Újra pályán a futsalosok

spigott - 2018. január 10. 8:02

A Kemi-Ker és a Perkáta együttese is kiütéses győzelmet aratott a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság ötödik fordulójának első mérkőzésein.

Véget ért a szünet a városi futsal bajnokságban szereplő együttesek számára is, s a hét elején három találkozóval folytatódott a tizenhat csapatos sorozat alapszakaszának küzdelemsorozata. A hét  első találkozóját az A csoport hetedik és nyolcadik helyezettje, a zéró Tolerancia és a B.T. Mirage együttesei játszották, s a fordulatos, nagy csatát végül utóbbi nyerte 7-6-ra, ami egyben azt is jelentette, hogy a Mirage gárdája elmozdult a tabella végéről, s nemcsak hétfői ellenfelét, hanem jobb gólarányának köszönhetően az addigi hatodik Kan Ászok gárdáját is sikerült megelőznie.

Kép: DO-archív

Nem hozott ekkora küzdelmet a harmadik Kemi-Ker Kft. és a negyedik Siker Ablak találkozója az A csoportban, ugyanis félidei egygólos vezetése után a Kemi-Ker valósággal átgázolt ellenfelén, s végül 10-0-s sikerrel lépett előre a második helyre, igaz egyik riválisa, a Gazdagok és Szépek együttese csak ma este lép majd pályára. Gólokban gazdag mérkőzést játszott egymással a Black & White és a Perkátai SE is, ám a kiélezett küzdelem itt is elmaradt, mert utóbbi tizenhat találatot szerezve gyűjtötte be a három pontot, s jött fel ezzel a B csoport harmadik helyére.

Eredmények

Zéró Tolerancia – B.T. Mirage 6-7 (1-4)
Siker Ablak GSV – Kemi-Ker Kft. 0-10 (0-1)
Black & White – Perkátai SE 5-16 (2-5)

A Dunaújvárosi Futsal bajnokság állása

A-csoport: 1. Dunabiztos Micro 12 pont, 2. Kemi-Ker Kft. 12 pont, 3. Gazdagok és Szépek 9 pont, 4. Siker Ablak GSV 9 pont, 5. Yaffaszünet 4 pont, 6. B.T. Mirage 3 pont, 7. Kan Ászok 3 pont, 8. Zéró Tolerancia 1 pont.

B-csoport: 1. Steelworkers 12 pont, 2. City Cafe 12 pont, 3. Perkátai SE 9 pont, 4. Dunaferr DUE Renalpin FC 9 pont, 5. Kulcs SE 6 pont, 6. Black & White 3 pont, 7. FC Fakabát 0 pont, 8. Papa SE 0 pont.

A rovat további hírei: Sport

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.