Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Növelni a nyugdíjak értékét

Közélet
nyugdíjasok
kormány
2018
Rétvári Bence

facebook megosztás

doszerk - 2018. jan. 01., 07:02

A nyugdíjasok 2018-ban is számíthatnak a kormányra – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence elmondta, a kabinet célja, hogy a gazdaság javuló teljesítményét minden generáció, így az idősek is érezhessék. Kiemelte, a kormány az elmúlt években megteremtette a méltó, tisztességes idős kor feltételeit, jövőre pedig további 3 százalékkal, átlagosan havi mintegy 4 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak.

Az államtitkár tájékoztatása alapján az idősek illetménye ezzel az emeléssel 2018-ban már 28,5 százalékkal haladja meg a 2010-es szintet, a nyugdíjak vásárlóértéke pedig mintegy 10 százalékkal múlja majd felül a nyolc évvel korábbit.

Ezekből a számokból is látszik, hogy a kormány nem csak megőrizni, hanem növelni is tudta a nyugdíjak értékét – hangsúlyozta Rétvári Bence, hozzátéve, az idős kor biztonsága nagyobb, mint korábban. Kiemelte, a kabinet olyan nyugdíjemelési rendszert hozott létre, amelynek az idősek csak haszonélvezői lehetnek, hiszen illetményük értéke semmiképpen sem csökkenhet. Ezzel szemben a nyugdíjasok 2010 előtt elvesztették egy havi nyugdíjukat, ami sok idős embert sodort létbizonytalanságba – tette hozzá.

Rétvári Bence felidézte, hogy a kormánynak idén lehetősége nyílt nyugdíjprémium kifizetésére is a gazdaság teljesítménye alapján. Aláhúzta, hogy amennyiben a Fidesz-KDNP folytathatja a kormányzást és a gazdaság továbbra is bővül, akkor erre jövőre is lehetőség nyílik, a jövő évi költségvetésben ugyanis szerepel a nyugdíjprémium 32 milliárd forintos fedezete.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormánypártoknak köszönhetően folytatódhat a Nők40 program, amelyet eddig több mint 200 ezren tudtak igénybe venni, a jövő évben pedig 260 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra.

Rétvári Bence szerint egyre többen láthatják, a választásoknak az is a tétje, hogy a kormány meg tudja-e védeni a nyugdíjasokat, vagyis folytatódik-e az a kormányzás, amely egyrészt garantálja a nyugdíjasok létbiztonságát, másrészt a nyugdíjprémiumokkal, Erzsébet-utalványokkal többlettámogatást is biztosít számukra.

Az államtitkár megjegyezte továbbá, a nyugdíjasok kiadásait a fentiek mellett olyan intézkedések is segítették, mint például a rezsicsökkentés, az Erzsébet-program ingyenes juttatásai, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök árának mérséklése, valamint a házi természetben nyújtott segítségnyújtás bővítése.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

A KDNP elnöke szerint összeférhetetlen Magyar András a Fidesszel

2024. ápr. 12.

A belső feszültségekkel terhelt dunaújvárosi Fidesz-KDNP-ben tovább mélyültek az ellentétek, miután polgármester-jelöltet állítottak, a KDNP helyi elnöke szerint ugyanis a pártszövetség jelöltje alkalmatlan a feladatra.

Városőrök járják Dunaújváros utcáit

Városőrök járják Dunaújváros utcáit

2024. ápr. 11.

Városőrség kezdte meg működését Dunaújvárosban, jelentette be Pintér Tamás polgármester. A városőrök feladata együttműködni a társszervekkel, illetve jelenlétükkel segíteni a városlakók biztonságérzetét. 

Már májusban kinyit az élményfürdő

Már májusban kinyit az élményfürdő

2024. ápr. 09.

Itt a tavasz, május 17-én újra nyit az élményfürdő! A jó hírt Mezei Zsolt alpolgármester jelentette be a napokban – beszámolva az előkészületekről, a finanszírozás nehézségeiről és a változatlanul "lakosságbarát" árakról is!

Szabó Zsolt: "A jövőt itt és most írjuk"

Szabó Zsolt: "A jövőt itt és most írjuk"

2024. ápr. 08.

Dunaújváros nemcsak pályázik az Európai Unió kiírásain, hanem egyre gyakrabban hallhatjuk, hogy újabb és újabb pályázatokon szerepel sikeresen. Itt egy újabb példa!

Idén is jár a szundikendő minden dunaújvárosi újszülöttnek

Idén is jár a szundikendő minden dunaújvárosi újszülöttnek

2024. ápr. 08.

Immár harmadik éve, hogy a dunaújvárosi újszülötteket és szüleiket egy apró ajándékkal köszönti az önkormányzat. A csomagokat a védőnők segítségével juttatják el a tulajdonosaiknak.

"Dunaújvárosi Estek" – Kéri Lászlóval

"Dunaújvárosi Estek" – Kéri Lászlóval

2024. ápr. 06.

A magyar belpolitikai helyzetről tartott előadást a "Dunaújvárosi Estek" múlt szerda esti állomásán Kéri László politológus, szociológus. A vendéget és a témát ismét teltház fogadta a Városháza "C" épületének emeleti dísztermében. 

"Itt nincs nyertes" – a Rostit és a Széchenyit is megrázhatja a tervezett változás

"Itt nincs nyertes" – a Rostit és a Széchenyit is megrázhatja a tervezett változás

2024. ápr. 05.

Bár túlzás lenne derült égből villámcsapásként tételezni, de mindkét intézményben minden érintettet meglepett a tervezet: országos szinten terveznek rendet vágni az intézményi színtéren. Városunkban a Széchenyi István Gimnázium, valamint a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola összevonására készülnek úgy, hogy a Rosti a Széchenyi tagintézményeként működne, már a jövő tanévtől. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: eredményes negyedév

  2. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  3. DSTV: új szakképzési bázis

  4. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

  5. Kovács Zsófia gerendán és felemáskorláton készül a visszatérésre

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő