Felolvasás egész nap
Wass Albert születésének 110. és halálának 20. évfordulója alkalmából újabb nemzetközi maratoni felolvasásra került sor, melyhez városunkban is többen csatlakoztak.
Idén is többen csatlakoztak Dunaújvárosban ahhoz a nemzetközi kezdeményezéshez, mely során Wass Albert műveiből olvasnak fel hosszú órákon át olvasni szerető önkéntesek. A Szépirodalmi Ünnepen az erdélyi író és más alkotónk műveiből olvastak fel, sok helyen huszonöt órán keresztül. Dunaújváros 2015 óta csatlakozik a kezdeményezéshez, ezúttal tíz órás időtartam idejére szombaton délelőtt kilenctől este hat óra közt az evangélikus templomban. A rendszerváltásig szinte teljesen ismeretlen Wass Albert írásait több, mint negyven önkéntes olvasta fel a helyszínen, akiket még többen követtek figyelemmel a YouTube-on található élő közvetítésnek köszönhetően.
A rendezvény célja elsősorban az, hogy minél többen megismerjék az író gondolatait. Kásás Margit, az esemény egyik önkéntes szervezője elmondta, az elmúlt években kialakult egy felolvasó kör, melyhez idén még többen csatlakoztak. A program kilenc órakor kezdődött az ünnepélyes megnyitóval, ahol a házigazda Stermeczki András evangélikus lelkész üdvözölte a résztvevőket, majd Kásás Margit mondott köszöntőt. Később Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója és Farkas Márta a Szilágyi iskola igazgatója is előadást tartott, ami után bekapcsolódtak a világszerte zajló felolvasásba. A délelőtt folyamán a Széchenyi István Gimnázium tanulói is megérkeztek a felolvasásra kísérőjükkel, Hutvágner Éva tanárnővel. Délben Böttger Antal református lelkipásztor tartotta az áhítatot, este pedig hat órakor zárták le a felolvasást. A nap végén dr. Baráth Károly, a Dunaújvárosi Evangélikus Gyülekezet felügyelője állt a résztvevők elé, zárásként pedig a kisapostagi kórus előadása következett. A felolvasás ideje alatt Kaizler Gitta festőművész néhány festményéből és Nyitrai Mihály fafaragó munkáiból álló válogatás is látható volt.
A rovat további hírei: Kultúra
Oscar-díj - Az Anora nyerte el a legjobb film díját
2025. már. 03.
Sean Baker Anora című alkotása nyerte el a legjobb film, a produkció főszerepét alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő Oscar-díját a vasárnap Los Angelesben megrendezett 97. Oscar-gálán.
Rosti a Restiben: kiállítások sora kezdődik
2025. feb. 25.
A közösségi kezdeményezés helyszíne nem meglepő módon a Resti Bisztró lesz, ahol a Rosti iskola gimnazistái mutatkoznak be egy-egy kamaratárlat erejéig – először most szerdán.
DSTV: a kamera igézetében
2025. feb. 24.
Feltörekvő filmesként definiálja önmagát a DSTV összeállításának főszereplője. Rostási Ádám előbb a színészi pályával kacérkodott, most már inkább operatőri, rendezői álmokat dédelget. Évek óta fejleszti magát, hogy viszontláthassa nevét a mozivászon stáblistájában. Hangkép.
Tompos Kátya emlékére nyílik kiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban
2025. feb. 24.
Kiállítás nyílik Tompos Kátya emlékére február 28-án a Bajor Gizi Színészmúzeumban; a tárlat a tavaly 41 évesen elhunyt színésznő tragikusan rövidre szabott színházi pályafutását idézi fel.
DSTV: kis művészek toborzása
2025. feb. 23.
Összművészeti foglalkozások során csinál kedvet kínálatához a Wesley-Da Capo iskola, derül ki a DSTV anyagából. A toborzás során a fiatalok és hozzátartozók kiválaszthatják a leginkább tetszőt a színes művészeti paletta elemei közül. Hangkép.
DSTV: a természet szerelmese
2025. feb. 22.
Az országot járva nyitja fel az emberek szemét az alkotás szépségeire Kiss Viktor, derül ki a DSTV összegzéséből. Festőként nem csupán a képeivel szeretné az emberek életébe bevinni a művészetet, ugyanis workshopokat és közösségi festéseket szervez. Hangkép.
DSTV: képeslap-kollekció a hónap műtárgya
2025. feb. 21.
Településtörténeti jelentőségű gyűjteménnyel folytatódik az Intercisa Múzeum sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezúttal a Szentháromság templomot és a templom oltárát ábrázoló képes levelezőlapokat mutatja be az intézmény. Hangkép.