Öreg fiú, December

2017. december 26. (kedd) 8:55 - Várkonyi Balázs

Sajnáljuk, amikor elmegy. Pedig érkezésekor indulat fogadja, hiszen megjön nagy széllel, faggyal, olykor meg hatalmas hóval… kinek hiányzott? Van valami tragikus a létében; mert elhozza karácsonyt, a meghitt ünnepet, de a hétköznapokon a hajnali köd meg a metsző hideg beszél a rossz természetéről.

Íróink némelyike sem kíméli. Krúdy például szinte megvetően leöregemberezi – lásd a fergeteges kis abszurdot, a December, öregember című novellát.

Még a bolondját is járatja az író szegény Decemberrel, amikor efféle képtelen jelenésekhez hívja tanúként, olvassuk csak: „… midőn Londri kisasszony reggeli fürdését végezte a behavazott kertben, az egyik gyümölcsfáról egy ősz hajú, mezítelen ember ugrott le, és üldözőbe vette a tanítónőt. Vad hajsza kerekedett a gyermekjátékdoboz nagyságú udvarban. A habfehér leány eleinte lepkekönnyedséggel, mint a cinke ugrik egyik ágról a másikra, repült a pergamentszínű öreg elől. Láthatólag tetszett neki a játék, egyik fától a másikhoz osont, és tán kacagott is, amikor az öreg elbotlott a hókupacban, s bukfencet vetett, mint a nyúl, mikor meglövik.”

De ez még mind nem elég! Krúdy Gyula bácsi a történet végén a szánandó hónapnévadót még cinikus vénségként is ábrázolja, tessék: „Olyan hideg nap volt akkor, hogy a verebek megfagytak a fákon. Az iskolaszolga elfűrészelte egyik ujját. A varjak már délben a torony körül helyezkedtek el. … A fagyos porral behintett szakállú December halkan nevetgélt az erdők, hegyek és bástyák felé boruló csendben, mint egy vörösborarcú öregember….”

Még szerencse, hogy vigasztalódhatunk Tamási Áronnal: ő barátsággal szól az esztendő – a halhatatlan öreg – tizenkét fia közül a legidősebbről. Öreg fiú, December – így nevezi a tizenkettediket, és leírja, hogyan fogadta novellája gyermek hőse az érkező hónapot: „Leültettem közel a kályhához, s ami jó falat és üdítőital volt a házamnál, azt mind odahordtam neki. Jónéven is vette ezt a figyelmet, mert a vonásai hamarosan és láthatólag enyhülni kezdtek, s a szemében a fény is nemsokára rokon lett a csillagok fényével.” A Gyermek aztán hallgatja. Az Öreg fiú pedig beszél.

„… mindenkinek kiosztom a hideg igazságait, és különösen megdidergetem azt, aki békétlen dologban járja az utakat. A városokban felvirágoztatom a színházakat, s a falvakban is az éneket és a táncot, adván azonban elegendő pihenést is a föld munkásainak. A fákat fehérbe gyöngyözöm, a madaraknak búvóhelyeket ajánlok, a medve álmait mézzel békenem, és a nyári bűnök miatt éheztetem a farkasokat. Néha ropogósra készítem a havat, s máskor megpuhítom, hogy ne unja magát. S amit legjobban szeretek, mesét mondok az embereknek, de azok között is legfőképpen a gyermekeknek és a szegényeknek.”

Igen, ez a mesék ideje. S a mesék közt legvalóságosabb, a betlehemi még hátravan, amelyről az Öreg fiú mondja: „November meggyászolja a bajba jutott világot, melyet én már csak mesével tudok hitben megtartani, de én megtartom őt a hitben, egészen addig a napig, amíg eljön a Messiás a földre.”

A rovat további hírei: Napraszóló

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Bandika a sámlin

Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap)

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

2018. augusztus 18. (szombat)

1983. augusztus 18-a: mérföldkő zene- és színháztörténetünkben. Harmincöt éve azon a napon a budapesti városligetben, a Királydombon lezajlott az első magyar történelmi tárgyú rockopera, az István a király ősbemutatója. Szörényi Levente és Bródy János műve fergeteges sikert aratott.

A féllábú óriás

A féllábú óriás

2018. augusztus 12. (vasárnap)

Azon a napon, amikor a skóciai Glasgowban az úszók kontinensviadala kezdődött, „csöndes” hazai évfordulóra emlékezhettünk: 1929. augusztus 3-án egy húszéves fiatalember négyszáz gyorson országos csúccsal nyerte a hazai bajnokságot. Mondhatnánk, a sikeres eb-k árnyékában ez nem volt nagy ügy. Nana!