Disznólkodtak az Acélbikák
Remek hangulatú, csapatösszetartó tréningnek sem utolsó disznóvágással zárták le az Erste Liga alapszakaszát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói.
Vasárnap este még Miskolcon léptek pályára a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói, akik nem sokat pihenhettek a hosszabbítás után 4-3-ra elveszített találkozó után sem. Hétfőn hajnalban ugyanis már újabb feladat várt az Erste Liga alapszakaszát harmadik helyen befejező együttesre, mely a Ruhagyári úti szabadidőparkban tartotta meg szokásos disznóvágását. A csapatösszetartó tréningnek sem utolsó "foglalkozásra" igen korán, már reggel hat órától készen kellett állnia a Bikáknak, akik jó szokásukhoz híven, ezúttal is becsülettel kivették a részüket a közel kétszáz kilós állat feldolgozásából.
A hazai játékosoknak persze nem volt ismeretlen a terep, nem először vettek részt disznóvágáson, de a légiósok is hamar alkalmazkodtak, s kiváló hangulatban múlatták a nap nagyobbik részét sőt, mint azt Hugo Turcotte, a DAB kanadai csatára elmondta remek társaságban, jókedvűen tölthette el a napját, s egy olyan új szokással ismerkedhetett meg, amiről nem is gondolta volna, hogy valaha részese lesz. "Már ezért megérte reggel ötkor felkelni, arról nem is beszélve, hogy a csapatmorálnak is rengeteget használ egy-egy ilyen rendezvény, melyen együtt dolgozunk és szórakozunk társainkkal. Biztos vagyok benne, hogy ez még közelebb hozza egymáshoz a játékosokat, s ez is segít abban, hogy a pályán is igazi csapatként küzdjünk" – fogalmazott a tizenkilenc mérkőzésen tizennégy gólt szerző és hét gólpasszt adó játékos.
A kanadai légiós szavait erősítette meg Azari Zsolt klubelnök is, aki szerint a mai rendezvény is hozzájárulhat ahhoz, hogy még egységesebben vágjanak neki a bajnokság további küzdelmeinek.
- Nyilván ez egy Hungarikum. Akik más országból jönnek, még nem nagyon láttak ilyet, de a mai disznóvágás célja az is volt, hogy egy kicsit lazítsanak a fiúk, s ne csak a munka közben, a jégen találkozzanak egymással, hanem azon kívül is. Mindenki tudja, hogy csapatsportágakban csak úgy lehet komoly sikereket elérni, ha jó a csapatszellem is, s úgy gondolom, hogy egy ilyen disznóvágás hozzátartozik a csapatszellem növeléséhez. Emellett egy kicsit be tudjuk mutatni a szokásainkat is, azt, hogy mit szeretünk csinálni szabadidőnkben, légiósaink megismerik a magyar virtust, s ahogy láttam, ezzel nem is volt semmilyen problémájuk.
Az Acélbikák első embere persze nem ment el szó nélkül a gárda eddigi teljesítménye mellett sem, de már a jövőről is ejtett pár szót.
- Nagyon nehéz megmondani, hogy mitől megy jól egy csapatnak, s mitől kevésbé, ugyanakkor a számok nem hazudnak. Itt olyan statisztikai adatokról van szó, amelyeket nincs értelme vitatni. Az első tizenegy mérkőzésünkből nyolcat elveszítettünk, utána pedig tizenegy meccset sorozatban megnyertünk, s végül összesen húsz győzelemmel fejeztük be harmadik helyen az alapszakasz küzdelmeit. Ez elsősorban az edzőváltásnak volt köszönhető, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy azért rengeteget erősítettünk is, ugyanis Mestyán István, Hári Norbert, Hugo Turcotte, Becze Tihamér is ezt követően érkezett a csapathoz. Az ugyanakkor sajnálatos, hogy ilyen sokáig tartott, mire megtaláltuk azt a csapatot, amit elterveztünk. A folytatás nagyon nehéz lesz, jön a középszakasz, majd a rájátszás, s én elsősorban azt várom, hogy még több néző látogat majd ki a mérkőzéseinkre, mert a sikereinknek az a legnagyobb elismerése, hogy régen nem látott számban jönnek ki drukkereink a jégcsarnokba, nagyon keményen szurkolnak, s rettentően jó hangulatot teremtenek. Persze ehhez kell az is, hogy a csapat sikeres legyen, de amióta világ a világ, ez mindig is így működött, a szurkoló szurkol, a csapat meg mindent elkövet azért, hogy sikeres legyen. Pihenésre azonban nincs idő, nekünk már most el kell kezdenünk a jövőre gondolni, s el kell kezdenünk megkötni a szerződéseket azokkal a fiatal, tehetséges játékosokkal, akik az elmúlt években felnőttek nálunk, szintet ugrottak, s hozzájárultak ahhoz, hogy így szerepeljünk az idei szezonban. Őket el kell ismernünk mindenképpen, mert ők lehetnek a jövőnk is, s ezt mindenképpen értékelnünk kell.
A rovat további hírei: Sport
Szépen zárná az évet a DFC
2024. nov. 30.
Az Ikarus-Maroshegy elleni hazai összecsapással fejezi be a 2024-es esztendő küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton délután egy órától.
A verseny, ahol mindig mindenki győztes
2024. nov. 29.
Évtizedes hagyományt folytatva idén is Rudas iskola adott otthont a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által szervezett Regionális Mozgásélmény Sportnapjának pénteken délelőtt.
DSTV: emléktornával tisztelegtek
2024. nov. 29.
Mint arról már korábban beszámoltunk, idén egy külön tornával tiszteleg Ádám Anita emléke előtt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Erre az eseményre a mögöttünk hagyott hétvégén került sor – négy csapat látogatott el Dunaújvárosba, a torna a Kecskemét győzelmét hozta. Hangkép.
Ismét legyőznék az újoncot
2024. nov. 29.
A Sárbogárd elleni hazai összecsapással folytatja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.
DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB
2024. nov. 28.
Győzelem, vereség, és jótékonyság. Az elmúlt néhány napban mozgalmas időszakot élt a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapata. Együttesünk megszakította a nyeretlenségi sorozatát a Gyergyó elleni 3-1-es győzelemmel, majd 5-2-re kapott ki a Csíkszeredától – eközben pedig egy jótékonysági akciót is hirdetettek. Hangkép.
Kecskeméti továbbjutás a kupában
2024. nov. 28.
Bár akadtak felvillanásai, csak megnehezíteni tudta a házigazda Kecskemét dolgát a DKSE röplabda csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerda esti visszavágóján.
Simán hozta a kötelezőt a DFVE
2024. nov. 28.
Húsz gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.