Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Milliós viharkár - csúszik a tanévkezdés

Közélet
viharkár
Polgárdi
katasztrófavédelem
karácsonyfa
iskola

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. dec. 30., 12:45

Nem kezdődik meg a tanítás január első hetében a polgárdi általános iskolában, mert az épület tetőszerkezetét megrongálta a viharos erejű szél. Erről Nyikos László, a település polgármestere nyilatkozott az MTI-nek.

Nyikos László, Polgárdi polgármester elmondta: a Székesfehérvári Tankerületi Központtal egyeztetve az iskolavezetés úgy döntött, hogy január 3-5-ére rendkívüli oktatási szünetet rendelnek el.  A polgárdi általános iskolában az oktatás három épületben zajlik, a vihar a tornacsarnokban és az azzal egybeépült iskolarészben okozott több tíz millió forintos, egyes becslések szerint a százmilliós nagyságrendet is elérő károkat. A polgármester közölte, az iskola 400 tanulója közül 160 diák elhelyezését kell megoldani csaknem egy hónapra, amíg helyreállítják az épületet. Ezt helyben, átcsoportosításokkal és a környező egyházi intézmények által felajánlott közösségi terekben tudják megvalósítani. A nagyobb problémát Nyikos László szerint a tornacsarnok helyzete jelenti. Ez a település egyetlen sportcsarnoka, a diákok mindennapos testnevelése mellett itt zajlik a városi sportélet, itt készül fel az asztalitenisz- és a labdarúgócsapat is, és egyelőre kérdéses, mikor lesz újra használható az épület.


A Klebelsberg Központ az MTI-vel azt közölte: a viharban a tornaterem teteje súlyosan megrongálódott, az épület teljesen beázott, és a szomszédos iskolaépület tetőszerkezete is komolyan megsérült. Mint írták, a szakemberek áramtalanították az intézményt, és jelenleg is dolgoznak a balesetveszélyessé vált szerkezeti elemek megerősítésén, illetve az elektromos hálózat szakaszolásán, hogy a fűtést be lehessen indítani.
Megerősítették, hogy az iskolában január első hetére rendkívüli szünetet rendelt el az intézményvezető, de ha a szülők igénylik, a tankerületi központ és az iskola ez idő alatt is biztosítja a tanulók felügyeletét.
A szakemberek a hétvégén is folyamatosan dolgoznak az épület helyreállításán. A közleményben kiemelték, a fenntartó a polgárdi és a székesfehérvári önkormányzattal együttműködve mindent megtesz azért, hogy a lehető leghamarabb biztonságos körülmények közt újraindulhasson a tanítás az intézményben. Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András a közösségi oldalán jelentette be, hogy a város legalább ötmillió forinttal támogatja a megsérült iskolaépület helyreállítását.
Fejér megyében Polgárdi mellett Gánton és Székesfehérváron is komoly károkat okozott a vihar. Farkas-Bozsik Gábor, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: csütörtök este Gánton egy családi házra dőlt egy húszméteres fenyőfa. Péntek reggel az erős szél kettétörte a székesfehérvári Városház téren felállított karácsonyfát, amely az adventi díszletekre dőlt. A székesfehérvári önkormányzat tájékoztatása szerint a kidőlt 18 méteres fenyőfa összetörte a kisvonatot tároló házikót, és megrongálta a díszleteket is. A katasztrófavédelem és a helyi városgondnokság által feldarabolt fát szociális tűzifaként hasznosítják.

A rovat további hírei: Közélet

Alapkőletétel a huszadik születésnapon

Alapkőletétel a huszadik születésnapon

2019. már. 19.

Húsz éves fennállását ünnepelte kedden a Darusín Kft, melynek központi telephelyén egy Kutató Fejlesztő és Oktató Központ alapkövét tették le Cserna Gábor polgármester jelenlétében.

D+ Híradó - Étkeztetés, témahetek

D+ Híradó - Étkeztetés, témahetek

2019. már. 19.

 Ingyenes szünidei étkeztetés, témahetek a Dózsában és az Aranyban, hazai pályán nyertek a futsalosok - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Merkel: helyben kell segíteni a menekülteknek, ez 2015 tanulsága

Merkel: helyben kell segíteni a menekülteknek, ez 2015 tanulsága

2019. már. 19.

A hazájukhoz minél közelebb, helyben kell segíteni a menekülteknek, ez a 2015-ös menekülthullám tanulsága - jelentette ki kedden Berlinben Angela Merkel német kancellár.

"A Kormány kiemelt fontosságú célkitűzése a magyar dolgozók béreinek emelése"

"A Kormány kiemelt fontosságú célkitűzése a magyar dolgozók béreinek emelése"

2019. már. 19.

Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos a Hankook Tire Magyarország Kft. „tevékenységével” összefüggésben az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz.

Vajon Pintér is letagadja majd antiszemita kijelentéseit?

Vajon Pintér is letagadja majd antiszemita kijelentéseit?

2019. már. 19.

Pintér Tamás hallgat, mint a Népszabadságba tekert tükörponty, ha újságírók kérdéseire kell válaszolnia. Hétfőn a PestiSrácok.hu kereste meg, azonban nem kívánt kamera elé állni a dunaújvárosi jobbikos képviselő,  így még mindig nem tudjuk, hogy szerinte mitől nevezhető hírportálnak a castellum.do, melyen a politikai hírek közül csak a kormányt gyalázót tartják annyira érdekesnek, hogy közzétegyék azokat - írja az Újvárosi Valóság.

Menczer Tamás: Brüsszel titokban a világ legveszélyesebb migrációs csomagját akarja kötelezővé tenni

Menczer Tamás: Brüsszel titokban a világ legveszélyesebb migrációs csomagját akarja kötelezővé tenni

2019. már. 19.

Sok mindent láttunk már az elmúlt években a bevándorláspárti bürokratáktól, de olyat még nem, hogy titkos dokumentumban akarják megszervezni a migrációt, és egy titkos dokumentum bizonyítja be, hogy korábban a hazudtak - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.

Járóka Lívia: A roma integráció helyett migránsokra költi a pénzt Brüsszel

Járóka Lívia: A roma integráció helyett migránsokra költi a pénzt Brüsszel

2019. már. 19.

Magyarországot sújtó brüsszeli kettős mércéről beszélt Járóka Lívia a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hétfőn Földi-Kovács Andreának. Az EP képviselő szerint állandóan a rasszizmus és antiszemitizmus vádját próbálják az országra sütni, miközben Európa szerte egyre inkább érezhető a romák kirekesztése - írja a Hír TV honlapja.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő