Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Keserédes búcsú a színpadtól

Kultúra
Lapis Erika
Bartók Kamaraszínház
Kuplékirály
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. feb. 18., 17:30

Lapis Erika öt hónapos kismamaként lépett utoljára a Bartók színpadára, most minden erejével az anyaságra koncentrál fog. 

A Kuplékirály című, nagy sikerrel futó darab a szokásoknak megfelelően ismét telt ház előtt ment, de ezúttal némi meglepetés is várta a nézőket, és nem mellesleg az egyik főszereplőt is a függöny legördülése után. Lapis Erika már öt hónapos kismamaként úgy döntött, hogy ideje szünetet tartania és minden erejével az anyaságra koncentrálnia. A társulat pedig természetesen ezt nem hagyhatta szó nélkül, az előadás után meglepetéssel készült neki. Csadi Zoltán, a Bartók színház igazgatóhelyettese a darab végét követően kollégája mellé állt és egy csokor virággal köszöntötte őt, majd elmondta, egy színésznek annyi élete van, ahány szerepe, Lapis Erikának pedig rengeteg szerepe, rengeteg alakítása van, és eljön az a pillanat az életben, amikor a színészt utolérik a szerepek a magánéletében is.

- Kolléganőnk és barátunk, Lapis Erika most egy új szerep elé néz az életben, hiszen anya lesz. Ehhez kívánunk neki nagyon sok örömet, boldogságot, szeretet, és bár most egy ideig nélkülöznünk kell a színpadról, nagyon bízunk benne, hogy sokszor fogjuk még itt látni, mert a Bartók közönsége és közössége is visszavárja.

Lapis Erika mosolyogva mesélte, hogy néhány órával azelőtt derült ki számára, hogy az utolsó fellépés előtt öt hónapos kismamaként már nem fért bele az eredeti jelmezébe, így kénytelen volt egy korábbi ruháját felvenni, amiben még a híres francia sanzonénekesnőt, Édith Piafot alakította. Meglepetésért cserébe pedig meglepetéssel válaszolt, rögtönözve elő is adta a kis Veréb egyik leghíresebb dalát a közönség legnagyobb örömére, majd hosszú időre elbúcsúzott a Bartók színpadától és nézőitől.

A visszatérése kapcsán megjegyezte, nincsenek konkrét tervek, most elsősorban arra szeretne koncentrálni, hogy édesanya lesz.

- Próbálok nem gondolni a szünetre, próbálom magam nyugtatni, próbálok a tempóból visszavenni és átvenni egy másfajta életritmust, szóval most a békés harmóniába kerülés van önmagammal tervbe véve. Készülök természetesen, de egyelőre nem ástam bele magam a gyereknevelés rejtelmeibe, inkább csak ijesztgetném magam, ezért nem olvastam könyveket és hasonlókat, de érdekes, milyen csodálatos a természet, hiszen mindezt tényleg ösztönszerűen előhozza egy nőben, párommal mindketten nagyon lelkesen és nagyon izgatottan várjuk kislányunk érkezését.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: olvasnivaló mellé izgalmas programokat is kínál a könyvtár

DSTV: olvasnivaló mellé izgalmas programokat is kínál a könyvtár

2022. jan. 13.

Sok tervvel vágnak neki a József Attila Könyvtár munkatársai az idei évnek, derül ki a DSTV összegzéséből. Tárlat, de még társasjáték is színesíti a kínálatot. Hangkép.

DSTV: nehéz, de sikeres év után a könyvtár

DSTV: nehéz, de sikeres év után a könyvtár

2022. jan. 10.

Kompromisszumokkal teli, de sikeres évet tudnak maguk mögött a József Attila Könyvtár munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Mind az online, mind pedig a kültéri programok tekintetében rendkívül népszerű kezdeményezéseket valósított meg az intézmény. Hangkép.
 

DSTV: alkotással teli évet zárt a Wesley-Da Capo

DSTV: alkotással teli évet zárt a Wesley-Da Capo

2022. jan. 09.

Mozgalmas éven vannak túl a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei, derül ki a DSTV összeállításából. Kurina Laura, az intézmény vezetője értékeli a magunk mögött hagyott esztendőt. Hangkép.

DSTV: sikeres évet zárt az ICA-D

DSTV: sikeres évet zárt az ICA-D

2022. jan. 08.

Sok értékes tárlat és program valósult meg tavaly a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A vírushelyzettel ugyan dacolni kellett, de büszkék az eredményekre, hangsúlyozta az intézmény művészeti vezetője. Hangkép.

Könyvtár: újra éles a JAKD-Pakk Pont

Könyvtár: újra éles a JAKD-Pakk Pont

2022. jan. 07.

Bár az intézmény továbbra is a normál menetrend szerint üzemel, újra elindítják a vírus veszélyhelyzetben kialakított, gyorsan népszerűvé vált szolgáltatást.

Több előadás is későbbre csúszik a Bartókban

Több előadás is későbbre csúszik a Bartókban

2022. jan. 07.

Nem kezdődik jól az év a Bartók Kamaraszínházban, betegség miatt több produkció bemutatása is elmarad a következő napokban.

DSTV: vízkereszt ünnepe

DSTV: vízkereszt ünnepe

2022. jan. 07.

A karácsonyi ünnepkör utolsó napjával foglalkozik a DSTV összeállítása. Vízkereszt ünnepéről, a jeles naphoz kapcsolódó hagyományokról az Intercisa Múzeum munkatársai mesélnek a kamerák előtt. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  3. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  4. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  5. Két vereség az Andersen Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő