Ezüstpénzért soha!

2018. február 18. (vasárnap) 12:17 - Várkonyi Balázs

A címbe foglalt két szó ilyentájt, húsvéthoz közeledve, Pentelei Molnár Jánosról szólva különös felhangot kap. Mert túlmutat a konkrét tartalmán. Mert egy alkotói filozófiára utal. Egy jeles festő tisztességére.

Egyik legizgalmasabb festménye a Harminc ezüst pénz címet viseli – és az árulás természetrajzához szolgál fontos adalékkal: a pénzsóvárság képi felmutatásával. Nem véletlen, hogy a rangos folyóirat, a Művészet számára adott interjúban határozottan mondta: nem pénzért festette! „Ez se készült megrendelésre. Festem, mert szeretem, festem, mert enyém. Engem ezek a bibliai témák megfognak, magukhoz kötnek, s legbelsőbb érzéseimben foglalkoztatnak. Ilyenkor, higgye el, a gyermekkoromat élem. Ez teljesen elvág a külvilágtól, visszaad gyerekkoromnak, amikor minden szép, tiszta és zavartalan volt.”

Dunapentele hírneves szülöttének száznegyven esztendős jubileumát éljük. A nemesi család sarja 1878-ban látta meg a napvilágot. A kor nem kedvezett az új jövevényeknek: válságidők voltak, János születése évében pénztelenség híján még a mezőváros önsegélyező egylete is kénytelen volt beszüntetni működését. Pentele lakói szegénységben éltek. Hát még a nyolcgyerekes Molnár-család!

Az ifjú Jánoska nem lett az iskola éltanulója, sőt! Bukott, nem is egyszer – pedig megvolt a magához való esze. Csak épp a tanulás helyett mindig a rajztábla fölött görnyedt. Két hitoktatója, Komjáthy és Büttel atya is meglátta benne a tehetséget, igyekeztek a művészet felé terelni. Ez egy kis kitérővel sikerült.  Apja is hajóskapitányként kereste kenyerét, így ő is a biztos megélhetést ígérő tengerészeti akadémiára ment. De rájött, nem az ő útja. Újabb kitérő – az építő felső ipariskola – után jött a festő tanoda. És innét már az ősi szenvedélyének élt.

Megjárta Európa nagyvárosait. Tanítómestere, Hollósy Simon Münchenben azzal bíztatta: négy év alatt tán valamit farag belőle. Aztán hónapok múlva elengedte tanítványa kezét, de nem, mert kevesellte a tudását. Ellenkezőleg! Úgy látta, már mindent tud. És Pentelei Molnár János végleg beérkezett. Egykori kritikusa írja: „Fiatal művészek közt ily gyors egymásutánja a sikereknek nem megszokott, s kétségtelen, hogy ennek okait kvalitásokban kell keresni.”

Európában is ünnepelt festő lett, de sosem kereste a fényt, a csillogást. Nem adta el magát csábító tallérokért, különösképp nem harminc ezüstpénzért. A festőiskolák divatjait kerülve alkotta meg remekműveit, elsőként a legfeltűnőbbet, a Piétát. Környezete szerint ettől fogva „az akadémiákban, nyilvános jellegű iskolákban nincs tovább keresnivalója.” Vagyis már mindent tud, ami a művészi átéléshez szükséges. A korabeli krónikás úgy látta, hogy a siker meglepte, de meg nem szédítette. „Fokozta energiáját, s még komolyabbnak rajzolt eléje feladatokat. Egy sikerrel a vállán ment ki a Műcsarnok termeiből Pentelei Molnár János, de nem úgy, hogy később aztán megfogyva, szegényebben térjen vissza.”

Maradt, akinek született: nemes eszményeknek hódoló, etikus ember. És nagy festő.

A rovat további hírei: Napraszóló

Szántani, hegynek fölfele

Szántani, hegynek fölfele

2018. szeptember 23. (vasárnap)

Hófehér fal, nagy, tiszta felületek, kevés fölaggatott dísz. Feszület – hát persze, egy szerzetes szobájában vagyunk –, aztán két szakrális jelkép, egy festmény, Madonna a kisdeddel. És még valami: fekete-fehér fotó, dombhajlatot látni, a domb élén szántó parasztember. Hegynek fölfelé szánt. Jelkép ez, tán hivatásának jelképe is? – kérdezem a pátert.

Egy korszak mintaembere

Egy korszak mintaembere

2018. szeptember 16. (vasárnap)

Könyvet lapozok. Önvallomás. Életútkrónika. Egy emlék a gyermekkorból: „Apám szabósegéd volt a Neumann cégnél, édesanyám varrónő. Szoba-konyhás lakásban laktunk a Józsefváros szívében, a Mária Terézia téren. Első emlékképeimen anyámat látom. Hallom a varrógép finom zúgását, amelynek a hangjára reggel felébredtünk, este pedig álomba duruzsolt bennünket. A poros térre is emlékszem, ott még az akácfák is fulladoztak a porban. Magas templomtornyot is látok, aminek hegye az égig ért.”

Olvasás, életre-halálra

Olvasás, életre-halálra

2018. szeptember 08. (szombat)

Kelj fel, régen szántanak; Csépeltél-e vetésre? Aki e kétsoros intelmet Szent Mihály havi ajánlásként a szántóvetőknek megfogalmazta, a XVI. század különös figurája volt. Újfaluból, a mai Esztergom pereméről indult a nagyvilágba. Krakkóba tartott, a földkerekség egyik legrégibb egyetemére, amely már két évszázada működött. Beiratkozott.

Emberi erőforrás

Emberi erőforrás

2018. szeptember 01. (szombat)

Vándoriskola. Vajon mond-e még valakinek ez a szó bármi is? Tán azoknak, akik Földvárypusztán tanultak ilyenben. De ők, ha még meg is vannak, nyolcvan év fölött lehetnek. Mert hetvenkét éve, 1946-ban nyílott meg a vándoriskola. Kényszerből.

Nyár, orkán, jóvátétel…

Nyár, orkán, jóvátétel…

2018. augusztus 25. (szombat)

Alattomosan közelített a vihar. Csak az utolsó pillanatban észlelték, úgy csapott le, váratlanul, hogy megrémülni se volt idejük. Az erdő felől tört a tanyára. Vitt mindent, ami az útjában állt: földre fektette a már amúgy is megroggyant villanykarót, elsodorta a támoszlopot, fölborította a szénabálát, aztán módszeresen szét is szedte.

Bandika a sámlin

Bandika a sámlin

2018. augusztus 19. (vasárnap)

Északi szélesség 47 fok 30 perc 40 másodperc, keleti hosszúság 19 fok 5 perc 15 másodperc: semmi rébusz, ezek egy amúgy jelentéktelen pesti hely földrajzi koordinátái. Aki rákeres a térképen, a Városliget egy csupasz dombját leli. Földhalomként valóban jelentéktelen. És mégsem.

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

István, a király – a „nemzeti minimum” kifejezője

2018. augusztus 18. (szombat)

1983. augusztus 18-a: mérföldkő zene- és színháztörténetünkben. Harmincöt éve azon a napon a budapesti városligetben, a Királydombon lezajlott az első magyar történelmi tárgyú rockopera, az István a király ősbemutatója. Szörényi Levente és Bródy János műve fergeteges sikert aratott.