Újra pályán a futsalosok
A Kemi-Ker és a Perkáta együttese is kiütéses győzelmet aratott a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság ötödik fordulójának első mérkőzésein.
Véget ért a szünet a városi futsal bajnokságban szereplő együttesek számára is, s a hét elején három találkozóval folytatódott a tizenhat csapatos sorozat alapszakaszának küzdelemsorozata. A hét első találkozóját az A csoport hetedik és nyolcadik helyezettje, a zéró Tolerancia és a B.T. Mirage együttesei játszották, s a fordulatos, nagy csatát végül utóbbi nyerte 7-6-ra, ami egyben azt is jelentette, hogy a Mirage gárdája elmozdult a tabella végéről, s nemcsak hétfői ellenfelét, hanem jobb gólarányának köszönhetően az addigi hatodik Kan Ászok gárdáját is sikerült megelőznie.
Kép: DO-archív
Nem hozott ekkora küzdelmet a harmadik Kemi-Ker Kft. és a negyedik Siker Ablak találkozója az A csoportban, ugyanis félidei egygólos vezetése után a Kemi-Ker valósággal átgázolt ellenfelén, s végül 10-0-s sikerrel lépett előre a második helyre, igaz egyik riválisa, a Gazdagok és Szépek együttese csak ma este lép majd pályára. Gólokban gazdag mérkőzést játszott egymással a Black & White és a Perkátai SE is, ám a kiélezett küzdelem itt is elmaradt, mert utóbbi tizenhat találatot szerezve gyűjtötte be a három pontot, s jött fel ezzel a B csoport harmadik helyére.
Eredmények
Zéró Tolerancia – B.T. Mirage 6-7 (1-4)
Siker Ablak GSV – Kemi-Ker Kft. 0-10 (0-1)
Black & White – Perkátai SE 5-16 (2-5)
A Dunaújvárosi Futsal bajnokság állása
A-csoport: 1. Dunabiztos Micro 12 pont, 2. Kemi-Ker Kft. 12 pont, 3. Gazdagok és Szépek 9 pont, 4. Siker Ablak GSV 9 pont, 5. Yaffaszünet 4 pont, 6. B.T. Mirage 3 pont, 7. Kan Ászok 3 pont, 8. Zéró Tolerancia 1 pont.
B-csoport: 1. Steelworkers 12 pont, 2. City Cafe 12 pont, 3. Perkátai SE 9 pont, 4. Dunaferr DUE Renalpin FC 9 pont, 5. Kulcs SE 6 pont, 6. Black & White 3 pont, 7. FC Fakabát 0 pont, 8. Papa SE 0 pont.
A rovat további hírei: Sport
Áprilisban újra Kihívás nap
2025. már. 27.
Pár éve vette kezdetét az a kezdeményezés, amelyben egy délelőttöt, vagy délutánt sportolással, vidám emberek társaságában tölthetünk, úgy hívják: Kihívás nap.
Biztos továbbjutás a vármegyei kupában
2025. már. 27.
A Sárbogárd ellen játszik majd a döntőbe kerülésért a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei Kupa elődöntőjében.
Sajnos időben ébredt a Kispest
2025. már. 26.
Szűk húsz perc után még hat góllal vezetett, végül mégis sima vereséget szenvedett a Kispest elleni NB II-es felnőtt bajnokin a DKKA U21-es női kézilabda csapata.
Dupla siker a fővárosban
2025. már. 26.
A DFVE serdülő és ifjúsági együttese is diadalmaskodni tudott a KSI vendégeként a korosztályos bajnokságok felsőházának harmadik fordulójában.
Az országos döntőért küzdöttek
2025. már. 25.
Népes mezőnnyel rendezték meg a lábtoll-labdázók vármegyei diákolimpiai küzdelmeit a Szent Pantaleimon iskola tornatermében.
Fényes érmeknek örülhettek
2025. már. 25.
Eredményesen szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Irsa Kupán.
Dobogós helyek Pesterzsébetről
2025. már. 25.
Két éremmel, összesen három pontszerző helyezéssel zárták az U13-as Országos Bajnokság küzdelmeit a DKSE és fiókszakosztályainak korosztályos birkózói.