Alternatív hangszersimogató
A Kortárs Művészeti Intézetben december közepe óta látható Ötvözet című kiállítás kísérőprogramján egy igazán különleges zenei élményben lehetett részük a látogatóknak.
Mindenki volt már hagyományos koncerten, legyen az klasszikus, rock, hip-hop, jazz, vagy akár egy elektronikus zenei élmény. Akik péntek este a Kortárs Művészeti Intézetbe látogattak, azok egy egészen másfajta koncertélménnyel gazdagodtak. A XIII. Acélszobrász Alkotótelep és kiállítást kísérő Hangötvözés elnevezésű zenés "finisszázs" ugyanis inkább véletlenszerűnek tűnő hangok megszólaltatása volt, mintsem előre megkomponált zeneművek begyakorolt előadása.
Móder Rezső, Dóra Attila, Szekeres István és Baráth Bálint kvartettet alkotva léptek közönség elé és mutattak be egy különleges, kicsit sem hagyományos koncertet. Céljuk a szokatlan együttessel, hogy ritkán hallott, de annál izgalmasabb hangzásokat, dallamokat és ritmusokat prezentáljanak szaxofonon, basszusklarinéton, dobon, virtuális hangszereken, vagy éppen az acélszobrokon. Az előadás során akadt olyan etap, amikor mindenki játszott, később csak ketten, vagy hárman szólaltatták meg hangszerüket, és kovácsolták egységbe a különböző hangzásokat. A vizuális elemekért Várnai Péter felelt, aki a kivetítő segítségével teremtett a zenéhez illő hangulatot a kiállítóteremben.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben
2025. szep. 22.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán
2025. szep. 21.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 20.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.
DSTV: diákfotók és gyerekrajzok a Restiben
2025. szep. 20.
Két kiállítással folytatódott a napokban a Resti Bisztró bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjai ezúttal egy fotós pályázatra érkezett művekből válogatta, de a tárlaton a Dunamenti Regionális Népfőiskola rajzversenyének legjobbjai is láthatók. Hangkép.
Ars Sacra: előadás és tárlat a főtemplomban
2025. szep. 18.
A dunaújvárosi római katolikus gyülekezet is újra bekapcsolódik az Ars Sacra című fesztivál országos programsorozatába: eseményeikre a Krisztus Király Főtemplomban várják az érdeklődőket szombaton.
Képregény-kalandorok, ne kíméljetek! (galériával)
2025. szep. 17.
Hibátlan formátum, remek helyszín, minden ízében parádés kínálat – a műfaj(ok) rajongóinak nagy-nagy örömére: idén immár hatodik alkalommal rendezték a Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű összetartást, amelynek Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) biztosított helyszínt múlt szombaton.
Izgalmas, színes évadra készül a Bartók Kamaraszínház
2025. szep. 14.
Komoly kihívások egész sora vár a Bartók Kamaraszínház társulatára az előttünk álló évadban – a teátrum egész sor új bemutatóval csalogatja a közönséget. Ráadásul nyáron is aktív volt a színházi kollektíva – az is kiderül az összegzésből Csadi Zoltán művészeti igazgatóval.









