Télkóstoló – és emlékezés

2018. január 14. (vasárnap) 15:24 - Várkonyi Balázs

Fekete karácsonyunk után három héttel megjött a hó. Nem „alkotott” maradandót… de mégis, a januári tavaszból télbe fordultunk, s a hidegből utánpótlást is ígérnek a meteorológusok.

Messze vagyunk persze az egy évvel ezelőttitől, amikor igazi nagy fagyok nehezítették az életet. A Pest megyei Tésán például tavaly január 8-án hajnalban háromnegyed évszázados hidegrekord dőlt meg: mínusz 28,1 fokot mértek! Ilyen farkasordító hideggel a közeljövőben nem kell számolnunk, de az éjszakai mínuszok mellett olykor napközben is elér majd minket a fagy.

Az elmúlt pénteken sokfelé egy hetvenöt évvel ezelőtti rettenetes napra elékeztek: arra, amikor a Don mentén, az urivi hídfőnél megindult áttörésben megpecsételődött a 2. Magyar Hadsereg sorsa. Katonák tízezrei vesztek oda, s akik csodával határos módon megúszták a szovjet csapást, őket a fagy tizedelte, vagy később a munkatáborokban haltak meg. Kevesen térhettek haza. Százhuszonnyolcezer ember sorsával nem számolt el a történelem.

Emléktűz (Fotó: Bácskai Gergely)

Huszonöt évvel ezelőtt a Roszkino falunál elesett ismeretlen magyar katona földi maradványait hazahozták, s Pákozd mellett, a Mészeg-hegyen temették el. A neki és sorstársainak állított emlékhelyen, a Doni Kápolnánál azóta is minden esztendőben koszorúzást tartanak és emléktüzet gyújtanak az urivi áttörés gyászos évfordulóján. Így volt ez most péntek este is. A Honvédség, a Doni Bajtársi Szövetség, a fehérvári és a pákozdi önkormányzat vezetői és a polgárok jelenlétében a történelmi egyházak képviselői, köztük Spányi Antal megyéspüspök mondott fohászt az áldozatokért, majd Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes mondott emlékbeszédet, kiemelve: „Tanulságul szolgálhatott volna Európa népei számára az első világháború vérvesztesége, ha igazságtalan békerendszere nem készíti elő a folytatást. … A Don hőseire emlékezünk. Mert a méltatlan körülmények ellenére is hősök ők, parancsot teljesítő, hazájukat szolgáló katonák. A nemzet egészének múlhatatlan feladata méltónak lenni a doni hősökhöz; kötelessége megőrizni és megvalósítani a nemzeti önrendelkezés alapelvét, eszményét és gyakorlatát.”

A megemlékezés legidősebb résztvevője a Székesfehérvári Magyar Királyi Szent István Honvéd Gyalogezred hajdani katonája volt – egyike a doni poklot megjárt szerencsés túlélőknek: a 95 éves vitéz Smohay Ferenc.

A rovat további hírei: Napraszóló

Lóháton, vaksötétben

Lóháton, vaksötétben

2018. október 14. (vasárnap)

Úgy hívták, Meglepetés Jani. Na jó, persze, hogy nem ez volt a rendes neve, a kiskölykök titulálták így, miután megvitatták, hogy szerintük a Jack a John becézett alakja. És az eredeti név így hangzott: Surprise Jack.

A lóban ló van

A lóban ló van

2018. október 07. (vasárnap)

Patkányok, sorakozó! Jön a Messiás.
Nem felejtem ezt a két mondatot, hogy is felejthetném, hisz egészen kivételes, hogy valaki sorakozót rendel a patkányoknak, s magát Messiásnak nevezi. Pedig a felkentség szikráját se lehetett felfedezni benne, vagyis Pityuban, aki mindig ezt kiáltotta, amikor szénért indult a pincébe.

Gyógyszertár, betegek kórusa

Gyógyszertár, betegek kórusa

2018. szeptember 30. (vasárnap)

No lám, nem vagyok egyedül, de mennyire nem, a gyógyszertár tele van lázas tekintetű, szipákoló, köhécselő emberekkel. Ha a várakozók közül valaki még nem kapta el ezt a mostanában aratni kezdett kórt, soha jobb alkalom, ennyi beteg között ő is könnyen beleesik.

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.