Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Vízkereszt ünnepe - Szentháromság a Jordán folyó partján

Kultúra
vallás
népszokás
vízkereszt
ünnep
hagyomány

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. jan. 05., 10:19

Vízkereszt ünnepéhez sok szokás tartozik, de ezek jórészét ma már egyre kevesebben ismerik. Sőt, talán már azt sem tartják be sokan, hogy ezen a napon szedjék le a karácsonyfát, pedig másnap már a farsangi ünnepkör kerül előtérbe. A görög-katolikus egyházban hagyománya van annak, hogy ilyenkor vizet szentelnek, amely az emberi élet egyik alkotóeleme.

Ma már egyre kevésbé számít jelentős napnak január 6-a, vagyis a vízkereszt, pedig világszerte ünneplik, akár vallási, akár a különféle népszokások tükrében. Kovács István, városunk görög-katolikus parókusa elmondta, ezt a napot szoktuk úgy is hívni, hogy Epifánia, ami Úrjelenést jelent, vagyis azt, hogy Krisztus megjelenik a Jordán folyónál.

- A másik, ami sokkal fontosabb és sokkal nagyobb jelentőséget ad az ünnepnek, az a Teofánia, ami az Istenjelenést jelenti. Azért, mert a Szentháromság jelenik meg a Jordán folyó partján, ahol Krisztus megkeresztelkedik. Jézus, mint a Fiú, a galamb, aki a Szentlélek képében leszáll rá, miközben az Atya szózata hangzik. Utóbbi lehet igazán jelentős a mai emberek számára, és az, hogy mit mondott az Atya. "Ez az én szeretett fiam, akiben nekem kedvem telik, őt hallgassátok!"  Ma ez azért fontos, mert mindig keresünk valamit, amihez kapcsolhatjuk az életünket, és ha az életünket hozzákapcsoljuk ehhez az evangéliumi mondatban rejlő tanácshoz, akkor látjuk, hogy az élet nem csak itt a földi létben, hanem a földön túl, tehát a halál utáni életben is fontos dolog lesz az ember számára, ezért kell hát küzdenünk, hogy Jézus szavához igazítsuk életünket.

A görög-katolikus egyházban hagyománya van annak, hogy ilyenkor vizet szentelnek, a víz pedig az emberi élet egyik alkotóeleme.

- Ilyenkor nem csak a templomokban szentelünk vizet. Itt, Dunaújvárosban mi kimegyünk a Duna partjára, és megszenteljük a folyót minden évben. Idén január 7-én, vasárnap, a 11 órás szentmise után fél 1 körül kezdődik a szertartás a kompkikötőnél. Olyan hagyományunk is van, hogy a vízszentelés után elmegyünk minden házhoz és megszenteljük a házakat, ahol igénylik az emberek, ők pedig addig nem szedik le a karácsonyfát sem.  

Mindezek mellett továbbra is folytatják az ételosztást a rászorulók és a hajléktalanok számára, legközelebb január 18-án, csütörtökön 13 órakor főznek a mozi előtti téren.

A rovat további hírei: Kultúra

Csodás hangverseny a pentelei templomért (galériával)

Csodás hangverseny a pentelei templomért (galériával)

2022. jún. 13.

Történelmi miliő, szépséges összeállítás, emelkedett koncertpillanatok – a közösség diadalának bizonyult a Pentele Napok keretében rendezett jótékonysági koncert a Pentele városrészi római katolikus templomban vasárnap.

Koncerttel búcsúznak a zeneiskolások a lakatolós téren

Koncerttel búcsúznak a zeneiskolások a lakatolós téren

2022. jún. 13.

Folytatják az elmúlt esztendők hagyományát, az intézmény épülete mögötti lakatolós téren rendezendő hangversennyel búcsúznak a tanévtől a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei kedden.

DSTV: évszázados kötelék

DSTV: évszázados kötelék

2022. jún. 13.

A II. világháború lengyel menekülthullámát összegző előadásról szól a DSTV híradása. A két nép közötti évszázados kötelék történelmi emlékeit feldolgozó sorozat legújabb darabjának az Intercisa Múzeum adott otthont.  Hangkép.

Wesley-Da Capo: koncerttel búcsúznak a tanévtől

Wesley-Da Capo: koncerttel búcsúznak a tanévtől

2022. jún. 12.

Az evangélikus templomban rendezi a zeneművészetis növendékek tanévzáró koncertjét a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola – a hangversenyre hétfőn délután várják a vendégeket.

Rácalmási Passió – már kilencedszerre (galériával)

Rácalmási Passió – már kilencedszerre (galériával)

2022. jún. 08.

Idén is a pünkösdi ünnepkör egyik fénypontjának ígérkezett térségünkben a több dunaújvárosi szereplőt és közreműködőt felvonultató Rácalmási Passió. Be is váltotta a reményeket. 

Csodás programmal startolt a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban (galériával)

Csodás programmal startolt a MIKRO Fesztivál a Bartók Kamaraszínházban (galériával)

2022. jún. 07.

Még javában tart az eseménysorozat, de már tudható: fontos és szép előadások sorát, egy különleges nívójú kiállítást hozott (és hoz), meg ráadásként egy új játszóhelyet is ajándékozott a közönségnek a Bartók Kamaraszínház. Itt a MIKRO Fesztivál – az évad ünnepi fináléja.

Korszakok találkozása a koncertteremben

Korszakok találkozása a koncertteremben

2022. jún. 07.

Maroknyi, de annál lelkesebb közönség előtt mutatkozott be városunkban az Anima Musicae Kamarazenekar – az együttes hangversenye méltán aratott nagy sikert.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Tavaszi takarítás kezdődött a parkolókban

  2. "A Gebei" – vetítéses kötetbemutatóval kezdődik a József Attila Könyvtár új sorozata

  3. Plazmaadás: tévhitek és valóság

  4. Újabb bajnoki előtt a DFVE

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő