Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 22. Zénó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Vereséggel kezdett a DPASE

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2018. jan. 27., 14:10

Rosszul kezdte a félidőket, több ziccert is kihagyott, így 4-2-es vereséget szenvedett a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

A felkészülés második hetének végén lejátszotta első edzőmérkőzését az NB 3-as bajnokság folytatására készülő Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely az NB 2 kilencedik helyén álló Budaörs gárdáját látta vendégül ma délelőtt a stadion melletti műfüves pályán. Dobos Barna vezetőedző ezúttal még nem számított a sérüléséből már felépült Dobos Áronra, illetve a csapattól távozni szándékozó Csendes Péterre sem. Mint azt a szakember a mérkőzés előtt elmondta, elsősorban az a céljuk a tavaszi rajtig, hogy az eddig működő dolgokat megtartsák, a hibákat viszont kijavítsák az együttes játékában, s erre jó lehetőséget adott a mai edzőmeccs is.

Vezetőedzőnk mintha megérzett volna valamit, mert a kezdés finoman szólva sem alakult jól a mieink számára, mert a vendégek már az első támadásukból megszerezték a vezetést. A gyorsan bekapott gól szerencsére nem nagyon fogta meg a DPASE-t, mely a folytatásban nemcsak tartotta a budaörsiek tempóját, hanem egyértelműen vetélytársa fölé is kerekedett, ami nemcsak a játék képében, hanem a helyzetekben is megmutatkozott. Hiába került azonban ziccerbe Tóth Tibor és Szepessy Róbert is több alkalommal, a befejezéseknél még nem volt meg a koncentráció, így vagy a vendégek hálóőre, vagy a kapufa kisegítette a budaörsieket, akik csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy nem a mieink vonultak többgólos előnnyel a rövid pihenőre.

A térfélcserét azonban követően újra nagyon rosszul kezdett együttesünk, mely elsősorban saját kapuja előtt bizonytalankodott sokat, így hét perc alatt újabb két gólt kapva került tetemes hátrányba (0-3). A mieink becsületére váljon, hogy ekkor sem adták fel a küzdelmet, s egy ritkán látható nagy öngóllal, valamint Kiss Patrik fejesével a hajrá előtt minimálisra csökkentették a két gárda közti különbséget (2-3). Nem sokkal a lefújás előtt volt lehetőség az egyenlítésre is, ám Ferencz három méterről a vendégek kapusába fejelte ziccerét, míg a lefújás előtti másodpercekben a budaörsiek végleg eldöntötték a meccset (2-4).

DPASE – Budaörs 2-4 (0-1)

DPASE: Vaszócsik – Király, Farkas, Kovács, Sándor, Zvara, Barna, Csehi, Pál, Szepessy, Tóth T.. Csere: Dorogi, Vajda, Hompót, Tóth Á., Karacs, Horváth, Tóth L., Kiss P., Ferencz, Molnár. Vezetőedző: Dobos Barna.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

DSTV: versennyel emlékeztek egykori társukra a birkózók

2025. nov. 28.

A DKSE birkózó szakosztálya múlt szombaton rendezte meg az U15 Országos Szabadfogású Csapatbajnokság – Somogyi Sándor Emlékverseny – Impact Kupa birkózó versenyét. Az eseménnyel az egykori kiváló birkózóra emlékeztek, aki versenyzői pályafutását követően támogatóként is segítette a szakosztályt. Hangkép.

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

Bravúros döntetlen a NEKA ellen

2025. nov. 28.

A DKKA U18-as csapata vereséget szenvedett, az U20-asok viszont bravúros pontszerzésnek örülhettek NEKA elleni a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

Szenegál legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

2025. nov. 28.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 26-17-re legyőzte a szenegáli csapatot csütörtökön a női kézilabda-világbajnokság csoportkörének első fordulójában a hollandiai 's-Hertogenboschban.

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

DSTV: visszatértek a bajnokok Dunaújvárosba

2025. nov. 27.

Az esztendő utolsó bajnokija előtt köszöntötték a Dunaferr SE labdarúgóinak 2000-es bajnokcsapatát a Dunaújvárosi Stadionban. Hangkép.

Búcsú a kupától

Búcsú a kupától

2025. nov. 27.

Az emberelőnyeit hibátlanul értékesítő BJA HC kétgólos győzelmet aratott Acélbikáink ellen a Magyar Kupa harmadik fordulójának visszavágóján.

Háromszettes vereség Szegeden

Háromszettes vereség Szegeden

2025. nov. 27.

Akadtak felvillanásai a DKSE röplabdázóinak a Szeged ellen, de a hazaiak végül három szettben legyőzték együttesünket TippmixPro Férfi NBI Extraliga szerda esti mérkőzésén.

Dunaújvárosból is utazott kézilabdázó a vb-re

Dunaújvárosból is utazott kézilabdázó a vb-re

2025. nov. 26.

Harmincegy NB I-es légiós szerepel a szerdán (ma) kezdődő női kézilabda-világbajnokságon.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem borult a papírforma a Brassó ellen

  2. DKIK: új titkár az iparkamaránál

  3. Az elmaradt karbantartás veszélyei az ingatlankezelésben

  4. "Levelek a Jézuskának" – újra nagy sikerrel

  5. Fontos csata vár a DKSE röplabdázóira

Videók

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Embedded thumbnail for Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Karácsonyfákkal készülnek a körzetben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Sportolók köszöntése (2025) - fotó:

Sportolók köszöntése (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő