Dunaújváros Hetilap

Pár napig még büntetés nélkül

doszerk - 2018. február 25. 12:33

Azok az év végén biztosítót váltó autósok, akik nem fizették be az első negyedéves kötelező gépjármű felelősségi biztosítás díját, március 1-jéig ezt még szankciómentesen pótolhatják, mert a törvény 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé - derül ki a független biztosítási alkuszok közleményéből. 

 A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint másfélmillió gépjármű-tulajdonos évfordulója esik még egybe a naptári évvel. Aki közülük nem fizette be a biztosítási díjat és balesetet okoz, helyette március 1-ig  térít a biztosító, azt követően azonban már nem. A közlemény idézi Papp Lajost, az FBAMSZ gépjárműszekciójának elnökét, aki jelezte: ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában esetleg kárt okoz, akkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is. 

Hozzátette: ha egy biztosító a türelmi idő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi a biztosítócéget, mert már másnap törölnie kell az adott szerződést. 

A nem fizető autóst szigorúan büntetik a jogszabályok. Felmondják a szerződését, és visszamenőleg, a nem fizetett időszakra - idén naponta 340-760 forint - fedezetlenségi díjat kell fizetniük, továbbá a teljes éves díjat le kell róniuk azonnal egyösszegben, mindehhez hozzáadva a 30 százalékos baleseti adót is. Így kötnek vele új szerződést, másik biztosítóhoz nem mehet át. 

A 60 napos türelmi idő szabálya vonatkozik minden kötelező biztosítást váltó autósra, függetlenül attól, hogy mikor van a biztosítási évfordulója. Az FBAMSZ közleménye szerint, mivel március 1-je az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, postai csekken keddtől már senki ne próbálja rendezni az összeget. Csütörtök délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában a személyes befizetés a biztonságos megoldás - figyelmeztet az FBAMSZ.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)

Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)

2025. már. 25.

A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.

100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!

100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!

2025. már. 23.

Igazán kerek évforduló, 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester a konyári születésű Szabó Lajosnét, Julianna nénit. A 100 éves szépkorú hivatalosan is városunk egyik legidősebb polgára – fiai körében fogadta a jókívánságokat.

DSTV: a diakonisszák története

DSTV: a diakonisszák története

2025. már. 23.

Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.

Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!

Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!

2025. már. 22.

Világszinten ismert probléma a menstruációs szegénység. Hazánkban is különböző akciókkal szeretnék enyhíteni a gond súlyosságát, viszont ehhez szükség van külső támogatásra is. Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány folyamatosan várja a női higiéniai termékeket és a felajánlásokat. 

Helyben is fontos a víz világnapja

Helyben is fontos a víz világnapja

2025. már. 21.

Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját – ennek apropóján osztotta meg gondolatait elkötelezett zöld politikusként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Sajnos érezni már a klímaváltozás hatásait, a városi vízháztartás azonban biztonsággal üzemel. 

Széleskörű segítség négylábúakkal

Széleskörű segítség négylábúakkal

2025. már. 21.

Az állatasszisztált terápiás módszerek hazánkban is egyre népszerűbbek. Városunk is büszkélkedhet egy olyan csapattal, aminek két- és négylábú tagjai segítik az emberek jólétét. A közelmúltban a Duna Dog Center Alapítvány több intézménnyel is együttműködésbe kezdett.

Több mint 30 napirendről hoztak döntést

Több mint 30 napirendről hoztak döntést

2025. már. 20.

Eltelt egy újabb hónap, és a képviselő-testület megtartotta márciusi ülését. A közgyűlésen több mint 30 napirendről döntöttek a képviselők ma délelőtt.