) Éberhardt Richárd
A 2017-es év kiváló eredményeiért Koós Marcell
A 2017-es év legeredményesebb kölyök férfi kenus versenyzője (IV. korcsoport) Sitkei Noel
A 2017-es év legeredményesebb kölyök férfi kenus versenyzője (III. korcsoport) Kovács Áron
A 2017-es év kiváló eredményeiért Árva Gréta
A 2017-es év kiváló eredményeiért Mérges Anna
A 2017-es év legeredményesebb gyermek férfi kajakos versenyzője (I. korcsoport) Katona Benedek
A 2017-es év legeredményesebb női kajakos versenyzője (Masters) Hubikné Tarján Éva

Oklevelet kaptak

Az U23 válogatón elért eredményéért Kovács Máté
Egész éves eredményes versenyzéséért és szorgalmáért: Tunyogi Ádám
Egész éves eredményes versenyzéséért: Árva Bálint
Egész éves eredményes versenyzéséért: Máthé Dominik
Egész éves eredményes versenyzéséért: Rónai Márton
Egész éves eredményes versenyzéséért: Gáspár Levente
Egész éves eredményes versenyzéséért és szorgalmáért: Kovács Boglárka
Egész éves kitartó munkájáért: Mohács Karolina
Egész éves kitartó munkájáért: Borbély Áron
Egész éves kitartó munkájáért: Tóth Norbert
Egész éves kitartó munkájáért: Porczió Fábió
Egész éves kitartó munkájáért: Kovács Ákos

A rovat további hírei: Sport

Fiatalos lendülettel

Fiatalos lendülettel

2025. jún. 13.

Kuminka Zsombor újabb szezont kezdhet meg Dunaújvárosban, míg Balázs Olivér a KHL Sisak csapatának mezét cseréli az Acélbikák szerelésére.

DSTV: jégen az ovisok

DSTV: jégen az ovisok

2025. jún. 12.

A Radari Sporttelepen található Angels Skills Hockey Centerben tartott óvodás foglalkozásokat az Angels NJSE, mely a Szent Pantaleimon Óvoda növendékeit látta vendégül a tavaly decemberben átadott intézményben. Hangkép.

A Magyar Kupáért küzdöttek a kajak-kenusok

A Magyar Kupáért küzdöttek a kajak-kenusok

2025. jún. 12.

Tizenhét dobogós helyezéssel zárták a regionális kupák Fadd-Domboriban megrendezett küzdelmeit a DKSE fiatal kajak-kenusai a mögöttünk hagyott hétvégén.

Szalai Petra visszatért a DKKA-hoz

Szalai Petra visszatért a DKKA-hoz

2025. jún. 11.

A húsz esztendős balkezes átlövő a Szent István SE együttesétől érkezik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatához.

DSTV: tornászok köszöntése

DSTV: tornászok köszöntése

2025. jún. 11.

A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban. A dunaújvárosi sportolók ismét remekül szerepeltek a viadalon. Hangkép.

Fehérorosz bekket igazolt a DAB

Fehérorosz bekket igazolt a DAB

2025. jún. 11.

A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.

Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj

Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj

2025. jún. 10.

Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.