Mocsai: többet kellene együtt dolgoznia a női válogatottnak
Mocsai Lajos, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tiszteletbeli elnöke szerint a németországi világbajnokságon 15. helyen végzett női kézilabda válogatottnak a jelenleginél többet, évente 50-62 napot kellene együtt dolgoznia.
A szövetségi kapitányként olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, illetve Európa-bajnok Mocsai a Sport TV csütörtöki, Mai helyzet című műsorában elmondta, az MKSZ rendkívüli elnökségi ülésén az évközi munkáról egyetlen dolog vetődött fel, hogy nem sikerült harmonizálni a rendszeres kapcsolatot a klubok és a válogatott között. Hozzátette, Kim Rasmussen szövetségi kapitány nem tudott integrálódni a klubok munkájába, a válogatott játékosok pedig a csapatok nagy mérkőzésszáma miatt nem találkozhattak rendszeresen. Mocsai azt javasolta, a korábbi minta alapján olyan bajnoki rendszert írjanak ki, amely lehetővé teszi, hogy évente 50-62 napot dolgozzon együtt a nemzeti együttes kerete.
"Miután Magyarországon van a női válogatott jelentős része, ezt a munkát el kell végezni" - nyilatkozta. A Testnevelési Egyetem rektora elmondta, hogy a találkozási rendszeresség mellett az ülésen téma volt a szakmai tartalmak felépítése, a kondicionális képzés, az egyéni technikai tudás és a védőstratégia is. "A legfontosabb a kapitány részéről, amit felvetett, a visszarendeződés nehézségei. Ezekről folyt szakmai vita" - mondta. A december első felében rendezett németországi világbajnokságon a magyar együttes a világ- és Európa-bajnok norvégoktól 30-22-re, a svédektől 25-22-re kapott ki, majd Argentínát 33-15-re, Lengyelországot 31-28-ra, Csehországot 30-29-re legyőzte, így a harmadik helyről jutott tovább a B csoportból. A nyolcaddöntőben a franciák 29-26-ra nyertek Rasmussen csapata ellen.
Képek forrása: keziszovetseg.hu
A válogatott története legrosszabb vb-helyezését érte el, miután a 15. lett. Eddig a két évvel ezelőtti, dániai 11. helyezés volt a magyarok leggyengébb világbajnoki produkciója. Mocsai hangsúlyozta, erős ágra került a csapat, mert azokkal a riválisokkal játszott, amelyek végül jóval előtte végeztek. Ugyanakkor rámutatott, hogy a magyar válogatott gyakorlatilag azonos szintre került azokkal - például a lengyelekkel és a csehekkel -, akiket nemrégiben még 8-10 góllal legyőzött. "Ez nem jó útja a magyar kézilabdának. Azt a kérdést vettük górcső alá úgymond, hogy mi az oka ennek a visszafejlődésnek, miután ez a 15. hely nem elfogadható, függetlenül attól, hogyan alakult ki" - szögezte le Mocsai Lajos.
-MTI-
A rovat további hírei: Sport
Igazolta a papírformát a Loki
2025. okt. 02.
Csak a második félidőben tudta megnehezíteni a házigazda DVSC dolgát a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a két gárda szerda esti bajnokiján.
Fényes érmek a birkózó-maratonon
2025. okt. 01.
Három versenyen összesen nyolc dobogós helyezésnek örülhettek a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: vb-re készülnek a veteránok
2025. okt. 01.
A DKSE birkózó szakosztályának régóta fiatal tagjai is készülnek a közelgő világbajnokságra. A felkészülési küzdelmeket is komolyan veszik a veterán sportolók, az alakulatból összesen nyolcan vágnak majd neki a versenyeknek. Stábunk is ellátogatott az egyik edzésükre, ahol még több részletet ismerhettünk meg a versenyről. Hangkép.
Újra az Ovi Foci Kupáért küzdöttek (galériával)
2025. okt. 01.
A Bóbita Tagóvoda gyerkőceinek győzelmével ért véget az Ovi Foci Kupa sorozat második fordulója az Eszterlánc Tagóvodában kedden délelőtt.
Újabb Ősi-érem Lengyelországból
2025. szep. 30.
A tavalyi Világkupa-siker után ezúttal az Európa Kupa lengyelországi állomásán ért el remek eredményt városunk kiváló erőemelője, Ősi Tamás.
DSTV: elstartolt a Vasvári Hét
2025. szep. 30.
Sporttal és játékkal ünnepelte a magyar diáksport napját a Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Ezzel együtt pedig múlt pénteken elstartolt a Vasvári Hét is az iskolában, amely nagyon sok érdekes elfoglaltságot kínál a gyerekek számára. Hangkép.
Rossz kezdés az Andersen Ligában
2025. szep. 30.
Mindkét dunaújvárosi csapat nagy arányú vereségbe futott bele a jégkorongozók Andersen Ligájának első fordulójában.