Színe és visszája – Gigantikus vaskohó, lehangoló városkép

2018. február 28. (szerda) 17:44 - Várkonyi Balázs

1954. február 28-a: vasárnap volt, egészen különös vasárnap. Munkával, mi több, egy hatalmas mű első munkaóráival telt. Aznap avatták Újvárosban a Sztálin Vasmű I-es számú nagyolvasztóját, ünnepélyesebb nevén a Petőfi-kohót. Az avatóünnepségen jelen volt Rákosi Mátyás pártfőtitkár és Nagy Imre miniszterelnök. Meg persze a sajtó egésze, hogy lelkendező tudósításokban számoljanak be az eseményről.

Sőt, egyik hajdani kolléga látnokként már aznap, az avatással egy időben, 28-án tudatja a Népszava olvasóival: „Vasat ad a sztálinvárosi nagykohó!” E cím alatt aztán egészen himnikus hangvételű beszámoló következik.Végre elhárult minden akadály. A főmérnök utasítást ad. Pillanatokon belül terjed a hír: engedik a levegőt. Szabó Pál és Tóth József megnyitják a szelepeket. Dobhártyát feszítő zúgás, mintha a pokol minden eleme szabadult volna el. Percenként 1500 köbméter izzó levegő zúdul a kohóba. Az emberek összeölelkeznek s egy-egy építő szemén könny csillan. A zúgás harsog és erősödik, a sztálinvárosi lakások ablakait is megrezegteti, felfigyelnek az emberek. Ez a hang adja hírül országnak, világnak: él és dolgozik a mi nagy alkotásunk, Sztálinváros I. sz. olvasztója.”

Ez az „él és dolgozik” – a pokol minden elemének elszabadulásával és a szemeken csillanó könnyel – maga volt a képtelenség: csupán egy előző üzempróba leírása volt, azt sugallva, mintha az újságolvasó személyesen élné át a vasárnapi avatást, ahol aztán tényleg sistergett-süvöltött minden… A Népszava az eseményről végül valóságos jelentést is közölt március 2-án, s ebből kiderült, hogy az ország nyersvastermelésének egyharmadát immár Újváros adja.

Tanulságos idéznünk a helyi lap, a Sztálin Vasmű Építője híradását is, hisz a korszellem és stílus tökéletes lenyomata. „L. Szász Antal olvasztár felhúzza kohászkesztyűjét. (…) Minden vágya az volt, hogy avatáskor ő vezesse az ünnepi csapolást. Most ott áll az új nagykohó mellett, hosszú acélrudat vesz kezébe, a csapolónyíláshoz megy, hogy utat nyisson az izzófehéren folyó vasnak. Balázs Lajos főolvasztár is segít neki. Szikraeső lövel ki a nyílásból. Pontosan 12 órakor előtör a salak, majd az izzóvasfolyam kígyózva, sisteregve fut a csatornán át: előbb csak vékony érként, majd egyre szélesebb sugárban zúdul le a csarnok mellett a vágányon várakozó üstbe. Az ömlő vas vörös fénye besugározza az új harcra, új hőstettekre induló sztálinvárosi kohászok arcát. Feledhetetlen percek ezek!”

A fővendégek számára a „feledhetetlen perceket” kissé beárnyékolta a későbbi településszemle. A Városmonográfia erről így ír: „A vasműből a városba vitt a vendégek útja, s egy nyomasztó, lehangoló városkép tárult elébük: a barakktáborok, a vakolatlan, félig kész lakóházak, a Sztálin út a kisvasúttal, amely az úgynevezett L épületekhez szállította az építőanyagot, mellette a nagy barakk, melyet bizományi áruháznak rendeztek be.” Mindennek tökéletes összefoglalását adja a Görbe utcát ábrázoló korabeli fotó. 

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!