Az első fogyasztói tudatosságra nevelő iskola a megyében
Megyénkben elsőként a Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola érdemelte ki a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól. Az erről szóló oklevelet ma délelőtt személyesen adta át Keszthelyi Nikolett fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár Zemankó Zoltánnak, a Dunaferr iskola igazgatójának.
Az ünnepségen jelen volt többek között dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője, Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója, Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester, és Kovács Péter, a Dunaújvárosi Járási Hivatal vezetője.
Mint azt Zemankó Zoltán elmondta, büszkeséggel tölti el az intézményt, hogy az itt folyó szakmai képzés mellett az oktató-nevelő munka is elismerést kap. Kiemelte, hogy az iskola valamennyi évfolyamának tananyagában szerepel a tudatos fogyasztásra való nevelés. Olyan innovatív technológiákat és megújuló energiákat helyeznek előtérbe a gyakorlati képzések során is együttműködő partnereikkel, amely a fenntartható jövőt jelentik.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2016 óta hirdeti meg ezt a pályázatot, és azon iskolákat díjazzák, amelyek minél jobban beillesztik a fogyasztóvédelmi ismereteket a tananyagba. Keszthelyi Nikolett példaként elmondta, fontos, hogy kellő ismeretekkel rendelkezzenek a fogyasztók az e-kereskedelem, a digitális vásárlás területén, illetve a jövő vállalkozói számára kialakítsák a fogyasztóbarát szemléletmódot. A Dunaferr iskola országos szinten harminchatodikként, a megyében pedig elsőként kapta meg a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet.
Mint azt dr. Galambos Dénes elmondta, mindig nagy öröm, ha a térségünk sikereket ér el, majd megköszönte az iskola vezetésének azt a munkát, amellyel kiérdemelték a címet. Arról is szólt, hogy nem kell fogyasztóvédelmi szakemberekké nevelni a fiatalokat, de fontos, hogy rendelkezzenek annyi információval, amellyel elboldogulnak a mai modern világban, amelyben természetes dolog például az internetes vásárlás.
Csapó Gábor arról beszélt, hogy minden iskolának megvan a maga feladata, szakterülete, de az is fontos, hogy olyan ismeretekkel rendelkezzenek a diákok, amely segíti őket a mindennapi életben. Hangsúlyozta, a környezettudatos gondolkodás elősegítésében élen kívánnak járni.
Az elismerő oklevél átadása után a Centrum Kórus fiataljai énekeltek, majd a szakképzés helyzetéről, lehetőségeiről tanácskoztak a vezetők.
A rovat további hírei: Oktatás
Csodaeper és csemetehét a Csillagvirágban
2021. jún. 07.
Burjánzó kincsekkel telnek a magaságyások, ráadásul a múlt héten minden napra jutott meglepetés a környezeti nevelés speciális programjára fókuszáló Csillagvirág Tagóvodában. Nem lehet elég korán kezdeni – itt a nagyon is élő példa.
A Pannonban kitágul a világ – a felnőttek számára is
2021. máj. 31.
Egész nyáron lehet jelentkezni a Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola felnőttoktatására. Tételes kínálattal jelentkezünk! (X)
Állatbarát gyereknap az Aprók Háza óvodában (galériával)
2021. máj. 28.
Nem mindennapi akció helyszíne volt a Dunaújvárosi Óvoda tagintézménye tegnap: az Aprók Házában a rendszeres vendég terápiás kutyus mellé gyereknapi meglepetésként paci is érkezett – és befutott egy kürtőskalácssütő is.
DSTV: visszatértek a felsősök is
2021. máj. 20.
Mind a középiskolák, mind pedig az általános iskolák felső tagozatos diákjai visszatérhettek az intézményekbe májusban. Az online oktatás a fiatalabb korosztály számára is hatalmas próbatétel volt. Stábunk erről kérdezte az Arany János Általános Iskola diákjait, illetve Garai Zsuzsanna intézményvezetőt.
DSTV: visszatérés az iskolapadba
2021. máj. 19.
Visszatérhettek a tanulók a középiskolákba a közelmúltban, derül ki a DSTV összeállításából. Szigorú járványvédelmi szabályozás mellett ugyan, de lassacskán újra visszaáll a régi rendszer – és a tanév végéhez közeledve ismét folytatódik a tantermi oktatás. Hangkép.
DSTV: a rangos táncos sikerek nyomában
2021. máj. 16.
Több rangos megméretésen bizonyítottak a közelmúltban a Wesley-DA Capo Alapfokú Művészeti Iskola táncosai, derül ki a DSTV összeállításából. A sikersorozat hátteréről, a felkészülésről Füsi Gyöngyi, a tagozat vezetője beszélt. Hangkép.
Wesley-Da Capo: kirobbanó táncos siker
2021. máj. 12.
Az országos döntő második helyén végzett kategóriájában Schneider Boróka az Oktatási Hivatal Országos Tanulmányi Versenye keretében rendezett kortárstánc-versenyén. Kirobbanó siker – mutatom is a Víz partján című koreográfiát.