A Venyimi út felújítása is elkezdődik
A Venyimi út, Aranyvölgyi út és Hunyadi János utca közötti szakaszának felújítása is rövid időn belül elkezdődik. A kivitelező ennél a felújításnál is a DVG Zrt., a beruházás összköltsége közel hetvenmillió forint.
A munkaterület átadás-átvétele február 6-án lesz, az ezt követő három munkanapon belül elkezdik az ideiglenes forgalomtechnika kiépítését, valamint a kivitelezést is, mely (az időjárás függvényében) március 31-ig tart. Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy ebben az időszakban forgalomkorlátozásra kell számítani!
A felújítási szakasz az Aranyvölgyi út útburkolati szélének vonalától mintegy 75 méter távolságtól kezdődik és a Hunyadi János utcai csomópontig tart.
A felújítás során a meglévő aszfaltburkolat felújítását és az azt határoló szegélyek cseréjét is elvégzik. A felújítási munkálatok során az érintett szakasz teljes hosszában 30 km/órás sebességkorlátozás és előzési tilalom lép életbe. A lokális burkolatjavítási munkákat és a szegélyek cseréjét félpályás lezárás mellett végzik, melynek során 20-50 m hosszan forgalmi sáv lezárást vezetnek be. A forgalmi sáv lezárása során jelzőőrös biztosítás mellett lehet kikerülni a lezárt szakaszokat. A felújítás ideje alatt ideiglenesen áthelyezik az érintett buszmegállókat, melyeket a KNYKK Zrt.-vel előzetesen egyeztetnek.
A rovat további hírei: Közélet
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.
Színes trafóház-festés a méhlegelő mellett
2025. okt. 21.
Nagy Gergő neve már ismerősen cseng a városlakók körében – a fiatalember a dunaújvárosi trafóházak külsejét tölti meg élettel. A Béke városrészben is dolgozott a közelmúltban – míg a napokban a Lajos király körútnál álló „dobozt” öltöztette fel. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő hálás a fiatal művész munkájáért, alkotásai sokak arcára csalnak mosolyt.
Nemes akció, három díj, rengeteg nyertes
2025. okt. 21.
Idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. Ahogy arról már korábban olvashattak, a sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város.
Még mindig népszerű a közösségi lomgyűjtés
2025. okt. 20.
Kitalálták, megszervezték, működik – Dunaújvárosban a lomtalanítás új rendszerének már komoly hagyománya van. Az őszi eseménysorozat folyatódott, a Béke városrész több pontján konténerekkel várták a lakosságot múlt szombaton. Az érdeklődés még mindig töretlen – újra megteltek a hulladékgyűjtők.