Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Kolbászmustra a Városháza téren

Közélet
Pentelei kolbászfesztivál
kolbász
Városháza tér
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. dec. 02., 19:44

Nagy volt a nyüzsgés ma kora délutántól a Városháza téren, a december 3-án kezdődő Adventi Forgatag színpadát már felállították, a kis faházakat is kihelyezték, és az utolsó simításokat végezték a tér berendezésén.

Na és persze egy nagy sátor is helyet kapott a bíróság melletti területen, itt táborozott le az a tizenkét csapat, akik beneveztek az idei Pentelei Kolbászfesztiválra. Mindenki hozta a tölteni való húst, az egyedi fűszerezés receptjét, és a vidám hangulatban telt délután során megsütötték a kolbászokat. Ezeket a zsűri illat, állag, szín és íz szerint pontozta, hogy kiderüljön, mely csapat kolbásza bizonyul a legkiválóbbnak. Mint azt Szabó Zsolt Róbert, a rendezvény egyik szervezője elmondta, körülbelül kétszáz éves hagyománya van Pentelén a disznóvágásnak, már az 1830-as évekből találni róla feljegyzést. Akkoriban évente négy országos vásárra kaptak engedélyt a helyiek, ilyenkor nyílt lehetőség az állatvásárra is.

 A Pentele Hagyományőrző Egyesület az önkormányzat támogatásával és a helyi Tourinform iroda társszervezésével rendezte meg a gasztronómiai programot, amelyen természetesen lehetőség volt ingyenes kóstolásra is.

2. Galéria
Pentelei kolbászfesztivál
kolbász
Városháza tér
Dunaújváros

facebook megosztás

Tizenkét csapat töltötte és sütögette a kolbászát a főtéren az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Kolbászfesztiválon. Nagy volt a nyüzsgés ma kora délutántól a Városháza téren, a december 3-án kezdődő Adventi Forgatag színpadát már felállították, a kis faházakat is kihelyezték, és az utolsó simításokat végezték a berendezésen. Na és persze egy nagy sátor is helyet kapott a bíróság melletti területen, itt táborozott le az a tizenkét csapat, akik beneveztek az idei Pentelei Kolbászfesztiválra.

Sándor Judit
Kolbászfesztivál 2017 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. dec. 02.

A rovat további hírei: Közélet

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  2. Bravúr kell a továbbjutáshoz

  3. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  4. DSTV: eredményes negyedév

  5. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő