Hatszázezer idegenbe hurcolt fogoly, köztük kétszázezer deportált civil, a „málenkij robot”, a sokéves kényszermunka elszenvedői. Aztán a népbíróságok által jogfosztottá tett huszonhétezer, javarészt bűntelen áldozat. És a bebörtönzött tízezrek. Az ítélet nélkül munkatáborba zárt huszonötezer ember. Osztályárulónak minősített százezrek.
Összesen egymillió – a tízmilliós nemzet életében elképzelhetetlen mennyiségű – törvénytelen eljárás. A halottak pontos száma ma sem ismert. Talán már sosem deríthető ki…
Ez a rettenetes mérleg a XX. századi magyar történelem mélypontját jelzi: a háború utáni bő évtized fekete korszakát. A joghalál korát.
1947. február 25-e: a Kisgazdapárt törhetetlenül antikommunista főtitkárát, Kovács Bélát letartóztatják. Egy minden törvényességet nélkülöző eljárásban ítéletet mondanak fölötte. A Szovjetunióba hurcolják. És mindezt nem a magyar hatóság teszi – hanem a megszálló Vörös Hadsereg. Nem véletlen hát, hogy fél évszázad múlva e példa nélküli jogtiprás dátuma lett a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja.
Mindennel nem vethetünk számot évről évre, a rémtettek tömege meghaladja a józan ész által elviselhető határt, a mentális tűrőképességet. És a legmerészebb fantáziát is. Idézek két példát, Faludy György nyomán, aki a Pokolbéli víg napjaimban azt írja: annyi és olyan kegyetlenségeket tudott meg fogolytársaitól, amelyek kitalálásához „Boccaccio, Poe és Dosztojevszkij egyesült fantáziájára lenne szükség”. Vagyis ép ésszel elképzelhetetlenek.
Fotó: Fortepan
Nem a fantázia szülte, a való élet kreálta Koch mérnök esetét. Történt, hogy egy napon a Meinl cég vezérigazgatója, Koch Hugó Gödöllő felé autózott. Galba nevű sofőrje vezetett. Egy éles kanyarban kis híján nekiütköztek a szemből, szabálytalanul érkező autókonvojjal. Szerencséjük volt, megúszták valamennyien. Legalábbis azt hitték… A második autóból ugyanis maga a félelmetes pártvezér, Rákosi Mátyás szállt ki. A találkozást így írja le Faludy: „„Amikor felismerte Kochot, megölelte, bocsánatot kért kísérői miatt, akik rosszul hajtottak, kézcsókját küldte Koch feleségének, és visszaült kocsijába. Elindult az első autó, a második Rákosival, a harmadikból pedig kiszálltak az ávósok és vasra verték Kochot meg Galbát. Nem az ÁVO-ra, hanem a törvényszékre vitték őket, ahol Rákosi élete ellen tervezett merénylettel vádolták mindkettőjüket.”
Koch mérnök – akit az országútról elhurcolása előtt Rákosi öleléssel köszöntött, nejének kézcsókot küldött – kegyben részesült, saját ügyvédet fogadhatott. Bár ne tette volna! Védője ugyanis kihallgatást kért Rákositól. A pártvezér ígéretet tett: Koch Hugó két órán beül szabad lesz. Hát nem lett szabad. De az ügyvéd sem! Azon melegében, ahogy a pártház kapuján kilépett, lefogták. Az ávós autó meg sem állt vele a kistarcsai internálótáborig.
A mérnök mellé hatósági védőt rendeltek ki. És az ügyvéd, akinek a vádlott érdekeit kellett volna képviselnie – most lehet megkapaszkodni! – halált kért védencére.
A jog halott volt Magyarországon.
