Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A hatodik hely is elérhető

Sport
röplabda
Dunaújváros
MAFC

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. feb. 25., 08:07

A Dunaferr SE felnőtt röplabdázói a bajnokság utolsó előtti mérkőzésén vasárnap 13 órától a MAFC otthonában lépnek pályára.

A Pécs elleni Dunaferr győzelem után még feljebb szeretnének lépni az újvárosi röplabdázók, ez azonban nagyon nehéz feladatnak tűnik. Ami azonban az elsődleges cél volt legutóbb, vagyis a PEAC együttesét legyőzni, és ezzel az első nyolcba kerülni az sikerült, hiszen a fiúk a székesfehérvári MÁV Előre gárdáját megelőzve az alapszakasz vége előtt két fordulóval a tabella hetedik helyén állnak. Ez azonban lehetne jobb is, de ahhoz a hátralévő két meccs valamelyikét, a MAFC, vagy a Kecskemét ellenit valahogyan meg kellene nyerni. Az idén látott erőviszonyok alapján egyik találkozónak sem mi vagyunk az esélyesei, hiszen a kecskemétiek a hátralévő fordulóktól függetlenül nem lehetnek rosszabbak a harmadik pozíciónál, míg a MAFC, ha csupán szűk egy ponttal is, de megelőzi a Dunaferr csapatát. Így, amennyiben olyan gondolatok fogalmazódnak meg Hatvany Zsolték fejében, hogy el szeretnék érni a hatodik helyet, akkor bizony a vasárnapi, idegenben lejátszandó mérkőzésen kell maradandót nyújtani a mieinknél sokkal tapasztaltabb, nagyobb rutinnal rendelkező fővárosiak ellen.

A találkozóra történő felkészülésünk azonban nem volt zökkenőmentes, hiszen a fiatalok közül többen betegséggel küszködnek, küszködtek, ezért Tomanóczy Tibor vezetőedző nem tudott a teljes csapattal edzeni:
- Nagyon parázs meccsre számítok az átalakult MAFC ellen. Mivel Schildkraut Krisztián mostantól kizárólag az edzői munkájára koncentrál, csak a pályán kívülről segíti majd csapatát. Ez azt jelenti, hogy új feladóval lépnek majd ellenünk pályára, ráadásul nem is a saját pályájukon, hanem egy teljesen más teremben, ami mindkét csapat számára új kihívást jelent. Ami bennünket illet, ismét nehéz helyzetben vagyunk, hiszen a héten többen betegség miatt nem álltak rendelkezésemre, és ismét olyan hétvége előtt állunk, mint a Székesfehérvár elleni találkozónál volt. Ez annyit jelent, hogy fiataljaink közül többen szombaton a saját korosztályuknak kiírt bajnokságban játszanak majd, ezért nem lesznek a lehető legjobb erőállapotban. A találkozón akkor lehet mégis esélyünk, ha mindenki elfelejti azt, hogy beteg, vagy fáradt, kizárólag pozitívan gondolkodik, hozzá tud tenni plusz teljesítményt az eddigiekhez, és azonnal fel tudja venni a mérkőzés ritmusát. Hatalmas bravúrnak számítana, amennyiben győzni tudnánk a MAFC otthonában, hiszen akkor olyan bravúrt hoztak a fiúk, amilyenre a bajnokság elején nem számítottunk. De akkor sem vagyunk bajban, ha szoros meccsen maradunk alul. A lényeg az lesz, hogy ugyanolyan tűzzel játsszon mindenki, mint legutóbb, a Pécs elleni, győzelemmel zárult mérkőzésen.

Képek: DO-archív

Amíg a felnőttek az első osztályban játszanak, addig a fiatalabbak, a DSE Röplabda Akadémia játékosai sem tétlenkednek, hiszen szinte minden korosztály pályára lép a hétvégén. Kövessy Balázs edző irányításával szombaton a mini, vagyis az U13-as fiúk Tatabányán egy nyolc csapatos tornán vesznek részt, amely egyben az OMB egy újabb fordulója. Ugyancsak szombaton játszik U17-es csapatunk, akiket Kelemen István és Szabó Gábor edzők irányítanak majd a 2017/2018. évi Buzek László U17 Országos Serdülő Bajnokság alapszakasz B-3 csoport 1. tornáján. Dolmán Viktor edző vasárnap két csapattal Baracson a Vollé2020 programon vesz részt az U11-es korosztállyal.

A rovat további hírei: Sport

Megdolgoztak a sikerért

Megdolgoztak a sikerért

2024. júl. 11.

Elégedetten, de nagyon tárgyilagosan értékelte az amerikaiak elleni kétgólos győzelmet női vízilabda válogatottunk szövetségi kapitánya, Mihók Attila.

Gurisatti Gyula ötödik paralimpiájára készülhet

Gurisatti Gyula ötödik paralimpiájára készülhet

2024. júl. 10.

A párizsi paralimpián is a sportlövők mezőnyében szoríthatunk Gurisatti Gyuláért augusztus 28. és szeptember 8. között.

Visszavágott az amerikaiaknak a női válogatott

Visszavágott az amerikaiaknak a női válogatott

2024. júl. 10.

Remek játékkal győzte le két góllal az olimpiai címvédő amerikai női csapatot a magyar női vízilabda válogatott a két gárda második edzőmérkőzésén.

DSTV: táboroznak a röplabdázók

DSTV: táboroznak a röplabdázók

2024. júl. 09.

Újra megrendezte szokásos nyári táborát a DSE Röplabda Akadémia, mely három héten keresztül várta a sportág iránt érdeklődő fiatalokat. Hangkép.

Fogadalmat tett a Párizsba készülő Magyar Olimpiai Csapat

Fogadalmat tett a Párizsba készülő Magyar Olimpiai Csapat

2024. júl. 09.

Letette az olimpiai esküt hétfőn Budapesten, a Művészetek Palotájában a július 24-én kezdődő párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat. Hat dunaújvárosi olimpikonért szoríthatunk!

Párizs 2024: már meghaladták a tokiói létszámot

Párizs 2024: már meghaladták a tokiói létszámot

2024. júl. 08.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke büszke arra, hogy húsz nappal a rajt előtt már meghaladta a párizsi küldöttség létszáma a 2021-es játékokét.

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

Dunaújvárosi éremeső Veszprémben

2024. júl. 08.

Több mint hatvan dobogós helyezéssel zárták a Regionális Delfin Bajnokság Veszprémben megrendezett küzdelmeit a DKSE ifjú úszói.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: toboroznak az úszók

  2. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  3. Amit a címkékről tudni érdemes

  4. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  5. DSTV: matchboxok a templomban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő