Kimagasló és magas színvonalú kulturális tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése Pro Cultura Intercisae díjat adományozott Wachterné Orosz Adrienne részére, akivel ennek apropóján beszélgettünk.
Engedd meg, hogy ezúton is gratuláljak a kitüntetésedhez. Mit jelent számodra ez a díj, kérdezem ezt annak tükrében, hogy nem te állsz a rivalda fényében, mégis egy-egy előadás sikerének szerves része vagy, mint a Bartók Kamaraszínház közönségszervezője?
- Köszönöm! Nagyon sok munkával jár az, amit én itt a színházban csinálok, de azt is el kell, hogy mondjam, nagyon szeretem ezt csinálni és éppen ezért hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy felfigyeltek a munkámra és egy ilyen szép díjjal ismerték el, hogy jó úton járok.
Bontsuk ki egy kicsit az olvasóknak: pontosan mi is a te feladatod itt a Bartókban?
- Ha röviden akarnám összefoglalni, akkor kapcsolattartás és kapcsolatépítés. Kapcsolattartás a közönséggel és kapcsolattartás- és építés az itt dolgozó és az ide vendégként érkező művészekkel. A színházi előadások esetében fel kell tudnom kelteni a közönség érdeklődését és be kell csábítanom őket a nézőtérre. Ehhez elengedhetetlen, hogy tisztában legyek minden egyes repertoáron lévő darab történetével, rendezői koncepciójával, szereposztásával, érdekességeivel. Ehhez viszont az elengedhetetlen, hogy jó kapcsolatot ápoljak a fellépő művészekkel, rendezőkkel. Itt a Bartókban remek a gárda, de jelentős kapcsolati tőkével rendelkezem az országos színházi életben is. Ennek gyümölcse, hogy már két éve én szervezem a Petőfi Művészeti Liget programjait és ez így lesz idén nyáron is. Pozitív visszacsatolás a számomra, hogy a Ligetre nagyon sokan maguktól jelentkeznek fellépőnek, mert hallották, tudják, hogy itt nagy szeretettel fogadjuk őket, hogy színvonalas a rendezvény és jó a szervezés. Ezeken kívül, vagyis inkább ezekkel együtt pedig állandóan jelen vagyok, fotózok, posztolok a közösségi oldalakra interaktív kapcsolatot tartva nézővel, kollégával egyaránt.
Biztos vagyok benne, hogy ezt elhivatottság nélkül nem lehetne ilyen hőfokon csinálni. A színházi világhoz köthető rajongásod mikortól eredeztethető?
- Gyermekkorom óta jártunk színházba, operába, ez nálunk teljesen hétköznapi dolog volt és én már akkor nagyon megszerettem ezt a világot.
Ennyi színházi jelenlét és ennyi színházzal kapcsolatos munka után vagy inkább mellett még mindig jársz színházba vagy operába?
- Igen, ez a szerelem a mai napig tart. Amikor csak tehetem, megyek a társulattal a tájelőadásokra más városokba és az itthon látott darabok zömére is beülök. Izgalmas úgy nézni minden egyes előadást, hogy én már a születésüknél ott voltam, láttam kiteljesedni azokat. De az is nagyon érdekes, amikor a dunaújvárosi közönség előtt már bejáratott darabbal megyünk vendégségbe. Jó tapasztalatszerzése ez nekem és persze remek alkalom arra is, hogy tovább építsem a kapcsolataimat.
Minden nap bent vagy a Bartókban, legtöbbször hétvégenként is. Jut idő másra is, mint a színház világa?
- Minden szabadidőmet a családommal töltöm, igaz ez néha kevesebb, mint amennyit szeretnék, de azért nem panaszkodom. A családtagjaim mindenben mellettem állnak és mindenben segítenek. Két gyermekem van, mindkettő szinte haza jár ide a Bartókba, így itt is egy csomót lehetünk együtt. A nagyobbik a Violin Alapfokú Művészeti Iskolába jár, sőt Polgár Lilla drámapedagógiai foglalkozásaira is és játszik a Valahol Európában, című darabban is itt a Bartókban, ami még mindig telt házzal fut. Be kell látnom, hogy a színház szeretete a gyermekeimet is „megfertőzte”.
Sokan ismernek személyesen is a városban, de akik mégsem, azok is tudják, hogy ki vagy: a színes hajú lány a Bartókból. Mindig is jellemző volt rád ez a különlegesség vagy lázadás?
- Igen, ez a stílus én vagyok és már tinédzser korom óta kísér engem. Mindig a társaság középpontja voltam, mindig én voltam a hangadó és mindig mindenben benne voltam. De mindezek mellett bármennyire is meglepő, egy zárkózott, érzékeny ember vagyok. Talán ezt a belső érzékenységet takarom el a világ elől, ezzel a színes külsővel és megjelenéssel. A saját gyermekeim sem láttak még egyszínű hajjal vagy kosztümben. Sőt a fodrászom már meg sem csinálná, ha olyan frizurát kérnék tőle, ami eltér az én stílusomtól. Az már nem én lennék.
Követsz valamilyen stílusirányzatot vagy esetleg divatot teremtettél és neked akadnak ebbéli követőid?
- Nem követek irányzatokat, a színeket, a ruhadarabokat én válogatom össze, a fizimiskámat én szabom meg, de mindig ügyelek arra, hogy valami extra csavar legyen a dologban. Volt olyan, hogy másolták a stílusom, de az nekem volt zavaró. Szerencsére ez elmúlt és megnyugvással állíthatom, hogy nincsenek stílusbeli követőim.
A kitüntetéssel magas szinten is elismerték a munkádat. Hátra lehet dőlni ezután?
- Semmiképpen. Nekem a színház az életem, ezt szeretem csinálni. Az elismerés azt mutatja meg, hogy jó úton haladok, de arra nem ad okot, hogy lazítsak vagy, hogy visszavegyek a tempóból. Sőt inkább arra sarkall, hogy, hogy ha lehet, még többet dolgozzak.
