Színe és visszája – Gigantikus vaskohó, lehangoló városkép

2018. február 28. (szerda) 17:44 - Várkonyi Balázs

1954. február 28-a: vasárnap volt, egészen különös vasárnap. Munkával, mi több, egy hatalmas mű első munkaóráival telt. Aznap avatták Újvárosban a Sztálin Vasmű I-es számú nagyolvasztóját, ünnepélyesebb nevén a Petőfi-kohót. Az avatóünnepségen jelen volt Rákosi Mátyás pártfőtitkár és Nagy Imre miniszterelnök. Meg persze a sajtó egésze, hogy lelkendező tudósításokban számoljanak be az eseményről.

Sőt, egyik hajdani kolléga látnokként már aznap, az avatással egy időben, 28-án tudatja a Népszava olvasóival: „Vasat ad a sztálinvárosi nagykohó!” E cím alatt aztán egészen himnikus hangvételű beszámoló következik.Végre elhárult minden akadály. A főmérnök utasítást ad. Pillanatokon belül terjed a hír: engedik a levegőt. Szabó Pál és Tóth József megnyitják a szelepeket. Dobhártyát feszítő zúgás, mintha a pokol minden eleme szabadult volna el. Percenként 1500 köbméter izzó levegő zúdul a kohóba. Az emberek összeölelkeznek s egy-egy építő szemén könny csillan. A zúgás harsog és erősödik, a sztálinvárosi lakások ablakait is megrezegteti, felfigyelnek az emberek. Ez a hang adja hírül országnak, világnak: él és dolgozik a mi nagy alkotásunk, Sztálinváros I. sz. olvasztója.”

Ez az „él és dolgozik” – a pokol minden elemének elszabadulásával és a szemeken csillanó könnyel – maga volt a képtelenség: csupán egy előző üzempróba leírása volt, azt sugallva, mintha az újságolvasó személyesen élné át a vasárnapi avatást, ahol aztán tényleg sistergett-süvöltött minden… A Népszava az eseményről végül valóságos jelentést is közölt március 2-án, s ebből kiderült, hogy az ország nyersvastermelésének egyharmadát immár Újváros adja.

Tanulságos idéznünk a helyi lap, a Sztálin Vasmű Építője híradását is, hisz a korszellem és stílus tökéletes lenyomata. „L. Szász Antal olvasztár felhúzza kohászkesztyűjét. (…) Minden vágya az volt, hogy avatáskor ő vezesse az ünnepi csapolást. Most ott áll az új nagykohó mellett, hosszú acélrudat vesz kezébe, a csapolónyíláshoz megy, hogy utat nyisson az izzófehéren folyó vasnak. Balázs Lajos főolvasztár is segít neki. Szikraeső lövel ki a nyílásból. Pontosan 12 órakor előtör a salak, majd az izzóvasfolyam kígyózva, sisteregve fut a csatornán át: előbb csak vékony érként, majd egyre szélesebb sugárban zúdul le a csarnok mellett a vágányon várakozó üstbe. Az ömlő vas vörös fénye besugározza az új harcra, új hőstettekre induló sztálinvárosi kohászok arcát. Feledhetetlen percek ezek!”

A fővendégek számára a „feledhetetlen perceket” kissé beárnyékolta a későbbi településszemle. A Városmonográfia erről így ír: „A vasműből a városba vitt a vendégek útja, s egy nyomasztó, lehangoló városkép tárult elébük: a barakktáborok, a vakolatlan, félig kész lakóházak, a Sztálin út a kisvasúttal, amely az úgynevezett L épületekhez szállította az építőanyagot, mellette a nagy barakk, melyet bizományi áruháznak rendeztek be.” Mindennek tökéletes összefoglalását adja a Görbe utcát ábrázoló korabeli fotó. 

A rovat további hírei: Napraszóló

Ünnepidőben

Ünnepidőben

2019. augusztus 19. (hétfő)

Jól van, fiam, nem haragszunk, nem haragszunk. – Mi sem, felség, mi sem, felség. Egy fordulat a király és a furfangos juhász párbeszédéből. Az eltüsszentett birodalom című mesejátékban figyelt föl rá a keresztfiam. Nem hagyta nyugodni a dolog: ilyen pimaszul lehetett beszélni egy királlyal?

Délidő, éjsötét

Délidő, éjsötét

2019. augusztus 11. (vasárnap)

Akkor is nyár volt, augusztus. Ifjúkora élményeinek színhelyén csatangoltak a barátokkal. A Lápastói-dűlőben leültek az évszázados csőszharang tövébe. Hallgattak. Fullasztó meleg volt.

Ez már a nyárutó?

Ez már a nyárutó?

2019. augusztus 04. (vasárnap)

Bizony, ez már az – hangzott a kérdésre az atyai válasz. A gyermek amúgy tudta, hisz a térdére fektetett színes lapban éppen a hónapok régies neveiről olvasott: Augusztus – egyenlő Kisasszony hava, Új kenyér hava, Nyárutó.

Halló, Vasedény?

Halló, Vasedény?

2019. július 28. (vasárnap)

Egy legendaképző mondat a kabarévilágból: „Jó napot kívánok, Weiner elvtársat keresem.” Így indul a legismertebb telefonparódia. A színpadon Kern András, a nélkülözhetetlen kellék egy telefon, azon át jönnek a hangok: akárhány, az mind Kerné, ez az ő mesterségtitka. Az elején még nyugodt, mintha nem tudná, mi vár rá. És kezdetét veszi az ötperces őrület.

Réka örömkönnyei

Réka örömkönnyei

2019. július 21. (vasárnap)

Önfeledten szökdécselt az utcán, valamit énekelt, de nem lehetett kivenni, mit, dalát szétszabdalta a szökdécselés, a hajában két masni egyfolytában lebegett, olyan volt a jelenet, akár egy látomás, mintha gyerekfilm elevenedne meg.

Mi már ettünk…

Mi már ettünk…

2019. július 14. (vasárnap)

Anyja szavait sosem felejti: a szegénységet nem kell szégyellni; csak viselni nehéz. Szegények voltak. És ő ezt nehezen viselte.

Mint a mókus…

Mint a mókus…

2019. július 07. (vasárnap)

Az úttörő vidám. Volt, valamikor. Épp annyira volt vidám, mint aki odafönt tanyázik, a fán: a mókus. Csak hát a nevelő szándékkal megírt szöveg – Mint a mókus fenn a fán, / Az úttörő oly vidám – csapdát is rejt, s a cinikus közbeszédben rögtön megjelent a gúnyszó, a buzgómócsing szinonimája: mintamókus…