Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Utolsó útjára kísérték dr. Kálmán Andrást

Közélet
temetés
Kálmán András
polgármester
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. feb. 02., 17:57

Utolsó útjára kísérték, és végső búcsút vettek dr. Kálmán Andrástól ma délután a dunaújvárosi temetőben.

68 éves korában váratlanul hunyt el dr. Kálmán András. Halálát nemcsak családja, rokonai gyászolják, hanem a közösség is, hiszen 1999-2010 között ő volt városunk polgármestere, szakmai tudása és emberi hozzáállása miatt sokan szerették és tisztelték. Temetésén barátok, párttársak, városvezetők, közéleti személyek, hivatali dolgozók, egykori munkatársak, ismerősök búcsúztak tőle, s osztoztak családja fájdalmában. Az önkormányzat nevében Pintér Attila, a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselője mondott beszédet. Mint mondta, mentoraként tekintett dr. Kálmán Andrásra, vagy ahogy sokan ismerték és becézték, „Dokira”, aki 1952 költözött Dunaújvárosba, és munkáját, hivatását a városért való tenni akarás jellemezte. Isten nyugosztalja!

Dr. Kálmán András 1949. március 9-én született Ercsiben, a család harmadik gyermekeként. Szülei a községben tanítottak, majd 1952-ben Sztálinvárosba (Dunaújváros) költöztek. Általános és középiskolai tanulmányait a városban végezte. 1967-ben érettségizett a Dunaújvárosi Általános Gimnázium és Szakközépiskolában. Még ugyanebben az évben előfelvétellel felvették a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára. Tizenegy hónapos katonai szolgálat után kezdte, és 1973-ban fejezte be az egyetemi tanulmányait.

Jogi előadóként a Dunai Vasműben kezdett el dolgozni, mivel e vállalat ösztöndíjasa volt. 1977-ben tette le az ügyvédi jogtanácsosi szakvizsgát. Ezt követően jogtanácsosként, 1978-tól a Jogi osztály vezetőjeként, 1982-től az Igazgatási és Jogi főosztály vezetőjeként dolgozott, majd a Jogi és Nemzetközi Kapcsolatok főosztályát vezette.

1973-ban kötött házasságot, két gyermeke született. 1987-ben szakközgazdász végzettséget szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, fővállalkozási szakon. 1989-et követően a DUNAFERR Jogtanácsosi Iroda Egyesülést, majd az ebből alakult, 282. sz. Jogtanácsosi Munkaközösséget, illetve a Dunaújvárosi 3. sz. Ügyvédi Irodát vezette. 1992-től egyéni ügyvédként dolgozott, és elsősorban a DUNAFERR vállalatcsoporthoz tartozó társaságok jogi képviseletét látta el 1999-ig.

1990-ben önkormányzati képviselőnek választották. 1994-ben pedig az MSZP dunaújvárosi regionális szervezetének elnöke lett. Az Ügyrendi, Jogi és Igazgatási bizottság vezetője volt, majd 1994-től alpolgármesterként dolgozott. Megalakulása óta vezetőségi tagja volt a HÍD Dunaújváros és Környéke Fejlesztéséért, valamint a DUNAFERR Foglalkoztatásért Acélalapítványnak. 1998-ban és 2002-ben választották meg országgyűlési képviselőnek.

Kálmán András 1999-ben, időközi polgármester-választáson nyerte el a polgármesteri tisztséget. 2002-ben és 2006-ban is ő lett a polgármester, szintén az MSZP színeiben. 2010-ben már nem indult a tisztségért, nyugdíjba vonult.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Dr. Kálmán Andrást saját halottjának tekinti, díszsírhely adományozásával adózott munkássága előtt, és osztozik családja és hozzátartozói fájdalmában.

2. Galéria
Kálmán András
temetés
polgármester
Dunaújváros

facebook megosztás

Utolsó útjára kísérték, és végső búcsút vettek dr. Kálmán Andrástól ma délután a dunaújvárosi temetőben. Az önkormányzat nevében Pintér Attila, a Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselője mondott beszédet.

Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
Dr Kálmán András temetése - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2018. feb. 02.

A rovat további hírei: Közélet

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

Újra teljes útzár a Pentele hídon – most szombattól

2025. máj. 16.

A szombati munkanapra tekintettel módosítottak a teljes útzár időzítésén az MKIF szakemberei: szombaton 17 órától kell Földvár felé kerülniük a közlekedőknek. Várhatóan vasárnap estig.

Plusz pénz jut az intézményeknek

Plusz pénz jut az intézményeknek

2025. máj. 15.

A közgyűlés csütörtöki nyílt ülése elején Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat Kovács István görögkatolikus parókusnak, majd 26 témát tárgyalt a testület nyílt ülésen, egyet pedig zárt ajtók mögött.

Dunaújvárosi Estek: folytatás Vályi Istvánnal

Dunaújvárosi Estek: folytatás Vályi Istvánnal

2025. máj. 15.

A népszerű autós újságíró, műsorvezető lesz a Dunaújvárosi Estek sorozatának következő vendége: az érdeklődőket a Városháza "C" szárnya házasságkötő termében várják – figyelem, rendhagyó időpontban, pénteken délután! Meghívó.

Kovács István érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

Kovács István érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat

2025. máj. 15.

A térség görögkatolikus parókusa, a Dunaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség vezetője, Kovács István a közgyűlés előtt vehette át az elismerést Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.

Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)

Két keréken Dunaújváros – százak tekertek a 39. Bringatúra közösségi programján (galériával)

2025. máj. 14.

Pazar időjárás, vidám hangulat és remek közösségépítő sportesemény – ismét sokan vettek részt a már hagyományos bringatúrán múlt szombaton délelőtt. A kezdeményezés már a 39. alkalmat számolta – kisebbek és nagyobbak is százával pattantak kerékpárra, hogy letekerjék a 30 kilométeres távot.

Hálával az ápolók elhivatott munkájáért

Hálával az ápolók elhivatott munkájáért

2025. máj. 14.

Az ápolók nemzetközi napjának megünneplése egy egész délelőttöt ölelt fel városunkban. A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben felavatták az Ápolók kertjét, ahol már egy hársfa is szimbolizálja munkájukat. A faültetést követően a vendégeket a „C” szárnyban fogadták, ahol kitüntetést vehettek át azok, akik sokat tettek, tesznek a dunaújvárosiak egészségéért.

Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában

Szakmai napot szervezett az Útkeresés Segítő Szolgálat a Mondbach-kúriában

2025. máj. 13.

Nem sok olyan alkalom van az évben, amikor a szociális szférában dolgozók együtt tölthetik az időt, adott esetben szakmailag is közösen fejlődhetnek. Ezért is volt nagyon fontos az Útkeresés Segítő Szolgálat legutóbbi szakmai napja, amelyet a kúriában bonyolítottak le hétfőn. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Három pont a fa alá

  2. DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

  3. DSTV: "Levelek a Jézuskának"

  4. Ünnepi forduló az Erste Ligában

  5. Digitális utility - eszközfedezet nélkül?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Embedded thumbnail for DSTV: "Levelek a Jézuskának"

DSTV: "Levelek a Jézuskának"

Embedded thumbnail for DSTV: együtt a szeretet ünnepén

DSTV: együtt a szeretet ünnepén

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DKIK: új titkár az iparkamaránál

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő