Hozta a kötelezőt a Perkáta

spigott - 2018. február 6. 13:00

Két szoros és egy sima mérkőzéssel folytatódott hétfőn este az Arany iskola tornatermében a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság.

Három összecsapással kezdődött meg hétfőn este a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság rájátszásának küzdelemsorozata. Az Arany iskola tornatermében megrendezett mérkőzéseken ezúttal az alsóház együttesei voltak érdekeltek, melyek közül először a Kan Ászok és a Black & White gárdája lépett pályára. A mérkőzés első félideje nagy küzdelmet hozott, 2-2-es eredménnyel, ám a fordulás után átvette a vezetést a Kan Ászok, mely a hajráig már nem is engedte ki kezéből az előnyt, s 7-5-ös sikerrel kezdte a bajnokság második szakaszát.

Képek: DO-archív

Szintén szoros küzdelmet hozott a B.T. Mirage és a Papa SE összecsapása, melyen utóbbi kezdett jobban, s az első félidőben még vezetett is, de a fordulás után pontosított játékán a Mirage, s a végül két gólig jutó Tapaszi Zoltán hajrában lőtt találatával megnyerte a mérkőzést (6-5). A nap legsimább meccsét a listavezető Perkátai SE játszotta, mely 3-0-s első félidőt követően 10-3-ra nyert az utolsó előtti Zéró Tolerancia ellen, s magabiztos győzelmével megerősítette első helyét az alsóház tabelláján.

Eredmények

Kan Ászok – Black & White 7-5 (2-2)
B.T. Mirage – Papa SE 6-5 (2-3)
Zéró Tolerancia – Perkátai SE 3-10 (0-3)

A felsőház állása: 1. Steelworkers 9 pont, 2. Gazdagok és Szépek 6 pont, 3. Dunabiztos Micro 6 pont, 4. Dunaferr DUE Renalpin FC 4 pont, 5. City Cafe 4 pont, 6. Kemi-Ker Kft. 3 pont, 7. Siker Ablak GSV 3 pont, 8. Kulcs SE 0 pont.

Az alsóház állása: 1. Perkátai SE 12 pont, 2. Yaffaszünet 7 pont, 3. Kan-Ászok 7 pont, 4. B.T. Mirage 6 pont, 5. Papa SE 4 pont 6. Black & White 3 pont, 7. Zéró Tolerancia 2 pont, 8. FC Fakabát 1 pont.

A rovat további hírei: Sport

Megduplázta előnyét az Eger

Megduplázta előnyét az Eger

2025. máj. 10.

Hiába vezetett a harmadik negyedben még három góllal, a bajnoki bronzcsata második meccsét is elveszítette a DFVE női vízilabda csapata.

Idegenben folytatja a DFC

Idegenben folytatja a DFC

2025. máj. 10.

Martonvásáron nyújtaná tovább tizenöt meccse tartó győzelmi sorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Fejér Vármegyei I. osztály újabb fordulójában vasárnap délután.

DSTV: fiatalok sikerei

DSTV: fiatalok sikerei

2025. máj. 09.

Remekül szerepelt a közelmúlt nemzetközi versenyein a DKSE úszója, Kovács-Seres Hunor. A fiatal dunaújvárosi tehetség az ibizai világkupán is letette a névjegyét a felnőttek között, majd a ciprusi Európa-kupán már a dobogóra is felállhatott, miután a harmadik helyen végzett a felnőttek 10 kilométeres mezőnyében. Hangkép.

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

Nehéz csata vár a DKKA együttesére

2025. máj. 09.

A bronzéremre hajtó DVSC otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női együttese szombaton este hat órától.

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

A férfi vízilabda-válogatott nehéz, a női könnyebb csoportba került

2025. máj. 08.

A magyar válogatottak közül a férfi nehezebb, a női pedig könnyebb csoportba került a szingapúri vizes-világbajnokság vízilabdatornáin.

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

Egri előny a vízilabdázók bronzcsatájában

2025. máj. 08.

A mérkőzés első felében sokkal pontosabb Eger végig vezetve győzte le női vízilabdázóinkat, s került előnybe a három nyert találkozóig tartó bronzcsata első felvonása után.

Remek hangulatú versenyre készülnek

Remek hangulatú versenyre készülnek

2025. máj. 07.

Immáron harmadik alkalommal rendezik meg a Koós Katalin Ajándék Kupát, melynek ezúttal az egyetem sportcsarnoka ad otthont szombaton délelőtt kilenc órától.