Másfél milliárd forintból szépül tovább a sziget és újul meg a Vidámpark
Cserna Gábor polgármester sajtótájékoztatót tartott a Szalki-sziget és az egykori Vidámpark 2018-as fejlesztésével kapcsolatban a Városháza Dísztermében. A felújítási munkálatok mindkét területen elkezdődnek jövő év tavaszán.
Cserna Gábor elmondta, hogy a Szalki-sziget és a régi Vidámpark fejlesztésével kapcsolatban december 22-én megérkezett az önkormányzathoz Kósa Lajos, a Modern Városok Program koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszter levele, melyben a felújítási program támogatói határozatának aláírásáról tájékoztatta az önkormányzatot. Ennek értelmében 2018-ban a Modern Városok Program keretén belül a város 435 millió forint támogatást kap a Szalki-sziget és 415 millió forintot a Vidámpark fejlesztésére.
Fotó:Ónodi Zoltán
Előbbi esetében a teljes megvalósítási költség meghaladja az 1159 millió forintot, melyből idén előlegként 724 milliót már megkapott az önkormányzat, míg a Vidámpark esetében a teljes összeg 439 millió forint, melyből idén 24 millió forintot már átutaltak a városnak. Az előlegek a fejlesztések előkészületeit és a kivitelezési költségek egy részét tartalmazták, míg a 2018-ban folyósítandó pénzeket a kivitelezésre kell fordítania a városnak. A sajtótájékoztatón a polgármester részletesen ismertette a két terület fejlesztési lépéseit.
Szalki-sziget
A sziget ma is méltán népszerű közösségi tér, gondoljunk csak az itt üzemelő szauna parkra, az évről évre itt megrendezett Rockmaratonra, a különböző városi ünnepi rendezvényekre, a halászléfőző versenyre, vagy akár a strandröplabda bajnokság bajnoki fordulójának lebonyolítására, nem beszélve a szabadstrandi fürdőzésről. A fejlesztés célja, ahogy a polgármester elmondta, egy olyan turisztikai és közösségi attrakció kialakítása, mely a város lakosságának folyamatosan biztosít teret a tömegsportra, az aktív pihenésre, a családi vízi sportok űzésére és a nyári kikapcsolódás számára, és az önkormányzatnak lehetőséget ad kültéri, jellemzően kulturális, családi- és sportrendezvények lebonyolítására. A fejlesztés során teljesen felújítják a REMIX épületét, mely így újra megnyílik majd a strand és a zöld területek felé egyaránt és vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató feladatokat lát el a jövőben. A vizesblokkok teljes felújítására is sor kerül majd.
A szabadtéri színpad marad a jelenlegi helyén, de teljesen felújítják, villamoshálózatát korszerűsítik, így lehetőség nyílik majd nagyobb szabású könnyűzenei koncertek lebonyolítására is. A fejlesztés keretén belül új mobillelátós sportpályákat is építenek majd, újra lesz lehetőség teniszezésre a szigeten. Továbbá egy régi lakossági igény is megvalósul: 2,2 kilométer hosszan futópálya épül a Szalkin, mely a Duna-parton vezet majd végig, megmutatva az azt használóknak a sziget természeti szépségeit. A futópálya környezetében sportcélú kültéri eszközök, és pihenőhelyek kialakítása révén „felnőtt játszóteret” alakítanak ki, ahol különböző szabadtéri testépítő sporteszköz kerülnek majd elhelyezésre, a terület zöldövezetében. Ezeken kívül egy turisztikai célú kikötő fejlesztés is tervben van a kemping keleti területén.
Vidámpark
A Vidámpark fejlesztés során részben újraélesztik a park mára elveszett funkcióit - például kalandpark kialakításával és labdarúgó edzőpályák valamint teniszpályák kiépítésével erősítik a terület sportos vonalát. A jelenleg rossz állapotban lévő kiszolgáló- és irodaépületeket felújítják és felhúznak egy teljesen új, kétszintes beléptető épületet is. Ebben fedett terasz áll majd a vendégek rendelkezésére, továbbá kiállítótér és vendégtér szolgálja a kikapcsolódni vágyók kényelmét. A hajdani szabadtéri színpadot itt is felújítják, mely így újra alkalmas lenne könnyűzenei koncertek és nagyobb szabású kulturális rendezvények lebonyolítására.
Ilyen volt régen
Létesítenek majd egy Kalandparkot is, melynek a régi Elvarázsolt Kastély lenne a kiindulópontja, amit szintén felújítanak. A régi horgászmedencét is renoválják, köré pedig korszerű játszótér épül jövőre.
Így néz majd ki jövőre
A polgármester a tájékoztató végén elmondta, hogy a tényleges kivitelezési munkálatok az időjárás függvényében akár már 2018 kora tavaszán elkezdődhetnek és mivel az erre szánt összegek a 2018-as költségvetésbe kerültek beépítésre, így a munkálatok várhatóan még a jövő évben be is fejeződnek.
A rovat további hírei: Közélet
Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén
2024. nov. 20.
Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!
DSTV: új játszótér épül
2024. nov. 20.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.
Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren
2024. nov. 18.
Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.